Egy hamisítatlan pesti többet ér (kap) négy vidékinél

A nyírség Titász Gergője budapesti büszkeségmenetet vezényelt, mire a Tisza azonnal elkezdett visszafelé folyni, a Podmaniczkyék Dávidja pedig mindeközben az orra alatt morcosan maszatolt (kontrázott) hozzá.

Hová gyalogoltok, pestiek, szakadt nadrágban, kilátszó üleppel? Szarul, de büszkén a még nagyobb csőd felé? Csak tessék, tessék! Közben tolongani, egymást taszigálni tahóságra vall.

Hol az a rengeteg lóvé, kedves szabad fővárosi köztársaság?

Elittátok mindet, az árvák könnyével együtt.

És mint annyiszor, most is gárgyult mákonyosan a vidékre mutogattok. Ti, a szabad, sokszínű és szolidáris pest-budai éhenkórász csőcselék. Könnyfakasztón vagytok szolidárisak, amíg nem kell hozzájárulni semmihez és nem kell (vissza)adni senkinek. Tegyétek szívetekre a kezetek! Hányszor mentett meg benneteket az éhhalál küszöbén a szekérrel szlalomozó vagy vagon tetején kuporgó paraszt és tett elétek sódart meg krumplit a belvárosi barokk étkezőasztalra. Mégis és megint rájuk kennétek, hogy miattuk, meg az Orbán miatt kopna fel az állatok.

Ennyire hálátlanok és feledékenyek lennétek? Ennyire gonoszok érdekből, netán hiú kivagyiságból? Büszkeségmenetetek végeztével ´tán be is törnétek a vidéki gazdák éléskamrájába, meg sifonérfiókjába és vinnétek mindent, mint oroszok az órát. Követeltek és mellette telhetetlenek is vagytok.

Még azt is elirigyelnétek a vidéki embertől, ami nektek nem járna. Mert, amikor azért remeg a szátok, miért kell abból az irdatlan sok iparűzési adóból „jótékonykodni”, akkor könnyedén figyelmen kívül hagyjátok egyrészt azt, hogy az az évi 303 milliárdnyi bevétel nem egyedül Budapestet illeti, másutt is dolgoznak az emberek, másrészt pedig, ha utánaszámolunk, egy hamisítatlan (echte) pesti közületek már most többet ér, többet kap, mint négy vidéki együttvéve. Coki legyen a torkosságnak!

Nem vagyok fejszámolóművész Pataki, de azt tudom, hogy Budapest 1 millió 680 ezer lakosára évente 303 milliárd forint iparűzési adó jut, ami, és most tessenek megkapaszkodni, tisztelt büszkeségmeneti szájhősök, az egész országban befolyt iparűzési adónak a 40 százaléka, közel fele. Tetszenek érteni? Tehát szótagolva, mint a gázáremelést, 1 millió 680 ezer hamisítatlan budapesti kap csaknem annyit, mint a nagyságos fővároson kívül, azaz vidéken élő összesen 8 millió magyar ember. Beszúrandó, mert ide tartozik, hogy akkor mire is sír a szájuk? Van képük menetelni, pózolni, mutogatni másokra, hazudozni?

A számok tükrében, ma hazánkban minden lakosra 131 ezer forintnyi iparűzési adó jut, függetlenül attól, hogy hol lakik. Ezzel szemben a valóság az, hogy a fővárossal ellentétben például a 144 ezres Miskolcra 17,5, a 158 ezres Szegedre 18,5, a 131 ezres Győrre 29,8, a 31 ezres Salgótarjánra meg 2,3 milliárd jut, míg a Cigánd nevű falura, meg még több száz apró településre egyetlen fillér, lyukas garas sem marad. A cigándi atyámfiára eső adóbevétel nulla forint, a pestié meg több százezer. Ráadásul, ha az a cigándi lakos Pesten dolgozik, az adóból akkor sem jut a falujának járdára, helyette például Karácsony Gergely valamelyik tanácsadójának a tiszteletdíjára. Ma annyit érsz, ahol laksz!

Persze, egy magára valamit is adó ország fővárosa nem dobhatja be a törülközőt, a kormánynak kell megmenteni, ha érdemli, ha nem. Mert ez a mi becézett, kedves székes-fővárosunk amúgy egészen méltóan képvisel bennünket. Egészen méltóan. Mi akartuk így, mi adtunk pénzt, paripát alá, hát most visszakapjuk. Nyúljon csak a paraszt megint a zsebébe, hadd utazzon két percenként fűtött buszon minden echte pesti, miközben a falujában csak egy járat van, reggelente. Csalódni kell megint. Szívünk kényszerű választottja ismét becsapott. A csinosan felöltöztetett Budapest a nyakunkra ül vagy orrunknál fogva vezet. Mit tehetünk? Élünk Budapesttel, Budapestért és Budapesttől. Amink csak van, odavisszük. Onnan kapjuk a divatot, az elveket, az ideológiát, a női blúz nyakmintáját és sajnos az erkölcsöt is.

Neki ez jár, mint puccos dívának a kalapemelés. Még akkor is jár, ha ez a mi könnyelmű és hazudós dívánk elköltött a háztól, ki tudja, mire, minden forintot, és most ártatlan ábrázattal kotorász hét krajcár után, mint Móricz hőse az üres fiókokban.

De úgy ártatlanul, hogy közben tolvaj kormányt, torkos vidéket kiált, mert őt megzsarolták, kifosztották. Mint a kitartott lusta asszony, aki, miután elverte otthonról a pénzt, a gazda fülét kezdi rágni.

Szóval hová meneteltetek, pestiek, szakadt nadrágban, kilátszó üleppel? Büszkén, a még nagyobb csőd felé? Tehetitek, mint annyiszor, most is a vidékiek, a parasztok kárára. Majd ők megint a zsebükbe nyúlnak, majd ők megint kifizetik a kávéházi cechet, mert nekik annak ellenére is van spórolt bankó a cihában, hogy négyen sem érnek annyit, mint közületek egyetlen hamisítatlan pesti.

Szépen köszönjétek meg, aztán maradjatok csendben, a bohócaitokat pedig zavarjátok el, mert fogy az a türelem. Kapjátok magatokat össze és hajtsatok fejet a magyar vidék előtt.

Mielőtt tényleg és végleg megroppanna a gerincetek.