Dohányzás, alkohol és drog – a torzult személyiség jellemzői

A magyarság sorsának alakulását az elkövetkező évtizedekben a népességfogyás és a szenvedélybetegségek erőteljesen befolyásolják majd – jósolják a szakemberek. Véleményük szerint ugyanis a magyar emberek számára a helytelen táplálkozás és életmód mellett a legsúlyosabb rizikófaktort a szenvedélybetegségek jelentik.

Senki sem lehet szabad, aki a szenvedélyek rabja – vélekedett Püthagorasz, az ókori bölcs, akinek megállapítása nem csak azokra érvényes, akik valamilyen szer rabságában élnek, de azokra is, akik képtelenek kiszabadulni bizonyos viselkedési formák „bűvköréből”. De mit nevezünk szenvedélybetegségnek? Azokat a visszatérően ismétlődő viselkedésformákat, szokásokat, amelyeket az ember újra és újra, mintegy kényszeresen végez, s amelyek rá és a környezetére egyaránt károsan hatnak. A függőséget kialakíthatják kémiai szerek, ezt a fajta szenvedélybetegséget nevezzük drogfüggőségnek vagy kémiai addikciónak. De függeni lehet valamilyen viselkedési együttestől is, ezeket a függőségi formákat viselkedéses függőségnek nevezzük. Ide soroljuk a játékszenvedélyt (gambling), a számítógépes (vagy egyéb) játékoktól való függőséget, az internet- és a videófüggőséget, a szexaddikciót, a kleptomániát, a kényszeres pénzköltést (vásárlási kényszer), a pornográfiához való hozzászokást, a kényszeres evést és még sok hasonló, az egészséget és a környezetet egyaránt károsító viselkedésformát. Egy biztos, hogy bármelyikről is legyen szó, rendkívül sok nehézséget okoznak az életünkben.

E betegségek közül a leghatékonyabb tömeggyilkos szenvedély a dohányzás, amely vezető halálok a fejlett országokban és sajnos Magyarországon is. Több ember esik áldozatául, mint a közlekedési baleseteknek, a járványoknak, az AIDS-nek vagy a drogoknak – együttesen! A dohányosok körében a halálozási arány a 35-69 éves korosztályban háromszor magasabb, mint a nem dohányosoknál. Szomorú tény, hogy a világon óránként mintegy 50 ezer ember hal meg dohányzással kapcsolatos megbetegedésekben. A WHO előrejelzései szerint 2030-ig várhatóan 10-11 millióan halnak meg a dohányzás miatt.

Európában a legtöbbet mi, magyarok dohányzunk, az egy főre jutó évi cigarettafogyasztásunk 300 szál. Félelmetes adat, hogy a csecsemőket is beleértve évente 30 milliárd (!) szál cigarettát füstölünk el. A dohányzás biológiai értelemben véve károsabb az egyén és környezete egészségére, mint az italozás.

Alkalomadtán egy-két pohár jó minőségű ital még nem válik a kárunkra, de a mindennapos mértéktelen italozás testileg-lelkileg leépítheti az embert. Hazánkban az alkoholfogyasztás és ezen belül az égetett szeszes italok fogyasztása súlyos problémát jelent. Igaz, hogy e téren ma már nem az első helyen állunk a világranglistán, de még mindig az „előkelő” harmadik-negyedik helyet birtokoljuk. Felmérések szerint az iszákosok és alkoholfüggők száma Magyarországon 850-900 ezer között mozog, ami a lakosság egytizedét jelenti. 2000-ben egy személyre, a csecsemőket is beleértve, 118 liter alkohol jutott. Az alkoholfogyasztás következtében elhunyt 50 éves férfiak halálozási aránya a környező országokhoz képest, 10 ezer lakosra vetítve nálunk a legmagasabb. Az alkoholizmus következtében kialakuló májcirózis az egyik leggyakoribb halálok. Sajnálatos tény, hogy a női nemnél is emelkedőben van az alkoholfüggők száma, akik általában zugivók, így ivási szokásaik természetrajza is más, többnyire érzelmi okokból isznak.

