Nem lesz női kvóta Magyarországon

A Fidesz a lelkiismereti szavazás mellett döntött, és hétfőn elbuktak a női kvóta bevezetését célzó, kétharmados többséget igénylő szabad demokrata törvényjavaslatok. A pártok közül egyedül az MDF utasította el következetesen azokat, de vezető SZDSZ-es politikusok is nemet mondtak rá. A parlamenti viták során Sándor Klára és Magyar Bálint különös képet rajzolt a magyar és az emberi társadalomról.

A szeptember végén nyilvánosságra hozott javaslatok célja, hogy 2010-től háromszorosára, a jelenlegi 10-ről 30 százalékra emelkedjen a nők aránya mind az Országgyűlésben, mind az államtitkárok között.

Előbbit a választási eljárási törvény módosításával érnék el, mely az egyéni képviselői mandátumokra nem vonatkozna, ám a pártlistákon kötelező lenne felváltva szerepeltetni férfi és női politikusokat, így válna biztosítottá legalább a 210 fele, azaz 105 nő bekerülése.

Sokáig úgy tűnt, hogy a rebellis bal- és jobboldali képviselők nagy száma ellenére végül mindkét nagy párt támogatja az elképzeléseket, ám a viták során feltűnően passzív Fidesz frakciótagjai lelkiismeretére bízta, melyik gombot nyomják meg a végszavazáskor, így végül még az 50 százalék sem lett meg. A Magyar Demokrata Fórum és a Kereszténydemokrata Néppárt sem értett egyet a javaslatok tartalmával. De nemcsak a józan ésszel, hanem az Alkotmánnyal ellentétes a pozitív diszkrimináció ezen formája.

Nők a nők ellen

Valóságos nagykoalíciós női egységfront alakult ki a törvényjavaslatokat benyújtó Sándor Klárával és Magyar Bálinttal szemben. Dávid Ibolya, az MDF elnöke, Hoffmann Rózsa KDNP-s képviselő, John Emese, a szabad demokraták fővárosi frakcióvezetője és Lévai Katalin volt esélyegyenlőségi miniszter, szocialista európai parlamenti képviselő egy dologban egyetért: a javaslatok nem szolgálják a női esélyegyenlőség ügyét.

Dávid Ibolyát meglepte, hogy egy liberális párt állt elő ezzel a szocialista beütésű, egyenlősítő javaslattal, és egyenesen úgy fogalmazott, hogy a mesterséges szabályozás miatt sérülhetnek a demokratikus alapelvek, hiszen az országgyűlési mandátumok kiosztása csakis a szabad és egyenlő verseny biztosításával képzelhető el. Úgy véli, az új szabályozás, a „kvótanők” elszaporodása a nőkkel kapcsolatban felmerülő sztereotípiák erősödéséhez vezethet.

Hoffmann Rózsát az elképzelés többek között a Kádár-rendszer munkáskvótáira emlékezteti, és nem látja igazoltnak azokat a Sándor Klára által hangoztatott „tudományos tényeket”, melyek szerint a nők alacsony parlamenti létszámát az okozza, hogy a férfiközpontú, macsó (politikus)társadalom hátrányos megkülönböztetésben részesíti őket. John Emese hisz abban, hogy a nők kvóta nélkül, saját erejükből is egyre többen tudják átlépni a nagypolitika kapuját. Szerinte a pozitív diszkrimináció ellentmond a liberalizmus egyik alapértékének, az esélyegyenlőségnek.

Az elképzelést támogatók arra hivatkoztak, hogy a nők parlamenti képviselete tekintetében hazánk az utolsó előtti helyen áll az unió tagállamai között. A skandináv országokban negyvenszázalékos, Európa többi részét tekintve is tizenhét százalékos ez az arányszám.

Kevésbé ismert, de a világ száz másik országához hasonlóan Magyarországon is létezik a női kvóta, ezt a parlamenti pártok (ideértve a Fideszt és az MDF-et is) alkalmazzák saját listáikon. A bírálók szerint ennek kevés a foganatja, hiszen gyakran nincs kikötve, hogy a két nem képviselői egymást kövessék, így a nők a listák végén tömörülnek. Erre az a leggyakoribb ellenvetés, hogy a pártok még a 20 százalékot sem tudják betartani, mert nincs jelentkező.

A parlamenti kvótára valójában kevés a példa a világban, Svédországban például a pártok vállalják önként a női arányszám betartását a választásokon, így biztosítva automatikusan parlamenti jelenlétüket.

Persze nem is csak női kvóta létezhet. Dávid Ibolyát például meglepte, hogy miért nem nyugdíjas, szegénységi, vagy cigány kvótával lépett fel Magyar Bálint. Nem is gondolta volna, hogy hamarosan tömegével érkeznek a hasonló értelmű módosító javaslatok a frakciók részéről. A KDNP, „ha már lúd, legyen kövér” alapon nyugdíjas, 35 év alatti és jogászkvótákat emelt volna be a törvénybe, az MSZP pedig az édesanyák és a bérből és fizetésből élők arányszámát rögzítette volna, egyik párt sem minden ironikus él nélkül.

