A minap egy hirtelen ötlettől vezérelve a sarokban álló készülékhez léptem, mely amúgy az év jelentős részében csak a csipketerítő meg a porcelán Szabó Dezső-szobor tárolására szolgál. „Ideje kissé elmerülni a modern világ ostobaságaiban!” – szóltam, s azzal megnyomtam a gombot.

A képernyőn váratlanul egy beszédhibás ifjú tűnt fel, és – ha jól vettem ki hadarását – a demokrácia s az olcsó állam megteremtését szorgalmazta. Gyorsan a távkapcsolóért nyúltam, s közben végigfutott rajtam a felismerés: „Ez az, ami miatt soha nem nézek tévét!”

„Olcsó állam!” „Demokrácia!” A két fogalom, hogy úgy mondjam, kéz a kézben haladhatna, ha az a társadalmi berendezkedés, amelyben élünk, valóban megfelelne a demokrácia követelményeinek. Azt kell mondjam azonban, hogy komoly lépéseket kell még tennünk az áhított cél elérésének érdekében.

1. A nők szavazati jogának eltörlése. 2. Az iskolázatlan tömegek teljes jogfosztása. 3. Az idegenek kordában tartása. 4. A rabszolgaság sürgős visszaállítása.

E különös hagymáz tudniillik az antik Hellászban fejlődött ki, s Periklész korában szavazati joggal kizárólag athéni születésű, iskolázott, nagykorú férfi rendelkezett. Azt mondani sem kell, hogy egy szabad athéni polgár természetesen kétkezi munkát sem végzett. Felhívnám a figyelmet e kis korrekció gazdasági előnyeire, tudniillik a nők s a plebs kizárásával a kopogtatócédulák s az ívek darabszáma a töredékére csökkenne, a számlálóbiztosok s a plakátragasztók létszáma úgyszintén, nem beszélve a tetemes energiamegtakarításról, lévén a szavazatok számolásánál a villanyt se kell annyi ideig égetni.

Az ombudsman intézményéről – fájdalom – nem tesz említést az Iliász, úgyhogy minden valószínűség szerint az ókori görögök nem pocsékolták a pénzt efféle hiábavalóságra.

A rabszolgaság témakörével kapcsolatban pedig merném javasolni az Európába nagy tömegben fellelhető arab és néger bevándorlókat. Ha sejtésem nem csal, a mai demokrácia hazájában, Franciaországban, a párizsi zavargások óta e nemes idea felvetése páratlan népszerűségnek örvendene.