Magyar újságíróknak nyilatkozva Márki-Zay Péter kijelentette: politikai diszkrimináció zajlik Hódmezővásárhely városa ellen. „Jogtipró, politikai diszkrimináció” a Hódmezővásárhelyen élő 43 ezer ember ellen, még az alaptörvényt sem betartva – hangoztatta.

Hirdetés

A politikus egyebek mellett elmondta, a járásnak csak azért, mert Hódmezővásárhely megyei jogú város, nem 250, hanem 500 millió forintos fejlesztési forrás járt volna a Versenyképes Járások Program keretében. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter azonban annak ellenére nem adott egy fillért sem a városnak, hogy a járás lakosságának 82 százaléka Hódmezővásárhelyen él – magyarázta.

„Ez a súlyos politikai diszkrimináció és aljas rablóhadjárat Lázár pribékjei által fölháborító”

– fogalmazott.

Az, hogy Lázár János, Orbán Viktor és a Fidesz-kormány törvénytelenül diszkriminálja a vásárhelyi lakosokat, benne a Fideszre szavazó vásárhelyieket is, minden alkotmányos elvvel, az Európai Unió alapelvével és mindennel szembemegy, törvénytelen, aljas politikai pártállamépítés – jelentette ki Márki-Zay Péter.

Arról tájékoztatott, hogy az elmúlt két napban uniós intézmények illetékeseinél, valamint az európai parlament legnagyobb pártcsaládjainak vezetőivel tárgyalt Brüsszelben. Hangsúlyozta: mindenféle törvényt megszegve, áthágva Hódmezővásárhelyet a kormányzati támogatásokból kihagyják.

Minden magyarnak az az érdeke, hogy Magyarország ne csak a tisztességes, korrupciómentes működésével, hanem a jogállami alapelveket, az Európai Unió alapelveit betartva kiérdemelje az Európai Unió anyagi támogatását. Enélkül, mint látszik, Magyarország kormánya nem képes az ország gazdasági növekedését vagy a megfelelő életszínvonalat elérni, a közszolgáltatásokat fenntartani – vélekedett.

„Mi minden esetben azt kérjük, hogy a források teljes megvonásával vegyék rá Orbán Viktort, hogy fejezzék be a pártállamépítést, és fejezzék be a lopást Magyarországon, ahol mindenki, aki nem támogatja a pedofil, aberrált tolvajokat, az kiteszi magát és települését annak, hogy nem részesül az adófizetői pénzekből neki járó forrásokból”

– fogalmazott.

A hódmezővásárhelyi politikus végezetül reményét fejezte ki, hogy a jövőben a magyar kormány „százszor is meggondolja”, mielőtt politikai alapon elveszi a tisztességes becsületes magyar állampolgárok pénzét.