Vajon miben keresendő a szenvedélybetegségek, a dohányzás, az alkoholizmus, a drogozás kialakulásának titka és felszámolásának lehetősége? A szakemberek szerint mindenekelőtt a a családban, de fontos szerepe van a társas lélektani helyzeteknek, a szerepeknek, az életmódnak is. Nemcsak biológiai függőségről van szó, hanem alkoholista játszmáról, „karrierről” is beszélhetünk, s kétségtelen, hogy mindig találunk olyan személyeket, akik jóakarattal telve megpróbálják megmenteni a beteget, eközben önmaguk is rengeteget szenvednek. Segítségük sokszor hiábavalónak, erőfeszítésük reménytelennek tűnik, egyszerűen azért, mert rosszul segítenek.

A játszma nem tudatos, a megmentő, az üldöző, a balek, a megfásult szerepek igen gyakoriak, s a családtagok révén a társadalomnak egyre szélesebb rétege betegszik meg. A hozzátartozók jobbára szorongó, depreszsziós állapotot produkálnak, s ők sem minden esetben kezeltetik magukat, hiszen a család „fekete báránya” mellett viszonylag egészségesnek érezhetik magukat. Így sokszor a beteg az egész család tüneteit magán hordozza. A szenvedélybetegeknél az anyagtól való függőség, a szégyenérzet, a bűntudat, a kisebbrendűségi érzés mellett megfigyelhető a társfüggőség is. Ezért a betegek nagy része függőségi személyiségzavarban, viselkedészavarban is szenved.

Minden embernek szüksége van legalább egy intim, felnőtt-felnőtt kapcsolatra. A tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy az alkoholista társak előbb-utóbb kifordulnak a házasságból, a párkapcsolatból, és sokszor visszakerülnek a gyermek szerepébe, az idős szülők mellé, vagy más kapcsolatokban kallódnak. Az integrálódásban a szűkebb vagy a tágabb család tud a legtöbbet segíteni.

A játszmákból kikerülni nagyon nehéz, az autonómia erősítésével, a kisebbrendűségi szerepektől való megszabadulással spontánabb, intimebb lesz a kapcsolat, tudatosabbá válik az alkoholbeteg élete is. A társadalmi, életmódbeli rehabilitáció, valamint az egészséges szenvedélyek (egyebek mellett sport, közösségi programok) által a betegek olyan katartikus élményeket (pörgés, feldobottság, extázis) élnek át józanul, amelyeket azelőtt csak az ital nyújtott. Természetesen túlzásba eshetnek így is, de ez közel sem olyan káros, mint az alkohol, s átmenetileg szükségük is van pozitív pótcselekvésekre.

Drogfogyasztás vonatkozásában – a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint, – a hazai kábítószer-fogyasztók 67 százaléka 15 évesnél idősebb, de 24 évesnél fiatalabb. Egy adag heroin ára mintegy 3000 forint, amelyből egy átlagos heroinistának naponta egy, de inkább két adagra van szüksége ahhoz, hogy jól érezze magát. Mindez napi 6000, havi 180 ezer, évi 2 millió 160 ezer forintot jelent.

Demetrovics Zsolt, az ELTE Személyiség- és Egészségpszichológiai Tanszékének munkatársa 1997-ben Budapesten, 1999-ben pedig a fővároson kívül Pécsett, Szombathelyen, Debrecenben és Miskolcon táncos szórakozóhelyeken vizsgálta a drogok jelenlétét, illetve a használat jellemzőit. Munkatársaival ezerötszáz fiatalt kérdeztek meg hagyományos diszkókban, kisebb klubokban, valamint olyan partikon, amelyek elsősorban nem helyhez, hanem szervezőkhöz és dj-khez kötődtek. Mindenhol az átlagnál magasabb értéket találtak. Kimutatták, hogy a drogot valaha kipróbálók aránya több mint ötvenszázalékos, és közel minden harmadik megkérdezett mondta azt, hogy használt valamilyen szert egy hónapon belül. Magas volt a hetinél gyakoribb használat is, az aktuális fogyasztók közel negyven százaléka jelezte, hogy a kérdezést megelőző hónapban ötnél többször használt valamilyen drogot.

