Az óriási felháborodást követő tiltakozó akciók ellenére elkezdődtek az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára a Felvonulási térre tervezett, vaskefére emlékeztető képződmény építési munkálatai a Dózsa György úton, az Időkerék és a Regnum Marianum-templom helyén álló kereszt által behatárolt területen. A tiltakozók szerint az emlékmű nem a forradalmároknak, hanem épp ellenkezőleg, a forradalmat leverő szovjet csapatoknak állít mementót. S bár az ötvenhatos szervezetek véleményét érdemben nem cáfolta senki, az emlékmű épül, a katonai alakzat kivitelezési munkáit pedig – stílusosan – a Honvédelmi Minisztérium végzi…

A Királydombot borító pázsit harsány zöld füve végre boldogan fürdik az első, valóban nyári nap sugaraiban. A Városliget terebélyes fáinak árnyékában hűsölő párok, rövidnadrágban, pólóban szaladgáló gyerekek, kutyát sétáltató házaspárok. Pár méterre innen, a Felvonulási téren éppen a hétvégi koncert díszleteit bontják. A teherautók és targoncák zajában fel sem tűnik az arra sétálóknak az a titokzatos „Illetékteleneknek belépni tilos” táblákkal ellátott, megközelíthetetlenül körülkerített terület, amelyet a Honvédelmi Minisztérium szigorúan őriz… A kerítésen belül, a felásott területen építési konténerek övezik azt a gödörszerű mélyedést, amelynek az irányába rozsdás vashuzalokat cipelnek az izzó napon dolgozók. A munkások meztelen felsőtestét izzadság és por borítja, néhányan csoportokba verődve tanakodnak, vagy újabb utasításra várnak.

– Mi épül itt? – érdeklődik a kerítésen kívülről egy fiatalember. A biztonsági őr egy tábla felé int a fejével. Az építési terület bejáratánál egy vaskefére emlékeztető furcsa képződmény képe fölött felirat hirdeti, itt áll majd idén október 20-án az 1956-os forradalom és szabadságharc központi emlékműve.

– Aha – nyugtázza egy vállrándítással az ifjú. – Elég ronda – teszi hozzá. – Félelmetes.

„A beruházó a Miniszterelnöki Hivatal. A tervező az i-y Alkotócsoport Kft. A kivitelező a HM Ei Zrt.” – áll a táblán. Első olvasásra nem sokat mond ez egy járókelőnek… Anynyit érzékel belőle csupán, hogy az alkotás inkább taszít, mint vonz. A hőség ellenére a hideg futkos a hátán. Érzi, hogy félelmet kelt benne a riasztó ék, még akkor is, ha nem élt 1956-ban és nem volt részese annak a tragédiának, ami a forradalom legszebb napjait követte: a diktatúra éveiben lélekben megnyomorított ország megmártózik egy pillanatra a szabadságban. Ott áll az áhított Paradicsom kapujában, még nem is hiszi el, hogy igaz, amikor hirtelen a megtorlás, a véres bosszú november negyedikéjére ébred az ország.

A hideg futkos az ember hátán. Wittner Mária 1956-os szabadságharcos, fideszes országgyűlési képviselő már több ízben elmondta, elfogadhatatlannak tartja, hogy ötven évvel az 1956-os forradalom győzelme után a budapesti Felvonulási téren a forradalmat leverő szovjet csapatok harci emlékműve épüljön meg. Noha az emlékmű pályázati kiírásában még azt olvashattuk, hogy az elbírálási szempontok között szerepel, vajon milyen mértékben fejezi ki a szabadságeszményt az emlékmű, amely meg kell, hogy testesítse a magyar nép évszázados, nemzeti függetlenség iránti vágyát, a vaskefe mégis az ellenségnek állít emlékművet. A támadás, a leigázás a hideg vas és az enyészetté váló rozsda anyagában, a túlerő az emlékmű személytelen egyformaságában és megalomán méreteiben a diktatúra elrettentő jegyeit hordozza magán!

Hogyan kerülhet a térre olyan alkotás, amely éppen a túlerő tankjainak állít emléket? Kinek az ötlete nyomán? 2004-ben Medgyessy Péter, az akkori kormányfő, volt sz. t.-tiszt az Európa-terv részeként „központi emlékmű” felállítását jelentette be az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójára. A tervpályázatot a Miniszterelnöki Hivatal írta ki. A kormány az emlékmű kivitelezésére példátlanul magas összeget, 650 millió forintot irányzott elő. (Ez az öszszeg a kormányszóvivői iroda tájékoztatása szerint mára 900 millió forintra nőtt.)

