A palesztin választóknak

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Gratulálok önöknek, hogy követve a Nyugat és különösen az Egyesült Államok sürgetését, a nemzetközi megfigyelők szerint is demokratikusan választottak.

Az a tény, hogy a demokratikus választásuk eredménye nem nyerte el elsősorban az Egyesült Államok és Izrael tetszését, sőt, elképesztő riadalmat okozott, az lábjegyzet, ami magát a demokratikusan lebonyolított választásokat illeti. Főként ha hozzátesszük, hogy szinte lehetetlen valóban szabad és demokratikus választásokat tartani megszállt területeken.

A nyugati lapok zöme azt írja, hogy „sokkoló” volt a választások kimenetele és hogy a terroristának minősített Hamasz győzelme gyakorlatilag lehetetlenné teszi a béketárgyalásokat. Ezt az a Nyugat állítja, amelynek nem volt kifogása az ír Sinn Fein párt választási részvétele ellen az észak-ír választásokon, noha a párt katonai szárnya a Nagy-Britanniában gyilkos merényleteket végrehajtó Ír Republikánus Hadsereg.

A nyugati lapok elemzését gondolom önök éppen olyan kevéssé hiszik el, mint én, hiszen a „békefolyamat” az elmúlt 38 évben önöknek egyet jelentett a választásokon vesztes Palesztin Hatóság – a Fatah pártja – véget nem érő tárgyalásaival, miközben területüket változatlanul megszállva tartották idegen erők, amelyek háromszor annyi ártatlan polgárt, köztük gyermeket gyilkoltak meg, mint amennyien az önök robbantásainak estek áldozatul.

Gondolom, azt sem hiszik el, hogy Ariel Saron izraeli miniszterelnök végzetesnek tűnő betegsége is „bizonytalanságot” hoz a térségben.

Egyik sem igaz. Semmiféle „bizonytalanságot” nem teremt sem a Hamasz győzelme, sem Saron eltűnése a politika színteréről. Egyetlen dolog lenne váratlan: ha a megszállók az ENSZ 242-es határozatának megfelelően azonnal kivonulnának a megszállt területekről és visszaengednék a palesztin menekülteket. De erre nem számíthatnak.

Ha a térségben egyáltalán „bizonytalanságról” lehet beszélni, akkor az említett két tényező eredményeként önöknek nem kell újabb 38 évet várni változatlan megaláztatásban és abban, hogy a „kiürített” Gáza-övezet nem más, mint egy óriási, zsúfolt állatkert, ahol önöket szögesdrót mögött tartják fogva, és ha túl közel mennek a kerítéshez, akkor lepuffantják önöket.

Ha ugyanakkor tanácsot adhatok, akkor az az, hogy hagyjanak fel a „két állam” gondolatával és térjenek át az egyetlen állam koncepciójára. Ugyanis a világnak nincs szüksége egyetlen területre sem, amelyet faji alapon – vagyis a nemzeti szocializmus alapelveinek mentén – vágnak ketté. Győzzön a demokrácia az egyesített Palesztinában és Izraelben, miközben lebontják a már most anakronisztikus, nyolc méter magas falat. A valódi demokrácia és a törvények uralma esetén az önök sanyargatása véget érne; vezetőiket célzottan, extralegálisan nem végeznék ki, és önöknek sem kellene „aszimmetrikus” eszközökkel – kővel vagy az övükre szerelt robbanószerkezettel – folytatniuk harcukat az amerikai szuperfegyverek ellen.

Ha Bush elnök és a Nyugat valóban a demokrácia mellett és a faji diszkrimináció, valamint az apartheid területek, települések és utak ellen van, akkor csakis egy ilyen megoldást támogathat.

Christopher Condon, Kester Eddy

A Financial Times budapesti tudósítói

III. rész

Tisztelt Uraim!

Az önökhöz írt levelem e részét kezdjük azzal a kérdéssel, hogy miért érte váratlanul újságjaik (most természetesen szervezetük, a HIPA, vagyis a külföldi tudósítók itteni szövetségéről is szó van) olvasóit Medgyessy bukása annak idején? Önök, akik a korábbi kormány idején a legjelentéktelenebb ostobaságot is leírták olyan „veszélyekről”, amelyek csak az önök fejében léteztek, olyan rossz újságírók, hogy nem volt semmiféle előzetes információjuk a küszöbön álló és jól előkészített puccsról? Vagy elfelejtettek beleszagolni a levegőbe, hogy érezzék, valami bűzlik Medgyessy körül, és Gyurcsány készül a miniszterelnöki székbe?

