Közép-európai médiagyarmatok
Az elmúlt évek legsúlyosabb diplomáciai konfliktusa alakult ki Németország és Lengyelország között, miután Varsó a lengyel elnökválasztásba való beavatkozással vádolta meg a német kormányt. „Berlin magától értetődően nem befolyásolja a lengyel választási kampányt” – védekezett Steffen Seibert, Angela Merkel szóvivője. Tény és való: a német kormány nem avatkozott bele közvetlenül a lengyel belpolitikába. Nem is kellett neki, hiszen megtették helyette a lengyel és kelet-közép-európai piacokat uraló német médiavállalatok. A jobboldali Jog és Igazságosságot (PiS) támadó orgánumok ugyanis szinte kivétel nélkül két német óriásnak, a Ringier Axel Springernek és a Bertelsmann-nak az érdekeltségébe tartoznak.
Kiélezett küzdelemben, a szavazatoknak mindössze 51 százalékával nyerte meg a lengyel elnökválasztást a jobboldali Andrzej Duda. Győzelme lehetett volna nagyobb is, de a kampány hajrájában a piacvezető bulvárlap, a Fakt címlapján azzal vádolta meg az elnököt, hogy megkegyelmezett egy elítélt pedofilnak. Noha az igazság az volt, hogy a férfi már letöltötte börtönbüntetését, és az elnök csak hatályon kívül helyezte a bíróság által elrendelt távolságtartási végzést a bűncselekmény már felnőtt áldozatának kérésére, a vád százalékokban mérhető veszteséget okozott Andrzej Dudának a konzervatív katolikus lengyel szavazók körében.
Az eset csak egyike volt a svájci–német Ringier Axel Springer lengyel leányvállalatának tulajdonában lévő médiumok támadásainak. De nem bánt kesztyűs kézzel a jobboldali jelölttel az ugyancsak német Bertelsmann birtokolta RTL sem. Nem túlzás kijelenteni, hogy nem az ellenjelölt, a konzervatívból liberálissá átvedlő Rafał Trzaskowski, hanem a német tulajdonú média vetett véget kis híján Andrzej Duda öt éve tartó elnöklésének.
A lengyelországi médiahelyzet az egykori keleti blokk több országára is jellemző. A német média ugyanis már a rendszerváltást után terjeszkedni kezdett a volt szocialista országokban. A tőkeerős Axel Springer és a Bertelsmann gyakorlatilag letarolta Kelet-Közép-Európát korszerűnek tűnő magazinjaival és tévé- meg egyéb műsoraival. 2014-ben aztán az Axel Springer összeolvadt a szintén sok kelet-közép-európai érdekeltséggel rendelkező osztrák Ringierrel, ezzel tovább növelve hatalmát.
Magyarországon az MSZP az 1990-es választások két fordulója között adott el az Axel Springernek hét megyei napilapot, majd a vállalat tulajdonába került a Világgazdaság, a Nemzeti Sport és a Népszabadság is. A második Fidesz-kormány, felismerve a kockázatot, megkezdte a nemzeti médiabirodalom kiépítését és a külföldi cégek kiszorítását a politikai médiumok piacáról. Hasonló folyamat zajlott le Csehországban is, ahol a politikai véleményt is formáló tömegtájékoztatási eszközök jelentős része szintén nemzeti kézbe került vissza. A régió több más országában viszont továbbra is német tulajdonban állnak a legnagyobb olvasottságú és nézettségű médiumok. Lengyelországban a Ringier Axel Springer Polska birtokolja a lengyel internetezők 80 százaléka által rendszeresen látogatott Onet.pl portált, a legnagyobb napilapot, a Faktot és számos más orgánumot. Szlovákiában övék a legbefolyásosabb online portál, az Azet.sk és több napilap, Szerbiában pedig a vezető napilap, a Blic žena, valamint a két leglátogatottabb hírportál, a Blic.rs és a Noizz.rs is az érdekeltségükbe tartozik.
A 15 ezer embert alkalmazó, 3,3 milliárd euró vagyon felett rendelkező Ringier Axel Springer azonban csak másodhegedűs a német befolyás igazi zászlóshajója, a Bertelsmann mögött. Noha az európai polgárok többsége tán soha nem hallott a Bertelsmannról, az óriásvállalat életüknek szinte minden szegmenségében ott van. Több mint százezer dolgozójával, 18 milliárd eurós vagyonával és évi egymilliárd eurónyi profitjával a kontinens legnagyobb médiavállalata. A Bertelsmann ötven országban van jelen, övé az RTL, a Vox, a Bild, a Die Welt, a Tagesschau, a Der Spiegel és megannyi befolyásos német és külföldi médium. Emellett tulajdonában áll a BMG zenei kiadó és világ legnagyobb könyvkiadója, a Penguin Random House, mely élvonalbeli politikusok életrajzai mellett a világ legtöbb sikerkönyvét jegyzi.
Idáig persze hosszú út vezetett. A Bertelsmannt 1835-ben alapították Gütersloh-ban. Az eredetileg egyházi művek kiadására szakosodott cég a II. világháborúra már az ország egyik legnagyobb kiadója lett, és jó üzleti érzékkel náci irodalom nyomtatására és terjesztésére váltott. A kellemetlen múltat aztán a vállalat irányítását 1947-ben átvevő Reinhard Mohn egyszerűen eltitkolta, így a cég újra kiadói engedélyhez jutott. Elődeivel ellentétben Reinhard Mohn nemcsak üzletember, de filantróp is volt, aki szentül hitt a szabad piacban, a demokráciában, a nyílt társadalomban és természetesen abban, hogy ezeket elsősorban Németországnak kell képviselnie Európában. A cél érdekében Mohn a világháború óta pártállástól függetlenül minden kancellárral személyes jó viszonyt ápolt, beleértve Angela Merkelt is. A Bertelsmann-nak a német politikára gyakorolt óriási befolyását Thomas Schuler írta meg 2010-es Bertelsmann Republik Deutschland című sikerkönyvében. Állításait az ügyvédek hadát irányító cég nem tudta megcáfolni.
