Gyászol a magyar tudomány. Elvesztette egy eredeti tehetségét, aki nemcsak a gyógyszerfejlesztés terén ért el sikereket, hanem kitartásával, igazába vetett hitével sikeresen menedzselte is készítményeit. 2006. március 26-án rövid betegség után elhunyt dr. Béres József, Széchenyi-díjas kutató, a Béres-csepp kifejlesztője, számtalan beteg ember segítője. Életével példát mutatott a tudományban oly sokat emlegetett kutatás-fejlesztés-alkalmazás hármas egységére. Pedig nem volt könnyű élete, a diktatúrát kiszolgáló „tudósok” és a politikai kommandók mindent elkövettek, hogy távol tartsák a tudományos pályától, hogy a magyar vállalkozások létrejöttét lehetetlenné tegyék.

A ma középkorúak bizonyára emlékeznek azokra a csatározásokra, amelyek olyan kutatók, feltalálók körül folytak, akik autonóm személyiségükkel, sikereikkel – főleg külföldön -, önálló látásmódjukkal nem illettek bele az egyenszabású szocialista elveknek megfelelő középszerű vagy gyengébb kutatói gárdába. Tudományos életünk minden területén akadtak olyan tehetségek, akiknek szűk volt a belterjes, felülről irányított, vasfüggönnyel elzárt hazai pálya. Valahogy mindig megtalálták a modus vivendit, ami újfent nem tetszett a hazai tudományos vezérkarnak. Ezeket az embereket hívták magyar szakkifejezéssel „nehéz embereknek”. Kényelmetlenek voltak mindenkinek, főleg a hasonló szakmában tevékenykedő, sikertelen kollégáknak. Utóbbiaknak szinte abból állt egész tudományos tevékenységük, hogy miként akadályozzák innovatív, tehetséges kollégáik munkáját.

A nehéz emberek közé tartozott Béres József is. Pályájának kezdetén nem volt olyan médium, amely ne foglalkozott volna Béres József találmányával, elsősorban a világhírnévre szert tett Béres-cseppel. Ki is volt Béres József, honnan indult, honnan merítette azt az erőt, amelybe más belerokkant volna?

Az ország legkeletibb részén, Záhonyban látta meg a napvilágot 1920. február 7-én. Nem kerülte el a nehéz fizikai munkát sem; miután általános iskoláit befejezte szülőhelyén, gyári munkásként dolgozott a záhonyi fűrésztelepen. Majd kertészetet tanult Kecskeméten, ahol szakkertészként végzett 1940-ben. Életét neki is meghatározta a második világháború, mint akkor annyi fiatal férfinak. 1941-ben bevonult katonának, de ezt az időt sem töltötte tétlenül; szolgálati ideje alatt középiskolai levelező tanulmányokat kezdett a kassai II. Rákóczi Ferenc Premontrei Gimnáziumban. Az iskola szellemisége kihatott egész életére, emberszeretetet, tisztességet, igazmondást, kitartást tanult a híres premontrei tanítórend tanáraitól. Sajnos hamarosan frontszolgálatra küldték a Kárpátokon túli területekre, a tanulmányai megszakadtak, amelyet csak 1948-ban tudott befejezni a nyíregyházi Kossuth Lajos Evangélikus Gimnáziumban, ahol érettségit tett.

A frontról 1945 júniusában tért haza, sebesülten, bal válla és karja megbénult. Hadigondozottként jövedelmüket kertészeti munkával igyekezett kiegészíteni. Ezek a sorscsapások is megkeményítették akaratát, kitartását úgy, hogy közben nem vesztette el az emberekbe vetett bizalmát, szeretetét. Hamarosan értő társra talált, 1947-ben feleségül vette Papp Katalin tanítónőt. Mindig vonzódott a természethez, főleg a növényekhez, de mint később látjuk, az állatokhoz is, sőt minden élőlényhez.

A Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Karán 1965-ben agrármérnöki diplomát szerzett, majd a Nyírségi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet tudományos munkatársa lett. Kutatói kvalitásai már ekkor jól látszódtak, „summa cum laude” minősítéssel doktorált általános élettanból és agrokémiából. Értekezésének címe: A jód agrokémiai és fiziológiai jelentősége, tekintettel a burgonya leromlására. Közben állandóan képezte magát, és a kisvárdai járási kórház laboratóriumában másodállásban dolgozott.

Fáradhatatlanul kutatott, tanult, kísérletezett, megfigyelt mindent, ami új és szokatlan az élőlényeknél, különböző behatásokra vagy azok hiányakor. Főleg azokkal az elemekkel foglalkozott behatóan, amelyek olyan kis mennyiségben fordulnak elő az élő szervezetben – de a természetben is -, hogy sokáig nem tulajdonítottak nekik jelentőséget. Ezek az úgynevezett nyomelemek, amelyek kis mennyiségük ellenére meghatározó szerepet játszanak az életfolyamatokban. A legtöbbjük olyan enzimeknek az alkotórésze, amelyek létfontosságú kémiai folyamatokat katalizálnak és hiányuk a kémiai folyamatok leállását vagy lassulását idézhetik elő. Ez a hatvanas-hetvenes években még teljesen új szemlélet volt, mára természetessé vált, hogy a nyomelemeket megnézik, mondjuk egy laboratóriumi vizsgálatnál is. 1972-ben Béres József megalkotta a nyomelemeket komplex formában tartalmazó humángyógyászati készítményt, a későbbi Béres-cseppet.

