Ehhez többek között precíz állapotismeret is kell. A június hetedikei választás legfontosabb tanulsága ugyanis minden ellenkező híresztelés ellenére az volt, hogy az „Egy a tábor, egy a zászló” elv elsöprő sikert aratott és továbbra is ez a szükséges arányú győzelem garanciája. Ha a hetedikei választási arányokat matematikai eszközökkel egy országgyűlési választásra vetítjük, a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség messze több mint kétharmados győzelmet érne el.

Kiderült továbbá, hogy értelmetlenné vált a jobboldal-baloldal megkülönböztetés, ugyanis az MSZP eddig baloldali érzelmű szavazóbázisának fele a Jobbikra voksolt, mivel itt találta meg azt a szocialisták által elhanyagolt, védelmező államelképzelést, ami e népréteget az elveszített létbiztonság visszaszerzésével kecsegteti: „se nem jobb, se nem bal, biztonságos és magyar”… A liberális gondolat pedig eloszlott, mint bűzfelhő a szélben. A most megismert társadalmi közfelfogásban a Polgári Szövetség hatalmas monumentuma a centrumban a nemzeti akarat letéteményeseként magasodik fel. Most látszik csak igazán, mennyire egy és milyen hatalmas ez a tábor.

Meglepetés volt, hogy a köztörvényes bűnözéssel leginkább fertőzött területeken a biztonság ígéretével turnézó Jobbik politikusai hatásos választ tudtak adni az állampolgárok egyik fontos kérdésére: „Ki fog itt rendet teremteni?” Van azonban egy másik kérdés, amelyik még fontosabb: „De hogyan fogja Orbán az országot újjáépíteni, amikor semmire sincs pénz?”

A következő országgyűlési választás kimenetele attól függ, hogy erre a kérdésre milyen formában sikerül válaszolni.

Hogy mi a válasz, az kézenfekvő: „A te segítségeddel, barátom! Nem először építjük újjá az országot a romokból, most is sikerülni fog. Gyere! Gyürkőzzünk neki!”

A mostani választás tanulsága az volt, hogy a kor alapkérdésére a hiteles választ nem politikai nagygyűléseken, médianyilatkozatokban lehet a társadalom tagjaihoz eljuttatni, hanem a mozgalom eszközeivel. Hitelt a bankoktól mindig lehet szerezni. Hitet azonban csak egymásnak adhatnak az emberek.

2002-ben a polgári körök mozgalma erre volt képes, mint ahogy a lakiteleki ősmozgalom, vagy a MIÉP Magyar Út körei is az összefogás élményével gyorsították fel a társadalmi változást. Vannak ugyanis történelmi pillanatok, amikor a társadalom közvetlenül cselekedni akar. Június hetedikén a Polgári Szövetség nem csak garanciát, felszólítást is kapott: „indulni akarunk”. De nem mindegy, kivel.

A CÖF látványos kudarca megmutatta, hogy a társadalom csak úgy, vezető nélkül tehetetlen. Azért választott, mert a választottjára vár. A mozgalom, egy új honalapítás szellemi és lelki keretei rendelkezésre állnak, most már csak el kell indulni embertől emberig. Épp elég lesz az idő a választásokig.