„A felállítandó emlékmű tervezett helyszíne a budapesti Városliget területén kijelölt 40 méter sugarú félkör, amelynek teljes átmérője az egykori Felvonulási tér burkolatának park felőli határvonalára esik” – áll a Miniszterelnöki Hivatal pályázati kiírásában. Vagyis a volt Sztálin-szobor helye, aminek a megépítésére 1951-ben az akkori hatalom már kiírt egyszer egy tervpályázatot… A helyszín ma is ugyanaz: a Felvonulási tér. Az akkori helyszín úgyszólván minden előnnyel rendelkezett:

„Munkáskerületben fekszik, ahol hétköznap és ünnepnapokon is a dolgozók tízezrei fordulnak meg. A terület ünnepségek alkalmával több százezer ember befogadására alkalmas, jó felvonulási utakkal rendelkezik. A tér nagysága ellenére olyan, hogy egy kb. 10 méter magas szobor igen jól betölti” – áll az akkori Gorkij fasor (ma Városligeti fasor) torkolatával szemben felállított Sztálin-szobor tervpályázati anyagában. Hasonló szempontok ma is megjelentek az ’56-os emlékmű pályázati kiírásában. Az egyik fontos feltétel például az volt, hogy a mű városképet meghatározó jellege tegye alkalmassá központi rendezvények megrendezésére.

2005. június 20-án a bírálóbizottság a Műcsarnokban eredményt hirdetett.

– A sokféleségből jött létre a közös nemzeti akarat – mondta a díjátadón Gyurcsány Ferenc, majd hozzátette, nem hiszi, hogy egy ’56 létezne, mert ahány résztvevő, annyiféle emlékezet. – A győztes pályamű alkotói nagyon fiatalok, számukra ’56 már történelem. Van egy korosztály, lám, amely újraértelmezi a történelmet, így 1956 most már nemcsak a múltról, de a jövőről is szól. – mondta bölcsen a miniszterelnök. Nos, éppen ettől a jövőtől futkos a hideg az ember hátán…

A győztes pályamű 2006 darab, 2-8 méter magas fémoszlopokból áll, és ék alakban zárul. Bizonyos területei bejárhatók. Az ék tengelye a Dózsa György úttal 56 fokos szöget zár be.

„Az egy pont felé törekvő oszlopok felhasítják a tér burkolatát, a hely múltját, a tribün, az egykori Sztálin-szobor és a Felvonulási tér emlékét” – áll a műleírásban. És ez a baj. Kihirdetik az eredményt, a tervpályázat első helyezettje egy fiatal építészekből álló „i-ypszilon” nevű alkotócsoport. (Azóta már kft.-vé alakultak.) Az alkotókat, Emődi-Kiss Tamást, Papp Tamást és György Katalint 5 millió forinttal jutalmazzák. Az eredményhirdetést követően a pályamű kezdetben azért kapja a legtöbb kritikát, mert úgy tűnt, a vaskefére emlékeztető alkotásnak nincs sok köze az 1956-os forradalomhoz. Az alkotók nagyon fiatalok, nem éltek a forradalom idején. Az ötletet állítólag az egyik tanáruktól kapták, aki állítólag részt vett az eseményekben.

„1956. október 23-án a Műegyetemtől a Bem-szoborhoz tartó egyetemisták úgy haladtak együtt, hogy a provokátorokat kizárják maguk közül, ezért mindenki csak olyan valakibe karolhatott, akit ismert, akiben megbízott” – olvasható az i-y Alkotócsoport internetes honlapján. Erőltetett és hamisan torz magyarázat ez. Az 1956-os forradalmat ugyanis nem a műegyetemisták csinálták, és nem is ők verték le… Ráadásul nem ad választ arra, hogy vajon miért fényes az ék eleje (mint a penge) és miért rozsdás a többi cölöp. Hogy miért keleti irányból érkezik az ezek szerint valóban szimbolikus menetoszlop Budapestre, és miért zárul elől ék alakban? Miért egyformák az oszlopok? Ilyen egyformák a műegyetemisták?… Sok a kérdés.

Az alkotók még nagyon fiatalok. Így a legfőbb kérdésre, hogy miképpen kerülhet 2006-ban egy ilyen mű a Felvonulási térre, nem tőlük várjuk a választ. A döntés felelőssége többek közt a zsűrié. Meg a beruházóé.