Amikor szabadalmaztatni szerette volna, kitört a vihar. Mivel tudományos eredményei korát jóval megelőzték, újszerű eredményeit és látásmódját óriási ellenállás fogadta. Nehezítette a dolgát, hogy kívülállóként, vagyis nem orvosként vagy gyógyszerészként merészelt humángyógyászati készítménnyel előállni, hanem agrármérnökként. A személyeskedésektől sem mentes gáncsoskodás addig fajult, hogy 1975-ben kuruzslás vádjával bűnvádi eljárás indult ellene. 1976-ban mégis szabadalmat kapott a szer, és 1978-ban kereskedelmi forgalomba került.

Mindez nem ment ilyen simán. A Béres-csepp és fejlesztője ellen alkalmazott módszerek közé tartozott a nyílt üldözés és az agyonhallgatás. Mindennek természetesen politikai háttere is volt, és ha Béres József nem olyan elszánt és nem hisz szinte megszállottként a készítmény hatásosságában, talán rég föladta volna a harcot. Bár 1978-tól már kapható volt a Béres-csepp, a kommunista rendszer egészen a nyolcvanas évekig akadályozta a készítmény népszerűsítését és terjesztését. Ennek ellenére az egész ország ismerte, szájhagyomány útján terjedt a gyógyulni vágyó daganatos betegek körében a csepp jótékony hatása. Hosszú sorok álltak a készítményt forgalmazó boltok előtt, de nem kevesen keresték föl Béres Józsefet sem, mindenki „Józsi bácsiját”; a rászorulók ingyen kaptak a cseppekből.

A Béres-csepp hatása abban jelentkezik, hogy olyan állapotba hozza a szervezetet, az ellenálló képességet, hogy azután már maga az immunrendszer képes ellenállni a betegségeknek, illetve gyógyszerek segítségével legyűrni a kórt. A tudomány mai állása szerint mintegy 80-féle nyomelem található az emberi szervezetben, közülük tíz nélkülözhetetlen. Pótlásuk külön-külön nem elégséges, azok csak komplexen, együtt képesek az egyensúlyi rendszert fönntartani a szervezetben. Ebben hozott újat a Béres-csepp.

A rendszerváltozás hajnalán – 1989-ben – megroggyant a Béres József és a cseppek ellen emelt berlini fal. Megalakult a Béres Részvénytársaság, megindult a cseppek népszerűsítése és terjesztése. A cél a cseppek hivatalos elismertetése volt. A Magyar Televízió bemutatott egy riportfilmet Béres Józsefről, amelyben a készítmény segítségével meggyógyult betegek is megszólaltak. Így indult a leghíresebb magyar vállalkozás.

A korábban létrehozott Béres Alapítvány a Béres Rt.-vel karöltve karitatív célokat szolgáló alapítványt hozott létre, a „Teljes Életért” néven, 1993-ban. Az alapítvány kizárólag értéket hordozó teljesítményeket segít és azokat a fejlesztőket, akik hasonló úton indultak el. A termékcsalád a Béres-csepp mellett kibővült egyéb készítményekkel, amelyek mind a szervezet alapvető funkcióit segítik, ezáltal megelőzhető a súlyosabb betegségek kialakulása. Kutatási területe volt még a burgonyaleromlás okai, a baktériumos paszulyvész fellépését gátló készítmények előállítása, a dohány vírusbetegségeit gátló készítmény előállítása, az emberi rákos daganatok szaporodásának okai és megelőzésük lehetőségei.

A Béres-csepp külhonban is óriási karriert futott be, itthon pedig 2000-ben az Országos Gyógyszerészeti Intézet gyógyszerré nyilvánította. A készítmény kategóriájában piacvezető, az Algopyrin után a második legnagyobb forgalmú gyógyszer Magyarországon. A Béres Gyógyszergyár Rt. hazánk legnagyobb magyar tulajdonú gyógyszergyártó és forgalmazó vállalata. 2002 közepéig összesen harminc készítményt hoztak forgalomba, és akkor 40 új fejlesztés volt törzskönyvezés alatt, illetve a piaci bevezetés különböző fázisaiban; azóta több már megjelent a gyógyszertárakban és gyógynövény-szaküzletekben. A gyár nemzetközi minőségi előírásoknak megfelelő, világszínvonalú gyártási kapacitással rendelkezik Szolnokon és Egerben.

Az élet kárpótolta Béres Józsefet a mellőzésekért, támadásokért azzal a számtalan díjjal, amivel megtisztelték. Tudományos munkásságát 2002-ben Széchenyi-díjjal ismerték el, a Béres-csepp 30. évfordulója alkalmával, 2002 novemberében Mádl Ferenc köztársasági elnök a Köztársaság Elnökének Érdemérmét adományozta a feltalálónak, aki tulajdonosa volt a Magyar Örökség Díjnak, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjének, a Magyar vállalkozókért díjnak, az üzleti Tisztességért Díjnak, az Év Vállalkozója Díjnak és sorolhatnám tovább. Az ezredfordulón a Béres Rt. az Évszázad Vállalata megtisztelő címet kapta, maga mögé utasítva a Pharmavit, a Westel, a Borsodi Sörgyár Rt., a Zwack Unicum Rt. és más neves vállalatokat.

Az alkotó visszavonultan, szerényen élt Kisvárdán, haláláig. A stafétabotot fia, dr. Béres József vette át, aki a kémiai tudományok kandidátusa és a Béres Rt. elnöke, felesége – Béres Klára – vegyészmérnök pedig az Rt. kommunikációs igazgatója, igazgatósági tag. Kedves, vidám lényével, tudásával már régóta sokat tesz a vállalatért.

Béres József hiányozni fog a kis birodalomnak, de tanítványai, utódai bízvást ugyanazokkal a kiváló emberi tulajdonságokkal rendelkezve további gyógyszerekkel segítenek a betegeken. Sok olyan vállalatra lenne szüksége az országnak, mint a Béres Rt., hogy a megnyomorított magyar gazdaság végre talpra állhasson.