Szőke nők és rendőrök

A magyar társadalom nagy része a nőket ugyanolyan alkalmasnak tartja a politikusi pályára, mint a férfiakat. A Szonda Ipsos közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek háromnegyede egyetértett azzal, hogy a képviselők 30 százaléka legyen nő, ám többségük azzal is, hogy közéleti szerepvállalásukat nem törvénnyel, hanem más módszerekkel kellene segíteni.

Magyar Bálintot meglepte, hogy egyes frakciótársai és női politikusok is javaslatuk ellen fordultak. Mások szerint éppen a női kvótát támogatók fejében alakult ki tudathasadás. Nem értik, hogy egy magát a férfiakkal egyenértékűnek tartó kvótapárti nő miért hivatkozik arra, hogy a nők empatikusabbak, problémacentrikusabbak és a problémák megoldásában gyakorlatiasabbak, hajlamosabbak arra, hogy meghallgassák mások véleményét? Miért érvelnek azzal, hogy a nők nagyobb közéleti szerepvállalásával hangsúlyosabban jelennének meg a szociális kérdések, az oktatás, az egészség, a nők esélyegyenlőségének az ügye? Miért vetnek be olyan populista csalétkeket, hogy a külföldi tapasztalatok szerint a több női politikussal kisebb lenne a korrupció és javulna a politikai vitakultúra? Miért jelentenek ki ilyen, első hallásra is megkérdőjelezhető állításokat, amivel éppen saját maguk ellen beszélnek?

Utóbbira volt példa a kvótát támogató Pelczné Gáll Ildikónak, a Fidesz alelnökének parlamenti felszólalása, amelyben úgy vélte, hogy „mi, női politikusok érzékenyebben figyelünk a választóink véleményére, jobban törekszünk kompromisszumra, kevésbé részesítjük előnyben a konfrontációt, igyekszünk kapcsolatokat kialakítani más értékrendek képviselőivel is”. Feltette a kérdést: életképes lesz-e az az ország, amelyben nem kap helyet a szolidaritás, az együttérzés, az önfeláldozás vagy éppen a feltétlen szeretet és a gondoskodás?

A felszólalás ellen tiltakozók azt kérdezik: komolyan lehet-e venni azt, hogy két nő között kisebb a versengés, mint két férfi között? Hogy a férfi politikusok kevésbé képesek a kompromisszumokra? Szerintük az igazi kérdés az: nem épp az a női esélyegyenlőség alapja, hogy a nők a férfiakkal azonos képességekkel rendelkeznek? Hogy éppen annyi joggal és eséllyel lehessen pénzügyminiszter, agrárminiszter vagy épp miniszterelnök egy nő, mint egy férfi? Miért skatulyázzák be magukat a női kvóta mellett kiálló nők olyan dobozokba, amelyek éppen a kvóta szellemének mondanak ellent? Lendvai Ildikó frakcióvezetőként kevésbé konfrontatív és kompromisszumokra készebb, mint kollégái, Navracsics Tibor, Herényi Károly, Semjén Zsolt vagy Eörsi Mátyás? Horváth Ágnes egészségügyi miniszter empatikus és hajlamos arra, hogy inkább meghallgassa mások véleményét? Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter szolidárisabb lenne, mint a magyar átlag? Göncz Kinga külügyminiszter problémacentrikus lenne?

A női arányszám mesterséges bevezetését ellenzők úgy gondolják: minden országnak szüksége van elhivatott, képzett jogász, közgazdász, bölcsész és agrár végzettségű politikusokra. Nem nőkre. Ilyen szakpolitikusokra. És teljesen mindegy, hogy ők nők vagy férfiak.

Kiút a rengetegből

Lamperth Mónikát – folytatják a tudathasadásos állapot jellemzését – például nem azért kellene leváltani, mert nő, hanem azért, mert az utóbbi egy évtizedben semmit nem tett hozzá a rendőrség, az önkormányzatok vagy a területfejlesztés ügyéhez. Veres Jánost sem azért kell kirúgni, mert férfi, hanem mert múltjával és gazdaságpolitikai döntéseivel, súlyos mulasztásaival méltatlannak bizonyult a poszt betöltésére.

Magyar Bálint és Sándor Klára azt hangoztatta a viták során, hogy nincs más módszer, mint a kvóta, és ez az egész világon bevált. John Emese ellenben úgy véli, nem előjogokra, hanem sokkal inkább szemléletváltásra, karriermodellekre, ösztönző programokra van szükség. Pettkó András MDF-es képviselő a nők arányszámának vizsgálata helyett inkább a 45 év felettiek munkavállalásával, a kisgyermek melletti munkavállalással foglalkozna, a részmunka és a távmunka lehetőségeinek fejlesztésével.

