Már-már azt hihettük, Medgyessy Péter – aki megnyerte a 2002-es választásokat, ha emlékszik erre valaki egyáltalán – teljesen eltűnt a feledés homályában, de hírét vettük, hogy egy könyvvel kíván előrukkolni. Ez adta az apropóját, hogy ismét belepillantsunk titkos naplójába.

„Kedves naplóm! Egy ismerősöm azt mondta a minap, Budapest hasonlít Dublinra. Itt is mindenki ír. Mivel sokat hallottam az ír csodáról, én is belevágtam egy könyvbe (úgy érzem, képességeim kinőtték a napló kereteit), ráadásul mifelénk nagy divatja van az effélének. Még a honfoglalás előtti időkre nyúlik vissza, amikor a kettős fejedelemség korában odafigyelt a nép arra, mit mond a kende, s mit a gyula. Nos, a Gyula a Cölöpökből felhúzott magának egy házat (ez némi visszalépés az elvtárs elődökhöz képest, akik még házak helyett ellenforradalmárokat húztak fel), Kendének pedig egysíkú ugyan a témaválasztása, de Shakespeare is folyton királyokról fantáziált.

Különben sem lehet mindenki olyan sokoldalú, mint az ugyancsak honfoglalás kori csatáinkat nevében idéző Bolgár, akinek az Altájról nem feltétlenül a hegység jut eszébe, a ”na, ezt beszéljük meg!„-ről pedig csak részben a pszichoanalízis. Megjegyzem, Kendére az vesse az első követ, aki ilyen fejet nem igyekezne valami nagy durranással ellensúlyozni. (Eddig ugyanis ismerősei úgy emlegették: ”Ni, ott megy a Kende, akinek beszéd közben vízszintesen mozog az állkapcsa.„ Most legalább elérte, hogy így súgnak össze mögötte: ”Ni, a Kende, aki azon szedte meg magát, hogy mániákusan foglalkozott a Viktorral!„ Mennyivel kellemesebb, nem igaz?)

Egyébként pedig harag mardossa szívemet, amiért Kuncze azt nyilatkozta: nekik – tudniillik a korrupciós ügyekkel teli SZDSZ-nek – köszönhető a ciklus közben végrehajtott miniszterelnök-csere. Hát engem? Engem nem nekik köszönhet az ország? Gyorsan felejtünk, bajuszos barátom. Annyit mondhatok: vigyázzon magára, meddig gyalogol a múltamba és becsületembe. Rá ne lépjen a tényfeltárás és igazság útjára, mert esetleg én is rálépek a kendére.”