Bencsik András Főszerkesztő Demokrata

Kedves András!

Mindenki örül, ha tábora uralkodó gondolatai egyre inkább hasonulnak régóta hangoztatott sajátjaihoz. Ilyenkor még hiúságunk is legyeződik: amikor egykori vezető MDF-es politikusok, Für Lajostól Lezsák Sándorig, immár pontosan úgy értékelik az első kormányzati ciklust, mint ahogyan azt korábbi napilapodban, a Pesti Hírlapban tettem már az Antall-korszak idején. Vagy amikor ma már oly sokan osztják elég korán hangoztatott véleményemet Dávid Ibolyáról. De a hiúságnál erősebb az a jó érzésem, hogy legalább a közelmúlt értékelésében nem áltatják magukat annyian, mint korábban.

Azt hiszem, a mi kettőnk véleménye a világról meglehetősen hasonló, de azért nem egyforma. Hogy mindketten jobboldali győzelmet akarunk, az természetes. A hozzá vezető utat azonban nem mindig látjuk egyformán. Ez ütközött ki a Demokrata gesztenyés-kerti, augusztusi rendezvényén, amelyre meghívtál. Akkor kértem a dobogón, hogy tegyék fel a kezüket a nagy tömegben jelenlévő fideszes vezetők. Senki nem volt ott közülük.

Tudjuk, hogy voltak, akiknek nagyon tetszett a kérdés és voltak, akiknek nagyon nem. Azt hiszem – akkor még nem volt kampány – fontos üzenet lehetett volna ez a Fidesz vezetőinek. Mégpedig az, hogy vállalják támogatóikat. Te ezt akkor nem tartottad jó ötletnek, mert sokakat, mint érveltél, megzavart a kérdés. Ezzel nem értettem egyet. Sőt, azt hiszem, ha a jobboldali választók időben érthetővé teszik, hogy mit várnak el pártjuktól; hogy mi és ki tetszik, valamint mi és ki nem tetszik nekik és miért, az a jobboldal győzelmét segíti, vagyis a jobboldali tábor aktivizálódását, nem pedig lemorzsolódását.

Ez mindenütt így van és nincs oka, hogy nálunk ne legyen így. A győztes lengyel jobboldalnak csak bele kellett hallgatnia a nagyon keményen jobboldali, katolikus Radio Maryja rádióállomás műsoraiba és tudta, mit kívánnak tőle a szavazók. A győztes lengyel párt nem is felejtett el köszönetet mondani a bírálatokért, biztatásért és támogatásért.

Ezért örültem meg annyira a múlt év utolsó számában megjelent vezércikkednek, amelynek nemhogy minden sorával, de minden betűjével egyetértek, kezdve azzal a mondatoddal, hogy „A 2006-os választást a baloldal megnyeri, ha a Fidesz továbbra sem lesz hajlandó vállalni önmagát és szavazóit” egészen addig a felszólításig, hogy „az uralja a közvélemény nagyobbik részének rokonszenvét… aki agresszív”. Igen. Ez a mai politikai életben a nyerés receptjének egyik – egyébként sajnálatos – eleme. Azt is írod: „A jámbor nemzetegyesítés gondolata megbukott, a szeptemberben elkezdett jobboldali kampány tökéletes kudarc”. Folytathatnám, de helyhiány miatt abbahagyom. Azt viszont nem állom meg, hogy már most óvjak attól a – mint elítélően írod, hiszen politikáról van szó – „nemzetegyesítésről”, amelyet a Fidesz ifjúsági tagozatának új elnöke, Loppert Dániel hirdetett meg a balliberális zsigeri gyűlölet fórumának, a dr. Nobilis Kristóf tulajdonában lévő Indexnek adott interjújában. Ebben azt nyilatkozta, hogy tagozata „mindenki számára nyitott”, úgy mint „baloldaliak, jobboldaliak, liberálisok, kékhajúak, fekete bőrszínűek… jöhetnek hozzánk”. Remélem ez nem a jobboldal jövő útja: egy új köntösbe bújtatott Hazafias Népfront és apolitikus, de öngyilkos szépelgés a politika terén. A balliberális szervezetek sem invitálják magukhoz például a fehér bőrű jobboldali nacionalistákat. Lehet, hogy lesznek, akik előtt most ez a figyelmeztetés lesz népszerűtlen. De legyen ez esetben is az idő a döntőbíró és nekem az a jóleső tudat, hogy jeleztem. Érzésem szerint veled teljes egyetértésben. Neked pedig nagyon boldog új évet és sok ezer új olvasót kívánok az idei évre.

Barcs Endre újságíró Budapest II. rész

Kedves Bandi!

