Megtalálni a jó receptet az élethez

– A Puskás Múzeumban állunk, körbevesz minket az Aranycsapat történelme, képek, relikviák, idézetek, mondatok, amelyek kifejezték egy legendás csapat erejét, nagyságát, összetartását. Figyeltem az arckifejezését, megérintették a látottak?

– A csodálatot láthatja az arcomon. Libabőrös lettem, még mindig ráz a hideg, annyira lehet érezni az auráját, megelevenedik körülöttünk a múlt, a történelem, erőteljes hatást gyakorol ránk. Itt körbenézve talán egyértelművé válik mindenkinek, miről szól maga a sport. Nem kellett abban a korban élnem vagy ismernem az Aranycsapatot, hogy érzéseket váltson ki belőlem. Úgy gondolom, minden sportolóból és sportolói teljesítményből inspirálódhatunk. Hatalmas élmény itt állni a Puskás Múzeumban. Ha a jelenbe tekintünk, az arénába még nem volt szerencsém kilátogatni a magyar labdarúgó-válogatott mérkőzéseire, de követem az eseményeket, és remélem, egyszer élőben is szurkolhatok a nemzeti csapatnak.

– Ha már a jelent említette, a neve mellett a bemutatásnál továbbra is az úszó szerepel? Harmadik olimpiáján vett részt Párizsban, azóta viszonylag keveset hallani önről. Még mindig a medencében éli élete nagy részét?

– Nehezen tudnám összefoglalni, mit is lehetne a nevem után írni. Sportpszichológusom, Goschi Gabriella segítségével pont ezen az önismereti úton járok, próbálom megtalálni, ki vagyok jelenleg én. Sportolóként hosszú éveken keresztül élünk egy buborékban, az identitásunkat meghatározza az adott sportágban való szocializálódásunk, a legtöbb sportoló nincs tisztában azzal, hogy ki ő valójában a sporton kívül. Számomra rendkívül izgalmas, mit rejt magában az úszás utáni élet. A sport tette ki az életem, még jelenleg is az teszi ki a legtöbb időt, azon kívül azonban keresem az utam és a lehetőséget, milyen irányba induljak, hol tudom az eddig megszerzett tapasztalataimat hasznosítani. A medencén kívül is maximalista vagyok, mindenhol jól akarok teljesíteni. Megváltozott a mentalitásom, a korábbiaktól eltérően az életemben a fókusz már nem csak az úszáson van, mert megértettem, megtanultam és a pszichológusom segítségével jelszavammá is vált: a másba fektetett energia nem elvész, hanem átalakul!

– Több területen próbálgatja magát? Mennyi úton indult el egyszerre?

– Idén végeztem sport- és rekreációszervezés szakon a Széchenyi István Egyetemen, Győrben. Segítséget jelentett a Magyar Olimpiai Bizottság kettőskarrier-programja által szervezett pályaorientációs tanácsadás. Fény derült arra, hogy gazdaságtudományi irány illene leginkább hozzám, azt tudtam magamról, hogy matematikában erős vagyok – általános iskolában matektagozatos voltam –, édesanyám matematika–kémia szakos pedagógus, édesapám pedig mérnök, valahol adott is lehetne az út. Jelentkeztem levelező szakra az egyetemen marketing mesterképzésre, elvégeztem a MOB Fiatal Sportvezetők programját, és mellette cukrászképzésre is járok, mert kiderült, érzékem van a sütögetéshez is.

– A cukrászoknál is visszaköszön a matematika, hiszen fontos, hogy jól mérje ki az ember az összetevőket.

– Jobban belegondolva, tényleg így van. Ennek ellenére előfordult néha kis számtani hiba. Az életem egy részét az teszi ki otthon, hogy sütögetem a kenyeremet és növesztem a kovászomat. Pont arra kényszerít rá a többféle tevékenység, hogy hatékonyan töltsem el az időmet, hiszen az edzéseket továbbra is teljesítem. Egy-egy fárasztóbb úszás után kevesebb a megmaradt energia, márpedig a kovászos kenyérre pont időt és odafigyelést kell szánni. Eleve nagyon érzelmes és törődő ember vagyok, ami nálam a sütésben is megnyilvánul. Szeretek másoknak örömet szerezni, akár süteményekkel vagy egy finom kenyérrel is ki tudom fejezni magamat.

– Említette, hogy az úszás mellett a mindenben maximalista, a konyhai teljesítménykényszer is gyakori?

– Kijelenthetem, hogy az élet minden terület visszaköszön az élsportolói mentalitásom, ami nem mindig feltétlenül egészséges, de az élsportban megszokta az ember, hogy nem hibázhat, mindig a legjobbját kell adni. Igen, elég maximalista vagyok, szeretném, hogy az a kenyér olyan ropogós legyen, úgy legyen megsülve, ahogyan kigondoltam. Ha van a fejemben egy konkrét elképzelés, akkor véghez akarom vinni. Ha mondjuk valamiért nem úgy sikerül, akkor bennem van az az attitűd is, hogy nem baj, a következőnél jobban odafigyelek, és kijavítom a hibámat.

– A környezetében ön lett a sütifelelős?

– Már a cukrászképzés előtt is magamra vállaltam ezt a szerepet. Nagymamám minden karácsonyra rengeteg süteményt csinált, próbálom a hagyományt továbbvinni a családban és reprodukálni a sütijeit, persze soha nem lesznek ugyanolyanok, de az biztos, hogy szeretettel készülnek, ahogy a mamáméi is.

– Létezik már Dalma-specialitás?

– Az uszoda világában megszokott, hogy a születésnapos viszi a süteményt. Pár éve bevezettem a Fanta szeletet, és most már esélytelen váltani, akkora a sikere, hogy a többiek ezt követelik, nevezhetjük a specialitásomnak. Ha másnak készítek valamit, próbálok puhatolózni az ízvilága felől, és hozzáteszem a saját kreativitásomat.