Dávid Ibolya arra hívta fel a figyelmet, hogy nincs összefüggés a női egyenjogúság fejlettsége és a kvóta között. A parlamenti kvótát alkalmazó Belgiumban nem jobb a nők helyzete, mint Hollandiában, ahol az egyes pártok maguk döntik el, alkalmaznak-e kvótát, vagy sem. Szerinte a nők számos problémával szembesülnek, ezek között azonban nem szerepel a politikusi karrier lehetőségének hiánya.

A szocialista Mécs Imre úgy vélekedett, „éppen a családanyák nem kerülnének be ebbe az erőltetett diktatórikus kvótarendszerbe. Különféle szinglik, kékharisnyák, egyedülállók, vagy olyanok, akik ráérnek, azok lennének bent a parlamentben. És pont a női társadalomnak a legtapasztaltabb rétege nem jutna be”.

Hoffmann Rózsát külföldi látogatásai és tapasztalatai nem győzték meg a női kvóta bevezetésének hasznosságáról, és nem látja bizonyítékát annak, hogy a nők számának emelkedésével bármiben is javult volna a parlamenti munka színvonala. Álláspontja szerint természetes, hogy kisebb arányszámban vannak jelen a politikában, mert nem szabad elfelejteni, hogy van egy másik hivatásuk is. Meg kell adni nekik azt a lehetőséget, hogy szabadon eldöntsék, milyen utat választanak maguknak.

Talán az utóbbi szavakban érhető tetten leginkább az elvi különbség a Sándor Klára és Magyar Bálint-féle koncepció és a kvótát ellenzők álláspontja között. A törvényjavaslat indoklásában az áll: „Fel kell ismerni, hogy a társadalom ma már csak egyféle módon tudja az évszázadok, évezredek alatt eldeformálódott esélyeket kiegyenlíteni, ez pedig az esélyegyenlőség kötelező törvényi szabályozás által való biztosítása.” A szabad demokrata politikusok szerint évezredekkel ezelőtt létezett egy, a jelenleginél jobb „ősállapot”, ahol férfiak és nők esélyegyenlőségben éltek, és most ezt szeretnék visszaállítani? Sándor Klára szerint a nőellenes diszkrimináció olyan mélyen van a kultúránkba ágyazva, hogy észre sem vesszük. Valaki beletette? Nem lehet, hogy mindig is létezett? Nem lehet, hogy épp ezért valójában sohasem létezett?

Sohasem létezett, mert ahogy a kvótát ellenzők állásfoglalásaiból is kiderül, mindig is megvolt egy természettől való különbség a két nem között, mely a vezetői pályák, irányító szerepek felé inkább férfiakat, a családösszetartó-otthonteremtő szerep irányába inkább a nőket lökte? Ennek a különbségnek pedig nincs köze ahhoz, hogy az egyén, legyen férfi vagy nő, saját maga dönti el, hogyan alakítja a sorsát, és képességei alapján merre és meddig jut szakmájában és a társadalmi ranglétrán.

Monostori Tibor

Magyar Bálint és Sándor Klára a magyar nőkről és férfiakról (Szemezgetés a parlamenti felszólalásokból)

Magyar Bálint: „A következő kifogás és ellenvetés, hogy van-e elég alkalmas nő… Ha megnézzük ennek a parlamentnek a bizalmi indexét és hitelét, ne vicceljünk már, kérem szépen! Hol van az az iksz számú férfi, aki azt lenne képes mondani, hogy az a hatalmas szellemi tőke és fölény, amelyet megtestesít ebben a Házban, nők által nem érhető el? Az biztos, hogy ha bármelyik szegmensét ennek a parlamentnek lefényképeznék […], senki nem tévesztené össze egy IQ-bajnokság rangsorával, akiket a képen lát.”

„Igazság szerint egyetlenegy pozitívumot hallottam a képviselők részéről, akik ezeket a kifogásokat emelték, hogy talán a félelem rávesz egyeseket arra, hogy mégiscsak megszavazzák, mert félnek attól, hogy maradinak bélyegzik őket. Ez már egy nagy előrelépés.”

Sándor Klára: „Az általunk beadott törvénymódosító javaslat célja többféle volt. Alapvetően az volt, hogy egy társadalmi igazságtalanságot megszüntessünk, és társadalmi igazságosságot próbáljunk teremteni ott, ahol ez ma nincs.”

„Az a fajta intézményesített diszkrimináció, amely a magyar nőket éri az élet számos területén – a munkavállalástól kezdve a döntéshozásba való be nem kerülésen keresztül, nagyon sok más vonatkozást lehetne még felhozni -, a szociológusok, az antropológusok és a genderkutatók véleménye szerint azért különleges és sajátos ez a helyzet, mert olyan mélyen van a kultúránkba ágyazva, hogy észre sem vesszük.”