A kompromisszumok bizottsága

„Erősek és tehetségesek, férfiak és nők, tapasztaltak és fiatalok, keletről, nyugatról, délről és északról, és a csapat minden tekintetben kiegyensúlyozott” – mutatta be a leendő Európai Bizottság tagjait Ursula von der Leyen.

A biztató jelek ellenére persze felesleges illúziókat táplálni: az új bizottsági elnök 2005 óta dolgozik Angela Merkellel, és elsősorban a német kancellárnak köszönheti mostani pozícióját is. Célja tehát nem az európai nemzetek szuverenitásának az erősítése, hanem az, hogy stabilizálja és hosszú távon is működőképessé tegye az Európai Uniót, Németország valaha volt legnagyobb politikai és gazdasági projektjét. Ez leginkább úgy történhet meg, ha figyelembe veszi a nemzeti érzékenységet, saját magát és az unió intézményeit pedig távol tartja a napi csatározásoktól. És a terv akár még jól is elsülhet.

Ursula von der Leyen felismerte, hogy az újabban csatlakozott országok másodrangú tagoknak érzik magukat a nyugati hegemóniában, ezért minden régiónak osztott fontos pozíciókat. Az új biztosi testületben három ügyvezető alelnök és további öt alelnök felel majd a politikai iránymutatásban megfogalmazott fő célokért. A holland szocialista Frans Timmermans a zöld- és klímapolitikáért, a dán szociálliberális Margrethe Vestager a versenypolitikáért, a lettországi jobboldali Valdis Dombrovskis az euróért és a szociá­lis párbeszédért. A további öt alelnököt Spanyolország, Csehország, Görögország, Szlovákia és Horvátország adja.

Az új elnök újrakeverte és átcímkézte az eddigi biztosi területeket, így némelyik új elnevezése politikai jelszóként is működik. Ezek közül mindenki talál a kedvére valót: az „Európai zöld fordulat és klímaakció” a baloldalnak és a zöldeknek, az „Európa megfelel a digitális kornak” pedig a liberálisoknak és a piacpártiaknak imponál. A „Gazdaság, ami a népet szolgálja” akár egy kommunista kiadványban is szerepelhetne, míg a „Demokrácia és demográfia” a konzervatív oldal népességfogyás körüli aggodalmára reagál. Az „Európai életmódunk védelméért” viszont a bevándorlásellenes erők félelmeire reflektál.

Von der Leyen bizottságában a legkényesebb területek legalább két, de olykor három, merőben ellentétes nézetet valló ország biztosai között oszlanak meg. A bizottsági elnök ezzel egy olyan szövevényes rendszert hozott létre, amelyben az egyet nem értő felek – az eddigi gyakorlattal ellentétben – nem a brüsszeli vízfejjel, hanem egymással konfrontálódnak, így a jövőbeli vitákban Von der Leyennek nem a bűnbak, hanem a kiegyensúlyozó békebíró szerepe jut.

Ilyen terület például a „jogállamiságé”, amely felett Juncker idején a szo­cia­lista, Orbán-fóbiában szenvedő Frans Timmermans diszponált. Ursula von der Leyen ezt a területet három jelölt között osztotta fel. Egyikük a Timmermansszal egy követ fújó belga igazságügyi biztos, Didier Reynelds, aki korábban rendszeres vádakkal illette Lengyelországot és Magyarországot. Neki azonban meg kell birkóznia a cseh Věra Jourovával, aki az „Értékek és átláthatóság” portfólió vezetőjeként a jogállamiságért és a sajtószabadságért is felel, és egy visegrádi ország delegáltjaként tisztában van a közép-európai nézőponttal, még akkor is, ha ő maga a liberális frakcióhoz tartozik. De szintén lesz beleszólása a kérdésbe a Fidesz horvát testvérpártjához tartozó Dubravka Šuicának is, aki a „Demokrácia és demográfia” terület felelőseként a jogállamiság ellen vétő országok büntetéséről is dönt.

Hasonló megosztottság jellemzi a migrációval kapcsolatos területeket is. Az „Európai életmódunk védelméért” felelős biztosi széket a migrációs frontvonalban fekvő Görögország egyik jobboldali politikusa kapta (lásd Ágoston Balázs írását). Neki azonban meg kell majd küzdenie a svéd bevándorláspárti szociáldemokrata Ylva Johanssonnal, aki a határellenőrzést, a menekültstátus kiadását és a kitoloncolást felügyeli majd.