Mohn 1977-ben létrehozta a Bertelsmann Alapítványt (Bertelsmann Stiftung), ezzel véve elejét annak, hogy halála után az irányítás kicsússzon családja kezéből, vagy örökösödési adót kelljen fizetniük. Az alapítvány rendezvényein Németország és Európa számos vezető politikusa tiszteletét tette az évek során. Mohn 2009-ben, 88 évesen halt meg. Felesége, Liz Mohn azóta is baráti viszonyban van Angela Merkellel, az alapítvány befolyása pedig erősebb, mint valaha.
Noha hivatalosan a médiacégeket birtokló Bertelsmann vállalat és az alapítvány két külön intézmény, a valóságban nehezen húzhatók meg a határok. Nemcsak azért, mert a Bertelsmann vállat és az alapítvány székháza egymás szomszédságában áll Gütersloh-ban, de a személyes átfedések miatt is. A tisztviselők sokszor egyszerre mindkét helyen betöltenek pozíciókat, így például Reinhard Mohn gyakorlatát követve a Bertelsmann elnöke egyben az alapítvány vezetője is.
Utóbbit jelenleg Liz Mohn irányítja két gyermekével. A család a médiavállalatnak 19,1 százalékát birtokolja, míg 80,9 százalék az alapítványon keresztül áll ellenőrzésük alatt. A szavazati jogok a Bertelsmann Verwaltungsgesellschaft nevű holdingot illetik, így a család tökéletesen kézben tartja a céget és az alapítványt egyaránt. Míg az alapítvány elméletileg elkötelezett a demokrácia iránt, ez saját házuk táján nemigen érvényesül: a cég eredeti szabályzata szerint a mindenkori elnök legmagasabb életkora 75 év lehet. Liz Mohn azonban egyszerűen megváltoztatta a szabályokat, így a most 79 éves hölgy élethosszig a szervezet vezetőjévé vált.
Férjéhez hasonlóan Liz Mohn is nagy „filantróp”. A nyílt társadalomról, migrációról és egyéb, az ország és Európa sorsát meghatározó kérdésekről rendszeresen levelezik Angela Merkellel. Ráadásul irányítása alatt a Bertelsmann Alapítvány minden korábbinál szorosabbra fűzte kapcsolatát az Európai Unió intézményeivel. Oroszlánrészt vállal az Európai Bizottság kommunikációjában, és számos egyéb mellett ők vezényelték le az 1600 rendezvényt számláló EU Citizens Dialogue nevű, az Európai Unió intézményeit népszerűsítő programot is. Az alapítvány évi 90 millió eurós költségvetésének zömét azonban az európai kormányoknak való tanácsadásra fordítja. Mindezért hivatalosan ellenszolgáltatást nem kér. Természetesen német alapítványként és vállalatként erősen amellett van, hogy az Európai Unió továbbra is elsősorban német projekt maradjon, a nemzetállami érdekek pedig csak korlátozottan érvényesüljenek.
Az évtized során az alapítvány bevette magát az európai döntéshozók soraiba is, baráti politikusok és hivatalnokok hálózatát hozva létre. Az Európai Bizottság jelenlegi főtitkára, a német kereszténydemokrata Martin Selmayr korábban a Bertelsmann fő lobbistája volt Brüsszelben. Mentora, a szintén német Elmar Brok pedig még parlamenti képviselősége alatt is a Bertelsmann tanácsadójaként dolgozott. Az EU média- és technikai portfólióját irányító Viviane Reding 2014-ben az alapítványnál folytatta a munkát. A cég tulajdonában lévő RTL Luxemburgban székel, amely az előző bizottsági elnöknek, Jean-Claude Junckernek is az otthona, és akinek 2013-ban a kampányát a Bertelsmann is támogatta. A sor hosszan folytatható.
A német médiaóriásoknak két igazi ellenségük van. Az első csoportot az európai médiafogyasztást gyökeresen átalakító amerikai internetes vállalatok képezik, mint a Facebook és a Netflix. Nem meglepő, hogy a Bertelsmann és a Ringier Axel Springer egymással karöltve lobbiznak Brüsszelnél a fenti cégek megadóztatásáért és európai tevékenységük korlátozásáért.
A másik nagy ellenséget a nemzeti erők jelentik rájuk nézve. Médiatermékeikben folyamatosan támadják a populistának bélyegzett pártokat és kormányokat, ezzel próbálva ellenük hangolni az európai közvéleményt. A Bertelsmann nem egy alkalommal indított már politikai támadást Magyarország ellen is. Idén májusban a Bertelsmann Alapítvány Transformation Index elnevezésű, kétévente megjelenő tanulmánycsomagja kerek perec kijelentette, hogy a 2006 és 2010 közötti Gyurcsány–Bajnai-időszakhoz képest szinte az összes kategóriában (49-ből 44-ben) romlott Magyarország és a kormányzat teljesítménye. Érdemes megjegyezni, hogy a tanulmányt a liberális Political Capital munkatársai készítették.
Magyarország és Csehország még időben lépett. Lengyelország most a saját bőrén tapasztalta meg a külföldi tulajdonú médiatúlsúly veszélyét. Nem lenne meglepő, ha Andrzej Duda most budapesti barátaihoz fordulna jó tanácsokért, hogy megvívhassa a maga szabadságharcát.