Persze lehet, hogy éppen az ön esetében, Condon úr, a megoldás kulcsa az annak idején a Budapest Weekben írt azon sajnálkozó mondatában keresendő, hogy a magyar újságírók túlságosan baráti viszonyban állnak vezető politikusokkal, ami nem tesz jót az újságírásnak.

Ön nyilván ehhez tartotta magát és azóta is távolságtartó maradt. Míg a „magyar újságírók” – azokra, akikre ilyenkor ön gondol – már annyira jóban vannak a hatalommal, hogy annak ölében ülnek, egyeztetnek velük miközben az ellenzéki lapok újságíróinak még helyet sem biztosítanak kormánygépeken és nem is kapnak meghívót egyes sajtómegbeszélésekre.

De ez önöket éppen úgy nem zavarja, mint Gyurcsány cégbotrányai. A Fittelinára és a Nomentanára gondolok, uraim. Mondják, ha Tony Blair ugyanígy járna el, mennyi idő alatt bukna meg? És lenne-e egyetlen francia, amerikai, svéd vagy német újságíró, aki minderről nem tudósítana Londonból?

Ha már önök és kollégái Gyurcsányról mindezeket nem tartják szükségesnek jelenteni, nem tudom, hogy feltűnt-e önöknek a választási kampány. Pontosabban annak egyes kísérőjelenségei. Például az, hogy az egyetlen nem kormányszócső televíziós állomást (nem arra a két nagyra gondolok, amelynek sugárzási engedélyét a törvényt megkerülve az engedély lejárta előtt hoszszabbították meg attól félve, hogy egy választási „baleset” következtében e két vizuális médiapincsi sugárzási engedélyét nem hoszszabbítanák meg), a Hírt TV-t január 23-a óta az egykori komcsi tanácselnök által vezetett Vácott kiejtették a programcsomagból? És hogy ezért emberek tüntettek január 28-án?

A kábeltársaság azzal az indokkal ejtette a Hírt TV-t az alapcsomagból, hogy az iránt „alacsony az érdeklődés”. Milyen érdekes! De ugyanebben az alapcsomagban található a Deutsche Welle, a Rai Uno, a francia TV5 és a spanyol TVE. Márpedig – mint nyilván tudják – nálunk hemzsegnek azok, akik a szemüket nem tudják levenni a spanyol közszolgálatról és odaszegeződnek, ha az olasz közszolgálati Rai megjelenik lakásuk tévékészülékén.

A burkolt diktatúra ezen jellemvonása nem sztori, ugye?

Az viszont igen, hogy Orbán idején a MIÉP a koalíció tagja volt (New York Times); hogy a szülővárosán keresztül a szolnoki Orbán Viktor (Die Zeit) Meciárra „hajaz”, antiszemita, míg Torgyán József a cigányokat zárná gettóba (a dán Berningske Tidende) és Budapesten halálbrigádok tevékenységéről beszélnek, a szélsőjobb pedig visszaköveteli Burgenlandot (Die Presse).

A fiatal Kaszás Péter a Magyar Nemzet tavaly július 25-én megjelent számában, kitűnő tanulmányában elemezte a legutóbb említett osztrák konzervatív Die Presse magyarországi tudósításait az Orbán-kormány utolsó évében. A magyar belpolitikáról szóló tudósítások közül egy az MSZP-vel, egy a Fidesszel, egy a Centrum párttal foglakozott – és négy (!) a MIÉP-pel.

Igazán kár, hogy ezúttal nem támadták több tucat cikkben Kaszás Pétert, mint amikor az a szerencsétlen diákcsoport ellen rendeztek szabályos nemzetközi hajtóvadászatot, amely elemezni merte, hogy milyen módon tudósítanak önök Magyarországról. Természetesen a Kontroll-csoportról van szó, amelyről önök (HIPA) annyit hazudtak, azt nemcsak az Orbán-kormánnyal, de velem is összekötve.

Önöknek, akik az elit nyugati sajtót lettek volna hivatottak képviselni, volt képük akkor a HIPA nevében Martonyi János külügyminiszternek panaszkodni a felmérést végző diákok miatt. Mondják, uraim, mi lett volna, ha például egy londoni lap felmérést közöl arról, hogy mely francia tudósító mily módon számol be az Egyesült Királyságról? Gondolják, hogy a londoni külföldi tudósítók, élükön a franciákkal, Jack Straw külügyminiszternek rohantak volna elküldeni könnyeikkel áztatott levelüket kérve, hogy avatkozzon be a független sajtóba? Mondják, nem szégyellik magukat?

(folyt. köv.)

