A cickány kedvelt mutatványát csak néha szakították meg kínos jelenetek, amikor például a kiszáradt, terméketlen vidékről érkezett növényevőknek a dús legelőkről értekezett.

„Végül is ki a fene ez a cickány, és honnan került ide?” – morgolódtak az állatok, még mindig szokatlan jámborsággal figyelve az aprócska lény ámokfutását. Valaki kerített egy lexikont, és néhány ismérvet felsorolt: a vízicickánynak feneketlen étvágya van; gyorsan emészt. Ezért nappal és éjjel egyaránt táplálkoznia kell. Képes naponta több élelmet elfogyasztani, mint a saját súlya. Ha olyan sokat zsákmányol, amivel végképp nem boldogul, a felesleget éléskamrájába rejti. Tanácsos tőle messzire állni, amikor beszél, mert fröcsögő nyála mérget tartalmaz. Ha vízközeli füves területen éles cincogást hallunk, lehet, hogy éppen két vízicickány kapott össze egy körzet feletti vitában.

Sok örömet nem okozott a cickány tulajdonságainak megismerése. Ennek ellenére az állatok csendes beletörődéssel üldögéltek továbbra is a gyűléseken. Közülük néhányan – jobb híján – kezdték tudomásul venni, hogy az erdő népét akár egy nagyravágyó cickány is vezetheti. Arra gondoltak, hogy aki ügyes, az mindenütt megtalálhatja a számítását.

Ezek voltak a legnagyobb állatok.