Lezajlott az irodalmi hacacáré. Csupa önellentmondással, kérdőjelekkel, manipulációkkal. És ennek ellenére a jelenlegi irodalmat diktatórikusan vezérlők kudarcával. Mert azt ne mondja nekem senki, hogy az Egri csillagokat vagy a Pál utcai fiúkat várta a csúcsra a posztmodern slepp. Semmi morbiditás? Semmi torzság? Semmi gusztustalan szövegelés? Mindehelyett valódi epika, lélekmelengető romantika, egészséges szellemiség, nemzeti önbecsülés, mély emberi érzések kultusza, katartikus tragikum, hősiesség, hűség, közösségi összetartozás dicsérete, derű, optimizmus és a jóság diadala. Mert mind a két mű ezekről az emberi értékekről szól. És erre szavazott a mai ember.

Annyira nem várták a „szervezők” ezt a végeredményt, hogy a háttérből minduntalan előtüremkedő kultuszminiszter az utolsó utáni pillanatban, az eredményhirdetés estéjén is elszólta magát – indirekt módon Kunderát vagy Nádast áhítva győztesnek. Szeretném én látni azt a cseh művelődési minisztert, aki magyar író elsőségét kívánná Prágában, egy cseh tévéadásban, hasonló megmérettetésen. Persze némi jóindulattal úgy is magyarázhatjuk Bozókit, hogy a mi miniszterünk műveltebb, közép-európaibb, egyetemesebb, mint a visegrádi négyek együttvéve, beleértve ebbe önmagát is. De kósza óhaja arra is igen jó volt, hogy leleplezze ennek a „Nagy Könyv-párbajnak” a végtelen ostobaságát.

Gondolják csak meg, regényeket, írókat játszottak ki egymás ellen, kofálkodó módon licitáltak, hadászati kifejezéseket használtak szépprózaversenyeztetés-ügyben, mintha bugyuta alakok azon vitatkoznának, a kajszi barack jobb-e vagy a körte.

Nyugodjunk bele, hogy minden műalkotásnak megvan a maga értéke, amely mással öszsze nem mérhető, mással nem pótolható. Gárdonyi vagy Molnár remeke nem teszi fölöslegessé Nádast vagy Kunderát sem. Annak ellenére nem, hogy Kundera nem szépíró elsősorban, hanem filozófiával, regényelmélettel, zenetörténettel, zeneszerzéssel, a közép-európaiság mibenlétével foglalkozó tudós, akinek főműve alighanem a cseh avantgárd nagy alakjáról, Vancuráról írott monográfiája.

No már most. A mi művelt kulturális nacsalnyikunk Vancurát óhajtotta volna versenyeztetni Nemecsekkel, Bokával, Gerővel, netán Jumurdzsákkal? Vagy nem ismeri Kunderát, s csak annyit tud róla, hogy liberális sznobidol, vagy nem tudta, hogy a „Nagy Könyv” vetélkedőbe zeneművet nem lehetett benevezni, vagy elveszítette realitásérzékét. Amit Vizi E. Szilveszter Jókai Anna nevének említésével próbált ugyan korrigálni, de a rögeszméibe sülylyedt miniszter meg sem hallotta.

Micsoda amerikai típusú műveletlenség volt ez az egész cécó? Ami abszurd-barom ötletért nyilván jogdíjat fizettünk angol fontban. És kidobtunk az ablakon egymilliárd-háromszázmillió forintnál többet. Holott a könyvkiadás, a folyóirat, a könyvtárak és a kulturális rendezvények egész évi támogatására a fele összeg sem jut a költségvetésből. És amikor alig van pénz a filmművészetre, akkor filmmorzsákra költenek vagyonokat. És milyen rosszakra! Nincs kizárva, hogy Geszti Péter ezúttal dilettáns téblábolása és máskor jópofa exhibicionizmusa taszította le a Pál utcai fiúkat a győzelmi dobogóról.

És eljutottunk a „Nagy Könyv”-féle hadijáték végső abszurdumához. Szóba került-e, akár mint kultuszminiszteri hiányérzet, a legnagyobb magyar elbeszélő, Móricz, az elbűvölő Krúdy, a lenyűgöző Kosztolányi, a bűbájos Tamási Áron vagy az ékes mesélő Tersánszky, Móra? Üzleti vagy népszerűségi versenyeztetése a művészeti alkotásoknak – bunkóság. Földes Jolán Halászó macska utcája egymillió példányban jelent meg, nem rossz regény, de hol van már?

Valamikor Prágában, az írószövetség éttermében együtt ebédeltem néhány cseh íróval, köztük a Párizsba disszidált Kundera egyik barátjával, és annak csinos feleségével, Viktóriával. Elhencegtem, hogy Párizsból Kunderákat hoztam. Nem vettem észre, hogy elcitromosodtak asztaltársaim ábrázatai, mert önmagammal voltam eltelve, hogy éppen Prágában Kunderázok. Amikor azonban Kundera Európa „határairól” szóló elméletének ismertetésébe fogtam, pánikszerűen elmenekültek.

Megértettem őket. 1968 még nem volt túl messze. Ma már nem kell félni Kunderától, de nem is dicsőség rosszkor, rossz helyen emlegetni. Ettől persze még értékes alkotó marad, annak ellenére, hogy sem Prágában, sem Budapesten nem szavazzák meg „Nagy Könyv”-nek egyik művét sem.