A gyakoriságot illetően a heti, kétheti vagy annál ritkább használat a jellemző. Csupán négy százalékuk mondta, hogy mindennap használ valamilyen kábítószert. A többség nem éli meg jelentős problémaként a droghasználatot. A legmagasabb értéket a partikon mutatták ki, de bebizonyosodott az is, hogy a közönség egyáltalán nem tekinthető deviáns csoportnak. Sőt, az átlagosnál kedvezőbb a családi és szociális hátterük, magasabb a várható iskolai végzettségük. Megnézték azt is, hogyan élik az életüket ezek a fiatalok. Egy kis százalékot leszámítva a többséghez képest nem mutattak eltérést.

Dr. Lázár Imre, a SOTE Magatartástudományi Intézetének munkatársa Kötődés és függőség című tanulmányában megállapítja, hogy a drog iránti éhség valójában a meg nem kapott, vagy rosszul adagolt anyai szeretettel kapcsolható össze. Talán ezért igényli a drogbeteg kezelése a legnagyobb személyes ráfordítást a segítő részéről is. Összetett, nemzedékközi dramaturgia eredménye mindez, amelynek a családi színpadon zajló lelki eseményeit biokémiai szókészletté írja át az idegrendszer. Ez a pszichofiziológiai modell közös keretet kínál a megzavart kötődés, illetve a túlgondoskodó és az egészséges leválást akadályozó anyai magatartás kockázati szerepének magyarázatára. Az anyai szeretet kettős szereposztásban is megjelenik ebben a drámában. Mind a hiánya, mind annak túlzó és korlátozó megjelenése is zavarhatja a korai személyiségfejlődést.

A későbbi drogos rabságnak, megvonásos tüneteknek az igazi előtörténete az anyai szeretet szimbolikus megvonásával veszi kezdetét. Az amerikai John L. Weil klinikai pszichiáter a csecsemőkori, szeretettelen és együttérzést nélkülöző anyai magatartásnak kitett tizenévesek esetében az alkohol- és drogfüggést, a személytelen, zavart szexualitást, a „negatív empátiás” a tragikus szeretetéhség hajtotta bűnözést, a túlfokozott teljesítményorientáltságot gyakoribbnak találta az empátiásan nevelt kortársaikkal való összevetésben. Mindezt megerősítik a tárgykapcsolat-elmélet alapzatán értelmezett klinikai megfigyelések. Cserne a kórrajzelemzések során gyűjtött adatok alapján jelzi a korai anya-gyermek kapcsolat zavarának fontosságát, a megfelelő anyai odaszentelődés hiányát. A szenvedélybeteg családjában a távolságtartás és a büntető jelleg jellemzi Textor szerint az azonos nemű gyermek és a szülők közötti kapcsolatot.

Persze ugyanilyen jelentősége van az apa hiányának is, vagy bántalmazó, durva és következetlen jelenlétének, vagy éppen másodlagos, alárendelt vagy távoli szerepének. Másfelől számos irodalmi adat utal a gyermekével szimbolikus, túlvédő kapcsolatban élő anyára, és az agresszív, autokratikus, ellenséges apát mutatja jellemzőnek.