Szembetűnő, hogy Ursula von der Leyen, az egyes országok prioritását is figyelembe véve, kinek-kinek a maga számára kulcsfontosságú pozíciót osztotta ki. Mindenki közül azonban Emmanuel Macron örülhet a legjobban, hiszen az unió legerősebb pozícióját a francia Sylvie Goulard kapta meg, aki egy személyben felügyeli majd a belső piacot és a közös védelmi politikát. Más kérdés, hogy Goulard ellen jelenleg eljárás folyik Franciaországban, amiért EP-képviselőként nem létező munkakörökre számolt fel asszisztensi fizetéseket.

A gazdasági területet a korábbi baloldali olasz kormány külügyi és nemzetközi együttműködésekért felelős minisztere, Paolo Gentiloni kapta. Ezzel tehát az állandó költségvetési problémákkal küzdő, túlzottdeficit-eljárással is több alkalommal megfenyegetett Olaszország kormánya is megnyugodhat. A kereskedelmi – és így a brexittárgyalásokra legnagyobb ráhatással bíró – biztos az ügyben leginkább érintett Írország delegáltja, Phil Hogan lett, aki korábban számos alkalommal kiosztotta Boris Johnson brit miniszterelnököt.

Ursula von der Leyen Trócsányi Lászlónak a bővítés- és szomszédságpolitikáért felelős tárcát jelölte ki. Ha tehát az Európai Parlament illetékes bizottsága a meghallgatás során elfogadja Trócsányit, és októberben az Európai Parlament plenáris ülése igent mond a bizottság egészére, akkor a magyar kormány megkapja azt a pozíciót, amit kért. Akár így lesz, akár nem, a puszta tény, hogy az új bizottsági elnök – pontosabban az őt delegáló német politika – figyelembe vette a magyar kormány kérését, azt mutatja, hogy Jean-Claude Juncker Magyarország-ellenes hadjárata véget ért, és Brüsszel a továbbiakban már nem akarja büntetni hazánkat. Így a jövőben magyar biztos felügyelheti az unió Balkán-politikáját, és nagy beleszólása lesz a migráció szempontjából fontos közel-keleti és észak-afrikai kapcsolatok alakulásába is. Nem beszélve arról, hogy Trócsányi László ukrajnai ügyekre való ráhatása felbecsülhetetlen aduász lesz a kárpátaljai magyarok számára.

A Balkán ügye kiemelkedően fontos, hiszen a migrációs frontvonal délre tolásával a Magyarországra nehezedő nyomás is enyhülne. Trócsányi László portfóliójának a másik része, az Európai Unió balkáni bővítése viszont egyelőre lehetetlen küldetésnek látszik. Noha az elmúlt szűk egy évben a magyar külügy Montenegróval, Albániával, Szerbiával, Bosznia-Hercegovinával és Észak-Macedóniával is szorosabbra fűzte kapcsolatait, és biztosította kormányaikat európai integrációjuk támogatásáról, ez sokkal inkább a jó viszonyt megalapozó gesztus, semmint tényleges akcióterv volt.

Annak ellenére, hogy már valamennyi fenti ország kifejezte csatlakozási szándékát, Szerbia és Bosznia gesztusokat tettek a kisebbségeknek, Észak-Macedónia pedig a Görögországgal fennálló konfliktusát rendezendő még nevéről is hajlandó volt lemondani, az unió balkáni bővítése egyelőre nincs napirenden. Ahhoz ugyanis minden tagország jóváhagyására szükség lenne, Emmanuel Macron viszont a holland kormánnyal egyetértésben 2018. júniusban kerek perec nemet mondott a Macedóniával és Albániával való csatlakozási tárgyalások megkezdésére.

Nem véletlenül, hiszen a nem is olyan rég csatlakozó Románia és Bulgária menetrendszerű korrupciós ügyei így is aggodalommal töltik el Brüsszelt, az unión belüli migráció pedig eddig is az EU-szkeptikusok legfőbb vesszőparipája volt több nyugat-európai országban. A magyar biztos feladata tehát adott: úgy kell megőriznie az Európai Unió befolyását a Balkánon, hogy középtávon aligha tudja előmozdítani az integrációt, ráadásul a térségért Törökország, Oroszország és Kína is versenyt fut. Jó mulatság, férfimunka lesz.