És a kivitelezőé. Egyes sajtóhírek szerint egyébként a zsűri szakmai tekintélyét Hans Hollein osztrák építész, a nemzetközi építészszakma jeles képviselője is emelte volna. Ám a világhírű szaktekintély nem adta a nevét a vaskeféhez. Kritikát fogalmaztak meg neves hazai építészek, mérnökök is, ők leginkább az emlékmű műszaki megvalósíthatóságát kérdőjelezték meg. A leghatározottabban mégis éppen az 1956-os szervezetek tiltakoznak. A közelmúltban tüntetést szerveztek az épülő emlékmű előtt, ahol Wittner Mária felolvasta az 1956-os szervezeteknek a miniszterelnökhöz írott levelét, amelyben az aláírók a polgári engedetlenség eszközeit is kilátásba helyezték, ha megépül az emlékmű.

Az emlékmű mégis épül. Az elkerített területet a HM őrzi. Egész pontosan a Honvédelmi Minisztérium százszázalékos tulajdonában lévő HM Ei Zrt. Vajon mivel foglalkozik a kivitelező? A honlapjukról megtudhatjuk, hogy a cég tevékenységei közé tartozik a katonai távközléssel, az elektronikai hadviseléssel foglalkozó rendszerek fejlesztése, katonai kiképzést támogató, lőszimulátorral összekapcsolt földi és légi járműkövető rendszerek, katonai objektumok üzemeltetése, fenntartása, szárazföldi csapatok harcvezetési rendszerének fejlesztése, műholdas járműkövető rendszerek fejlesztése. Tavaly ősztől a paletta egy új szolgáltatással bővült: az 1956-os emlékmű kivitelezésével.

Szerettük volna megkérdezni a kivitelezőt, a HM Ei vezérigazgatóját, hogy azért pályáztak-e vajon, mert pontosan tudták, hogy a központi emlékmű egy katonai alakzatot formáz, s mint ilyen, a kivitelezése szervesen illeszkedik a cég tevékenységéhez, ám Koltai Gábor vezérigazgató úr nem kívánt lapunknak nyilatkozni. Helyette a kormányszóvivői irodához irányított bennünket, ahol azt a választ adták, hogy egy műalkotás értelmezése esztétikai kérdés, és nagyon szubjektív, de megértik, ha vannak olyanok, akikben esetleg félelmet kelt, bár az alkotóknak nem ez volt a szándékuk… A tervpályázatról nemzetközi zsűri döntött, a kivitelezés jogát a HM nyílt közbeszerzési pályázaton nyerte el. Vagyis minden a legnagyobb rendben…

A HM által elkerített területen a biztonsági őr az órájára pillant. Még sok idő lehet a műszak végéig. Megkérdezzük tőle, mit gondol arról, amit őriz.

– Tudja, hogy ez egy katonai alakzat?

– Persze – válaszolja az őr.

– Ezért építik önök?

– Persze – válaszolja.

Szavaiból kiderül, hogy számára mindez teljesen evidens… Katonai cég jogosult katonai objektumot építeni. Úgy tetszik, a civil tiltakozás erőtlen, nem lesz képes megakadályozni az elátkozott téren a közízlés és közerkölcs újabb látványos megalázását. A Felvonulási teret valamikor a huszadik század elején valakik elátkozták. Ami itt megépül, azt később látványosan rombolják le a boldogabb generációk. Igaza lehet annak az idős férfinak, aki csendesen megjegyezte a magabiztos építkezés láttán.

– A nemzet ide fogadalmi templomot épített. Hogy a kommunisták soha mégegyszer ne kerülhessenek hatalomra, mert miattuk lett Trianon, és még egy Trianont a nemzet nem visel el. De visszatértek és dühükben földig rombolták a templomot. Azt gondolták, és azzal kérkedtek, hogy Mária levette a kezét rólunk. Tévedtek. Ez a föld, ez a nép Mária királysága volt és az marad mindörökké. Ezért a kommunistáknak az a büntetésük, hogy újra és újra felállítsák ezen a téren a maguk gyűlölet-emlékműveit, s azokat a nemzet újra és újra eltakarítsa innen. Eltakarítottuk a Sztálin-szobrot, eltakarítottuk az ordító proletárt, eltakarítottuk a Kádár-tribünt, eltakarítjuk majd ezt a szörnyűséget is. Így lesz ez, amíg újra fel nem épül itt a templom. A Regnum Marianum.

Hernádi Zsuzsa