Egy hazai vizsgálat tanúsága szerint (Demetrovics, 1999) a vizsgált mintában a drogbetegek anyáit saját szüleikkel való kapcsolatukban az érzelmi távolságtartás jellemezte, az emocionális anyai minták hiányoztak és a vizsgált anyák többsége az anyai inkompetencia érzésének adott hangot. Ugyanakkor a Demetrovics Zsolt által körvonalazott másodgenerációs modell rámutat, hogy a nagyszülői (nemritkán kényszerű) szeretet-, illetve empátiahiányos magatartás vezet a másodgenerációban az anyai kompetencia hiányához. A túlgondoskodó anyai magatartás kockázata lehet az akadályozott leválás során beinduló opioid önszabályozás sérülése.

Ez a háromgenerációs hiánydramaturgia sajnos a magyar családtörténeti változások kronológiájával lefedi az eltelt két és fél emberöltőt. A nagyszülők nemzedéke részben a világháborús évek, részben az állampárti erőszakos voluntarizmus munkatörvényi kényszerei miatt került csapdába, és ez a tragikus csapda egy közel teljes emberöltőnyi generációt fed le. E nemzedék mintegy harmadának, felének a gyermeke születését követő hatodik hétben már munkába kellett állnia, és így az anyák szerepét a bölcsőde, a nagymama vagy a szomszéd néni vette át.

Ennek a népességléptékű kísérletnek népességkórtani következményei máig sincsenek tisztességesen felmérve, de a generációra jellemző népegészségügyi adatok: a magas alkohol- és dohányzásfüggőség, a daganatbetegség és szívinfarktus európai gyakoriságcsúcsai lélekgyógyászati, pszichoonkológiai és pszichokardiológiai értelmezés tekintetében is kutatásra sarkallnak.

Ezt a helyzetet a gyes bevezetése sem oldotta meg, hiszen a szerepzavarral, gyes-neurózissal küszködő, frusztrált anyák saját korai traumájukat örökít(het)ik tovább, a csecsemőik szükségleteire érzéketlen érzelmi magatartásukkal. Ez a másodnemzedék volt a fent említett vizsgálat alanya, mely körben sokan jelezték a saját szüleikkel való távolságtartást, az anyai kompetenciaérzet elégtelenségét és egyben a – feltehetően kompenzatív – túlgondoskodó magatartás meglétét is. E nemzedék gyerekeinek, a drogfogyasztó betegeink sajátos tragédiája, hogy mire a harmadik generáció színre lépett, az őket befoglaló „szabados piaci” gazdaság uralma, a forgalmazott életstílusminták, szubkultúrák és a globális drogállam alig rejtett anyagi érdekei már a kínálati oldalon is megteremtették e lélektani kockázatok kitermelhetőségének feltételeit.

Ha a társadalmi anómia a gazdasági-politikai vonatkozásait, az anya-gyermek kapcsolat sérülésének civilizációs összetevőit mérlegre tesszük, kimondható, hogy a technológiába idegenült társadalom bizonyos értelemben akaratlanul maga is szállítója a drogiparnak, a kereslet alanyi tényezőinek kínálatával. Bár a deviáns csoportok, így a drogosok a normatív társadalmi csoportlétezés határait kívülről őrzik, kirekesztettségük ellenére az adott társadalom mostohaszülöttei. A korai anya-gyermek kapcsolat nemcsak a szocialista munka(tábor)társadalom erőszakos intervenciója nyomán sérült.

Nem kell az Eminem-videoklipeket illusztrációként használni ahhoz, hogy lássuk, a csonka családok, brutális apák, a bébiszitterekkel kiváltott anyai szerep vagy a szülés utáni korai munkába állás az elénk mára mintának állított atlanti világ gyakorlatában, életrendjében is elterjedt, erről Peter Fonagy, híres magyar származású pszichiáter munkáiban bőven olvashatunk – zárja figyelmeztető hangsúllyal gondolatmenetét Lázár doktor, aki szerint elsősorban még mindig a harmóniát megteremteni képes családi létforma védheti meg az embert a függőségbe csalt és önveszélyes fogyasztói haszonlénnyé válástól.

R. Papp Ágnes