– A külalak is fontos?

– Hogyne! Nézzen ki jól. Sokszor mondják, egy könyvet ne a borítója alapján ítéljünk meg, de mégis fontos a választásunknál. Az a sütemény vagy torta igenis legyen látványos, gusztusos. Próbálok minden területre nagy súlyt fektetni, a cukrászképzésen beavatnak minket a fortélyokba.

– Eltávolodtunk az úszástól, és úgy érzem, nem csak képletesen. Milyen a viszonya most a sportágához?

– Nem azt mondom, hogy lekerült az úszásról a figyelem, de más területeket is megvilágítok magam előtt. Érdekes, mert az, hogy máshova is megy az energia, sokkal jobbat tesz az úszásomnak. Itt köszön vissza az új jelmondatom: a másba fektetett energia nem vész el, hanem átalakul. Minden más különlegesebbé teszi nem csak az életem, az úszást is. A cukrászképzésen megtapasztalom, milyen kőkemény munka a konyhában robotolni, fizikailag és szellemileg is lefárasztja az embert, hiszen ugyanúgy egy komoly koncentrációt igénylő, alkotó folyamat. Az egyetem által teljesen új tudásra teszek szert, az eddigi sporttudomány mellett a gazdaságtudomány mégis újdonságként hat rám, izgalmasnak tartom. A marketing pedig fontos szakma a mai világban. Úgy érzem, most minden terület húzza fel a másikat, és lehet, hogy több ösvényen haladok, de ez együtt mégis egy jó útra visz.

– Azt mondja, minden mindenre hat, és a sok terület az úszásban is hajtja előre. Meghatározható, miért, milyen célért, eredményért úszik még, vagy pont ezeket kellett elengedni ahhoz, hogy ténylegesen ne volt úszónak mondjuk, hanem még mindig aktív élsportolónak?

– Az olimpia után mély gödörben találtam magam fizikálisan és mentálisan. Akkor végérvényesen átgondoltam, miért csinálom ezt a sportot, szeretem-e még egyáltalán. Elmondhatatlanul szomorú a szembenézés, amikor rájön az ember, hogy amit szerelemmel, szenvedéllyel űzött, azt egyáltalán nem kívánja egy porcikája sem. Négyévesen olyan elánnal ugrottam vízbe és halásztam ki a karikákat a medencéből, hogy mindenki meglepődött. Annak a kislánynak a szenvedélye repített sokáig, de az a párizsi felkészülés alatt elveszett. Vissza akartam szerezni. Vágytam arra az érzésre. Csak úgy lehetett visszaszerezni, hogy nem szorítom korlátok közé magam, és nem az eredmény határoz meg, hanem az úszás szeretete visz előre. Hiszek benne, ha az ember szenvedéllyel csinál bármit, mindig célhoz vezet és van eredménye. Azt viszont magunknak határozzuk meg, mi jelenti az eredményt. Részemről jelenleg az, hogy hosszú idő és kiégés után naponta úgy megyek edzésre: ismét szeretek úszni. Már nem vagyok rosszul, ha az úszásra gondolok, értékelem, amit elértem, mert szívem-lelkem, mindenem beletettem. Odaértem három olimpiára, ahol különböző okok miatt nem jött ki belőlem úgy az eredmény, mára ezt is elfogadtam, sokáig nem ment. Tudom, mennyi munkát beletettem, hogy a hazámat, Magyarországot képviselhessem a világ legrangosabb sporteseményén, sokaknak ez nem adatik meg. Most már tudok büszke lenni arra, hogy háromszoros olimpikon vagyok. Minden sportoló álma az olimpiai dobogó, ez hajt minket előre, de minimális százalék érheti el. A környezetünk, társadalmunk is eredménycentrikus, mi, élsportolók meg pláne, hiszen ebben nőttünk fel, ugyanakkor nem elsősorban az eredmény határoz meg bennünket. Letettem az eredménykényszer terhét. Mára megértettem, nem vagyok kevesebb, mert nem álltam olimpiai dobogón, vagy nem úsztam olimpiai döntőben.

– Talán pont erre az önismereti útra volt szüksége, hogy továbbra is kihozza magából a legtöbbet, mégse szorítsa magát korlátok közé, de ne elégedjen meg kevesebbel, mint amire képes lehet?

– Visszagondolva a pályafutásomra, az összes világversenyes szereplésemre, egyszer sem lehet azt mondani, hogy ne tettem volna meg mindent. Mindig, mindent otthagytam a medencében. Nem akarok nagy szavakat használni, de ez is egyfajta tudás, képesség, talán ez árulja el leginkább, hogy valaki jó sportoló. Sokat gondolkodtam azon, hogy a korlátaim ledöntése milyen hatással van rám. Nincs szükségem olyan mennyiségű edzésmunkára, mint korábban, viszont azt érzem, a mostani lelkiállapotomban minőségben jobban jelen vagyok az edzéseken. Levetkőztem a gátakat, a toxikus berögződéseket, hosszú önismereti utat tettem meg és még járok rajta, de az úszásomra érezhetően pozitívan hat.

– Úgy érzem, újjászületett, és egy teljesen más Dalmával beszélgetek, aki bár nem tűzött ki konkrét eredményt, mégsem céltalanul, inkább tudatosan halad előre.

– Abszolút! Tényleg nem fogalmaztam meg magamnak konkrét célt, ez volt az első lépés a korlátok ledöntése felé. A jelenben vagyok, engedem, látom, figyelem, mire vagyok még képes, mit tudok még kihozni magamból. Aztán jöjjön, aminek jönnie kell.