Ott tartottunk tehát, hogy a korábban briliáns, nyelveket beszélő brüsszeli tudósító „szegény Bandi” címet kapott a 168 Óra című hetilap főszerkesztője támadásában, mert írni mertél a „másik oldal” egyik lapjában, nevezetesen a Magyar Nemzetben. Hogy miként kerültél erre az oldalra, annak „természetesen” Mester Ákos szerint az oka én voltam, merthogy nemcsak barátok lettünk, de – hazudta a neoliberális privatizátor – egy lakásba költöztünk.

A Magyar Nemzet december 2-i számában Szegény Ákos – válasz a 168 Órának címmel sziporkázó, és a főszerkesztőt leleplező választ adtál a hazug cikkre és ez oldali megjelenésed „deus ex machina” magyarázatára. Ezt írtad: „De erre én azt mondom: bár együtt soha nem laktunk, büszke vagyok Lovas István barátságára, és a barátságot életemben soha nem fogom megtagadni. Inkább elviselem az ilyen nemtelen támadásokat, mint a tiéd”.

Miután azonban ez az egész történet sokkal többet ér, hiszen oly paradigmatikus minden eleme, hadd ismertessem én is „árulásod” történetét.

Tavalyelőtt, az Európai Unió munkájának megkezdésekor Medgyessy Péter látogatott Brüsszelbe. Akkor találkoztam először a többi brüsszeli tudósítóval, közülük sokak sajnálatára, hiszen uniós értelmezésük monopóliuma ezzel a múlté lett.

A sajtókonferencia egyébként emlékezetesen azzal ért véget, hogy kérdésem elhangzása után a volt miniszterelnök időhiányra hivatkozva sebtében elhagyta a helyszínt.

E konferencián léptél oda hozzám e szavakkal: „Szervusz Pista, Barcs Endre vagyok és teljesen igazad volt, amikor az ál-Chirac-interjú miatt belémgyalogoltál”. Ennek egyenessége teljesen lefegyverzett. Azt már csak később tudtam meg, hogy ráadásul még ártatlan is voltál a dologban, mert, mint az említett válaszcikkedben megírtad, a francia elnöki interjú álexkluzivitása Mester Ákos ötlete volt. Amire ő saját lapja december 8-i számában így reflektált: „…Barcs Endre. Ő terjedelmes – és reflexióra nem méltó – viszonválaszt írt a Magyar Nemzetben”.

Miután nem vagy kezdő és pontosan ismered a sajtóviszonyokat, nyilván nem lepett meg a válasz, hiszen az a balliberális újságírás paradigmájának mintaesete: aki másként gondolkodik, nem számít. Leírandó. A korábbi zseni megbutul, a szakember számára ismeretlen területre téved. Jobb esetben. A neoliberálisok pillanatnyi hatalmi és földrajzi helyzetétől függően. Roszszabb esetben gondolatrendőrség viszi el bérkínzásra, netán tíz év börtönre ítélik vagy célzottan likvidálják. Amúgy neoliberálisan.

De térjünk vissza megismerkedésünkre. Azzal feleltem, hogy meginvitáltalak borozni. Amiből többórás beszélgetés lett.

Ekkor derült ki, hogy a világ „nagy kérdéseiben”, a globalizmustól a magyarországi érdekcsoportok természetrajzáig, meglepő módon tökéletesen egyetértettünk. És abban is, hogy ma nem az számít, ki bal-, ki jobboldali, hanem az, hogy ki a neoliberalizmus támogatója, haszonélvezője és ki az új világrend ellenfele, a valódi nemzeti érdekek, a valódi szabadság, a valódi türelem, a valódi demokrácia, a valódi jogok, a valódi egyenlő esélyek barátja.

Később egyre jobb barátok lettünk és a belga fővárosban oly hosszú időn át gyűjtött tapasztalatodat éppen olyan önzetlenül adtad át, mint mutattál be igen értékes embereknek. Hogy mennyire önzetlen volt barátságod, arra jellemző egy elmondásra méltó eset.

Amikor először voltunk mindketten Strasbourgban az Európai Parlament hatalmas épületében, megkérdeztem tőled, hogy hányadik emeleten van a magyar szoci frakció. Megkérdezted, nincs-e kedvem megnézni folyosószakaszukat? Persze, feleltem, de a saját érdekedben azt javasoltam, egyedül megyek, mert ha velem mutatkozol, az futótűzként terjed el és az állásodat veszélyeztetné. Amiben egyébként igazam lett.

Ennek ellenére habozás nélkül azt felelted, hogy menjünk együtt.