A véleményformáló skizofréneknek

Ha az önök viselkedését vesszük alapul, kész csoda, hogy a jobboldal nem sikoltozott rendőr után, amikor Papp László Tamás („A szerző újságíró”, olvasható cikke alatt a Magyar Hírlap 2005. december 27-i számában) így kezdte cikkét: „Több millió – különböző típusú és hosszúságú – bicska nyílhatott ki állampolgári zsebekben…”

Nem. A jobboldal tudta, hogy itt nem tényleges bugylikról, hanem jelképről van szó, mint ahogyan a jobboldal nem kiáltotta ki potenciális gyilkosnak a koalíció egyik kedvencét, Andrassew Ivánt (ez a szerző is újságíró) sem, aki a Népszava január 26-i számában írta ezt: „Ha valaki száz éve azt írta volna a miniszterelnökről, hogy hazudik, azt simán párbajra hívja és megpróbálja jól lekardozni”. Nem: a jobboldal nem gondolta egy pillanatig sem, hogy Andrassew valójában – noha vélhetően nagyon szeretné – le akarná kardozni azon magyar újságírókat, akik egyébként nem hazudnak, hanem az igazat írják az újabban a Fittelina és a Nomentana cégekkel kapcsolatos disznóságairól is ismertté vált miniszterelnökről.

Ugyanis a jobboldal egészséges: nem kell hozzá neki pszichológiai tankönyv, hogy tudja, a skizofrénia egyik jellegzetes tünete a jelképek meg nem értése, pontosabban azok szigorúan konkrét értelmezése.

Ellentétben az önök oldalával, amely azonnal belekötött Orbán Viktor azon szavába, hogy „puskaporszagot” érez a levegőben. A másik oldali tévés-rádiós betelefonálók – és természetesen a koalíciós vezetők – már azt is mondták: ezt „hamarosan követi a vérszag és Orbán öldökölni készül.” Ezek önök.

De nézzünk egy példát közelebbről. Ha egy házaspár elmegy az anyóshoz karácsonyt ünnepelni, és a férj megjegyzi: „Na, itt aztán puskaporos lesz a hangulat”, akkor nincs az a normális lélek, aki azt hinni, hogy ott tűzharc tör ki. Kivéve önök.

Mint ahogyan önök már 2002 óta ismételgetik, hogy Kövér László fideszes politikus mindenkit fel akar akasztani, aki nem ért egyet a Fidesszel. Azt most hagyjuk, hogy valójában mit mondott Kövér, hiszen még a Financial Times is hazudott róla. De ha már a brit sajtónál tartunk, az egy csekélyke kormányátalakítás előtt olyan szalagcímekkel jelenik meg, hogy „Blair előhozza a guillotine-t”, meg hogy „fejek fognak hullani”, de Londonban ilyenkor senki nem sikoltozik, hogy a miniszterelnök gyilkolni fog. Arra sem gondol senki, hogy a londoni Európa-miniszter Brüsszelben valóban beveri a pofázmányát néhány uniós bürokratának, noha ezt mondta egyik brüsszeli útja előtt.

Az természetesen vitára adhat okot, hogy önök tényleg elmebetegek-e vagy csak politikai haszonelvűségből adják ki magukat adnak. Amely utóbbi esetnek van egy jelentős veszélye: mint Marcel Marceau híres darabjában, amikor már nem tudja letépni ráerőltetett álarcát, önök tényleg politikai igyekezetükben megbolondultak. Így azután a mi oldalunknak talán ideje lenne kényszerzubbony után nézni. Ezt a mondatot természetesen szintén értelmezzék úgy, ahogyan azt önök teszik: szólítsák fel a jobboldali politikusokat: határolódjanak el attól, hogy önökre kényszerzubbonyt tegyenek. Élvezném a jelenetet.

Vágó István

showman

Vannak dolgok és emberek, amelyek és akik émelyítőek és így nem s szívesen foglakozom velük.

De ha már felhívták önre a figyelmemet, miért ne tenném meg, hiszen olykor az embernek sterilizált kesztyűt kell húzni a közjó érdekében. Nemrégiben ön a Színes Bulvárban Fábry Sándorról nyilatkozva azt mondta, hogy önök között egyetlen hangos szóváltás nem volt, „de nem akarok részese lenni semmifajta politikai megnyilvánulásának”. A Népszabadság online tudósításából (www.nol.hu/cikk/380767) pedig ez derül ki: „A nagy tömeggyűlések rendezését kerülő SZDSZ hétfőn indította a Liberális hét című rendezvényét, amelynek központja a budapesti Erzsébet téren felállított, éjjel-nappal nyitva tartó sátor, koncertekkel, beszélgetésekkel, Vágó István-vetélkedővel…” Ha már a Hit Gyülekezete elfordult a földkerekség legvisszataszítóbb pártjától, legalább ön maradjon mellette önellentmondásaival. Felgyülemlett hite alapján.