A liberálisok a szabadság ellenségei
A liberálisok elárulták a szabadságot. Ez a kiindulópont – szögezte le Orbán Viktor az Axel Springer cégcsoport vezérigazgatója, Mathias Döpfner podcastjében, mely beszélgetés egyben a vállaltbirodalomhoz tartozó Bild című napilapnak adott interjú is volt.
A magyar miniszterelnök soha nem fukarkodott a nagy visszhangot kiváltó tételmondatokkal, az utóbbi hetekben-hónapokban azonban mintha megsűrűsödött volna az egyre bátrabb világnézeti kontúrozás. Az idézett kijelentés is ilyen. Orbán Viktor nagy utat bejárva bejelentette a liberalizmussal való leszámolás szükségességét, hozzátéve a mondottakhoz azt is, hogy aki szabadságpárti, az szükségképpen antiliberális.
De miképp árulták el a liberálisok a szabadságot?
A válasz egyszerű: a liberalizmus szabadságot hirdetett, de sohasem adta azt meg, ellenkezőleg, a liberális forradalmak, kezdve a jakobinus terrorba torkolló 1789-es franciaországitól, végül mindig felfordulást, vérfürdőt, a régi erkölcsi-világnézeti alapok és azok képviselőinek kíméletlen megsemmisítését, merev, életidegen dogmák diktatúráját eredményezték. A liberálisok nem tűrnek el semmilyen ellenvéleményt, mindent, ami szemellenzős világukon kívül van, kiirtandó szélsőségességnek bélyegeznek. Ezzel mindjárt az intellektuális viták kellemetlenségét is megspórolják maguknak, hiszen a megbélyegzett páriákkal nem kell vitatkozni, elég őket eltakarítani az útból.
Végső soron egyfajta intellektulis bolsevizmusról van szó, mely a korlátlan szabadság nevében semmibe veszi mások szabadságát, emberi méltóságát, tüntető magabiztossággal vérig sértve, megalázva, kigúnyolva a más véleményen lévőket, sárba piszkolva mások érzéseit. A liberalizmus ezért nem szabadság, hanem a terrorisztikus világnézeti egyeduralom ideológiája. Találóan állapítja meg Mindszenty József bíboros, hercegprímás: „A szabadkőművesség ugyanaz szalonkabátban, mint a bolsevizmus mezítláb.” Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök is helyesen ismerte föl, hogy a liberalizmus „elvont eszméket ültet át erőszakosan, tekintet nélkül a történeti fejlődésre. Így minden téren oktalan, erőszakos és veszedelmes helyzeteket produkál. Nem veszi tekintetbe, hogy az élet nem mechanikus, hanem organikus. A liberalizmus hórihorgas, holdkóros, kimángorolt lelkű léhűtőket állít a világba. Olyanokat, akik nem növekednek, hanem kinyújtottak, s akik összeroskadnak ürességük terhe alatt.”
A liberalizmust tehát a józan ész, az egészséges élet, az élhető szabadság érdekében el kell utasítani, visszatérve az irgalom, a méltányosság, a nagylelkűség, a kölcsönösség, egyszóval a krisztusi tanítás erkölcsi alapjaihoz.
Ettől persze nem válik tökéletessé világunk, hiszen az ember legjobb szándékkal is gyarló, esendő. De „jobb a helyes úton sántikálva haladni, mint szilárd léptekkel téves irányba tartani”, írja a Vallomásokban Szent Ágoston.
Ezért, fölismerve a visszafordíthatatlan világrendszerváltás esélyteremtő időszakát, eljött a liberalizmustól való teljes elszakadás ideje. Azok, akiknek sem rövid lejáratú, sem távlatos gondolatuk nincs a magyar élet formálásáról, akik szándékaikat illetően sunnyognak, akik az intellektuálisan megposhadt brüsszeli liberális roncsvilághoz akarják bilincselni Magyarországot, a szükséges és elodázhatatlan változás kerékkötői és ellenségei. Ők veszélyesek. Velük szemben
csak olyanokra bízhatjuk a hazánkat, akik kellő erkölcsi szilárdsággal, szellemi bátorsággal és politikai erővel rendelkeznek ahhoz, hogy szilárdan kezükben tartsák a kormánykereket. Vagyis a Fidesz-KDNP szövetségre.