A jelenetet meg kellett volna örökíteni. Ahogyan a két, majd kétméteres – szemükben egymástól szemléletileg egy világ távolságában álló – alak vidám arccal lépett ki a liftből és szembetalálta magát az épp a Tabajdi Csaba körül zsibongó szocikkal. Az egy-két másodpercig tartó döbbenet, az elakadt lélegzetek, a kikerekedett szemek láttán majdnem elröhögtem magam. Ritka élmény volt. Majd az, ahogyan széles mosollyal mutattál be néhány képviselőnek és én még nagyobb vigyorban oldhattam fel kirobbanó jókedvemet.

De ez már a közelmúlt történelme, hiszen ez évtől már te is „hivatalosan” elhagyva a neoliberális térfelet, ugyanazon oldalnak dolgozol – immár mint a Hír TV brüszszeli tudósítója. Az előreláthatólag tovább tartó kitűnő együttműködésünk reményében is a legjobb és legsikeresebb munkát kívánom neked, Bandi barátom!

Magyar Narancs Budapest

Magam elé vettem a „magyarországi” (jól mondom ebben az esetben is?) média karácsonyi számait. A balliberális napilapokra pillantva hánytam egy jót, de előtte letettem egymás mellé e lap és a maguk karácsonyi számát. „Legszebb ajándék a gyermek”, hirdette – önöknek nyilván sablonosan, ódivatúan és gejlen a Magyar Demokrata a gyermek születésének ünnepén. Szemben az önökével. Amelynek címoldalát a nekem eddig (a hiba nyilván bennem van) ismeretlen Lévai Balázs fotója – hm – díszítette, aki a popzenéről és a „Nagy Könyvről” nyilatkozott. A címlap még olyan izgalmasságokat is hirdetett, mint hogy Törvény az iskolai szegregáció ellen, Drogpolitika itthon és Menjen jóshoz. Valódi karácsonyi témák. Figyelmemet azonban leginkább egy tényleg karácsonyi hangulatot idéző cikkük címe vonzotta: Öt és feles – Betlehemes. Ez Mária és József parabolája. Így is végződik: „Felszálltak a mennybe, ott ülnek az Atyának a jobbján, onnan lesznek eljövendők, ítélni eleveneket és holtakat. Ámen”. A szöveg sűrűjében pedig ezt a mondatot írta a szerző, az SZDSZ-es médiajogász, Sajó András: „Buzi vagy, köcsög, törülgette arcát Boldi, és röhögtek, ittak. Mikor Józsi elaludt (most bocsánat, mert idézek, és ha a következő szót kíméletből kipontoznák, a jogos undor nem váltaná ki a kellő mértékű katarzist, vagyis ismét a balliberálisok járnának jobban – L. I.), megbaszták Marit, sorban, Gazsi, Menyus, Boldi”. Ámen.

Ha ez egy jobboldali lapban más vallási előjellel jelenik meg…

De a jobboldalnak ez már fel sem tűnt.

Gratulálok önöknek.

Győzelmük minden fronton egyre totálisabb.

Kóka János Gazdasági és közlekedési miniszter

Tisztelt miniszter úr!

Minisztériuma többnyelvű karácsonyi és újévi üdvözlőlapot küldött szét. A magyar szöveg így hangzik: „Boldog ünnepeket és sikerekben gazdag új évet kíván a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium”.

Felhívom szíves figyelmét, hogy noha politikailag gondosan „korrekt” megfogalmazással igyekeztek kihagyni a „karácsony” szót, mivel az rosszul csöng azok fülében, akik ön szerint nagyon hatalmas erőt képviselnek és akikhez ön mindenképpen igazodni szeretne, a kártya német fordításába bizony „hiba” került. Ugyanis ott egyedül a politikailag helytelen „karácsony” áll.

Persze lehet, hogy nem is hiba, hanem szabotázs történt. Netán a földalatti egyház részéről. (Tudja, a kleriko-imperialista, retrográd körök…).

A hibáért/szabotázsért szerintem az üdvözlőkártya tervezőjét, illetve német fordítóját állíttassa a Terror Háza Magyarország balliberális népének apraját és nagyját korábban halálra rémisztett pengefalára.

Egyébként gratulálok az adófizetők pénzén a MINISZTÉRIUM SZÉPE 2006 címmel karácsony alkalmával rendezett versenyre, amelyben – mint körlevelében írta – minden minisztériumi kolléga két szavazatot adhatott le: egyet minisztériumának egy férfi, egyet pedig egy nő dolgozójára.

A szépségverseny eredményéről nem értesültem, csak remélni tudom, hogy ön mindkét kategóriában egyszerre léphetett a dobogó legfelső fokára.