Az egykori Hungalu részegységeinek privatizációs szerződése továbbra sem ismert, bár az LMP három hete nyílt levélben kérte az illetékes minisztert a kontratktus nyilvánossá tételére. Azok a tájékoztatók azonban, amelyek akkoriban a kormány számára készültek az ágazat privatizációjának lezárásáról, számos nyugtalanító (és a mostani balesettel is öszszefüggő) kérdést vetettek föl a vételárral, a környezeti károk rendezésével és a felelősséggel kapcsolatban. A szóban forgó jelentések közül az első 1998 januárjában készült a Hornkormánynak Csiha Judit szerkesztésében.

A 15 oldalas összeállításból az derül ki, hogy a Hungalu Rt.-t összesen 5,8 milliárd forintért adták el. A privatizált társaságok két kivétellel átvállalták a múltban keletkezett környezeti terheket (ez a gyakorlatban a vörösiszaptározók, illetve a bauxit bányászata és feldolgozása során keletkezett tájsebek rekultivációját jelenti). A kivételek egyike éppen a Mal Zrt.-hez tartozó Ajkai Alumíniumipari Kft. volt, amely csak az eladás után, a termelés menetében keletkező környezeti károk kezelését vállalta. A Csiha-jelentés úgy fogalmaz: „Az Ajkai Alumíniumipari Kft. esetében az érintett VI–X. számú vörösiszap-tározók a társaság (vagyis a Hungalu. – A szerk.) tulajdonában maradnak, azok kárelhárítását maga a társaság végzi el a Hungalu Rt. által előre banki zárolt számlára helyezett és mindig csak az elvégzett feladatoknak megfelelő pénzeszközök biztosítása mellett.” Vagyis a kárelhárítás az államra maradt, és erre az egykori Hungalu-vagyonból a fedezetet is elkülönítették.

Mindennek ellenére a vevők meglehetősen olcsón, 10 millió forintért (igaz, milliárdos fejlesztéseket és a vörösiszap-probléma végleges megoldását vállalva) kapták meg a céget, ami elsősorban azért furcsa, mert a Hungalu egyik legértékesebb részét vették meg, összességében a legolcsóbban és a korábban felhalmozott „környezeti adósság” nélkül.

További részletek a Népszabadság oldalán.