A Svájci Államszövetség összesen 130,7 millió svájci frankkal, hozzávetőlegesen 25,5 milliárd forint összeggel támogatja Magyarországot öt éven keresztül annak a svájci hozzájárulásnak a részeként, amelyet Svájci Államszövetség a 2004. május 1-én az Európai Unióhoz csatlakozott országoknak nyújt. A program alapvető célja, hogy a kibővült Európai Unióban csökkentse a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségeket. Az Együttműködési Program keretében a hozzávetőlegesen 5 milliárd forint értékben jóváhagyott projekt keretében négy pályázó közel 25 millió svájci frankos támogatást nyert vízellátási infrastruktúrája fejlesztésére.

A fejlesztés eredményeképpen Magyarország segítséget kap a Csatlakozási Szerződés derogációs kötelezettségeinek teljesítéséhez, míg az érintett településeken élő lakosság számára megszűnik a nem megfelelő minőségű ivóvíz fogyasztásából származó egészségügyi kockázatok veszélye. A sikeres pályázatok eredményeként Ózdon, Balassagyarmaton, Érden és tizenhárom Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kistelepülésen indulhatnak a beruházások.

A helyettes államtitkár jelezte, hogy a svájci hozzájárulás , mint nemzetközi együttműködés keretében fejlesztésekre nyújtott támogatás, érdemi kiegészítése az uniós és hazai forrásoknak.