A magyar régészet, illetve örökségvédelem évek óta nagy bajban van. A költségvetés mintha mostanában megfeledkezett volna arról, mennyire fontos az, hogy múltunkat megismerhessük, tudásunkat ebben az irányban folyamatosan gyarapíthassuk. A Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat, mely elsődlegesen látja el a régészeti feltárások koordinálását, tavaly, írd és mondd, összesen 150 ezer forint juttatást kapott a kormánytól, hogy feladatainak – a nagyberuházások régészeti feltárásainak segítése, a feltételek megteremtése és a régészeti szakosztály létrehozása – megfeleljen. A magyar törvények szerint ugyanis a régészetileg kiemelt területeken az ilyen jellegű beruházások előtt kötelező a terület teljes átvizsgálása.

A 2001. évi LXIV., a kulturális örökség védelméről szóló törvény, illetve annak 2005. évi módosítása következtében a régészeti feltárások költségeit a mentő feltárások kivételével annak kell fedeznie, akinek érdekében a feltárás szükségessé vált. Az ásatások önálló kivitelezése a régészek szerint egyre nagyobb anyagi nehézségekbe ütközik, egy-egy múzeum vagy önkormányzat számára lehetetlen volna. A jelenleg is folyó autópálya-építések, illetve az egyre gyakoribb nagyszabású építkezések során azonban lehetőség adódik, hogy az eddig feltáratlan területek egy részével mégis foglalkozhassanak a szakemberek.

Makón is így kezdődött. A történelmi Alföld középső részén elhelyezkedő kisváros környéke már a rézkorban is lakott volt. A mai Magyarország legalacsonyabban fekvő pontja egyben a legmelegebb is, vízzel és ártéri termőföldekkel bőven ellátva. Megtelepedtek itt a szarmaták, a hunok és az avarok is, majd később Ajtony nemzetségének szálláshelye lett. Innen indult a magyar történelem harmadik nagy pogánylázadása, a nagy őszi csata Ajtony vezérletével. A térségben eddig mintegy 180 régészeti lelőhelyet regisztráltak, ám feltárásuk egyelőre meglehetősen az elején tart. A Makó környéki őstörténetről igencsak kevés ismerettel rendelkezik a tudomány.

Az M43-as jelzésű – leendő – autóút, a Makót elkerülő Szeged–Arad útvonal legújabb szakasza alatt július közepén kezdődtek meg a régészeti feltárások. A szegedi Móra Ferenc Múzeum hét régésszel és mintegy negyven ásatási munkással igyekszik feltárni a 43 km hosszú, 60 m széles nyomvonalat. Eddig mintegy 4,2 kilométernyit jutottak előre, ám az előzetes bemérések alapján folyamatos eredményekre számítanak. A négy kilométernél is hosszabb régészeti sáv ezen a területen kiemelkedő eredményekkel bír, hiszen Makóról és környékéről eddig nagyon keveset lehetett tudni. A felvételek és a mérések szerint úgy tűnik, hogy a feltárási terület több kultúrát rejt – egymás alatt elhelyezkedve.

– Egyelőre meglehetősen csekély leletanyaggal rendelkezünk. Volt időszak, amikor ezen a területen, amelyet amúgy folyamatosan ellepett a víz, olyan szárazság volt, ami nem tette lehetővé, hogy bárki megélhessen itt. Ezért valószínű, hogy hiába a sok, itt megforduló népcsoport, viszonylag kevés leletre bukkantak, az emberek ugyanis kénytelenek voltak az időjárás miatt elvándorolni – meséli az ásatás koordinátora, Balogh Csilla régész. – Eddig bronzkori, vaskori házakat, tűzhelyeket, szkíta, kelta lakóépületeket, egy X. századi temetőt, illetve Árpád-kori sírokat találtunk, de egy avar település feltárása is folyamatban van.

A járószinttől már 20-25 cm-re is találtak objektumokat. Ez itthoni viszonylatban meglehetősen magasnak számít, így nem csoda, hogy a korábbi mezőgazdasági munkák jócskán ártottak a föld alatti értékeknek. A talaj elvizesedése sem kedvezett az általános régészeti eljárásnak.

Az eddig feltárt szakaszon mintegy 160 objektumot ástak ki, melyek között sírok, házak, kültéri kemencék, karámok is voltak. Az ásatási munkák során tizenöt rekesznyi leletre bukkantak, melyek között a bronz- és rézkori általános használati tárgyak mellett különböző korok és államok pénzei, ékszerek, kerámiák és az itt élő emberek csontjai is szerepelnek.

A szkíta házépítési szokások feltárása egyelőre az egyik legnagyobb eredmény. A talajba süllyesztett, cölöpökkel ellátott házak ritkán maradnak annyira épen, mint a makói ásatás során. A faszerkezet könnyen elporlik az évszázadok alatt, itt azonban az építkezési formák a cölöpökkel együtt fennmaradtak.

– Ajtony magyarjainak hívjuk őket. Persze ezt még nem lehet biztosan tudni, de nagyjából a X. század második felére lehet őket datálni. Ami igazán érdekes velük kapcsolatban, hogy a halott mellé útravalónak rendszeresen, szokás jelleggel birkacsigolyákat tettek. Vagy a felkar mellett, vagy a könyök belső hajlatánál találtuk meg ezeket – meséli Balogh Csilla.

Úgy tűnik, hogy ez a temetkezési szokások szerves része volt ebben a közösségben. Egyelőre hat sírbolt vár még feltárásra. Szerencsére a közelmúlt nagy esői sokat segítettek a löszös talajon alig-alig észrevehető foltok pontosabb meghatározásában. Eddig a légi felvételek segítségével kellett tájékozódniuk, ugyanis a keskeny alaptalaj miatt nem válnak el olyan élesen a bolygatott rétegek. De ha a fennmaradó hat objektummal végeznek is, bőven vár még munka a Móra múzeum régészeire.

– A makói elkerülő úton végig végzünk majd ásatásokat. Elég szerencsétlen helyzet alakult ki azonban, amely egyelőre hátráltatja az itteni munkánk befejezését. A Nemzeti Infrastrukturális Fejlesztő Zrt., mint főberuházó ugyanis nem sajátított ki olyan humuszelhelyező helyet, ahová a felesleges földet lerakhattuk volna. Most itt, az ásatási vonalban helyeztük el a már kibontott földet – avat be a problémákba a régészeti koordinátor. – Amikor kiderült, hogy a lelőhely ebben a mederben folytatódik tovább, illetve a domb túloldalán egy újabb lelőhely kezdődik, a depó alatti rétegeket még nem vizsgáltuk meg. Most az egész földkupacot kell megmozgatni, hogy először azokhoz tudjunk hozzáférni, mielőtt továbbindulnánk.

Körülbelül negyvenezer köbméternyi föld vár arra, hogy elmozgassák innen. Ez legalább egy hétbe telik. Az pedig még mindig kérdéses, hogy egy egész hegyet kilométereken át maguk előtt tolva hogyan halad majd a feltárás. A legnagyobb fájdalom a régészek számára mégsem ez. Sokkal rosszabb tudni azt, hogy a régészeti lelőhely nem korlátozódik az autópálya nyomvonalára. Hogy azon túl is bőven volna ásnivaló. És mivel a feltárások során általában nem beszélhetünk állami beruházásokról, főként pedig, hogy a feltárások elsődlegesen nem a régészeti emlékek megismerésére irányulnak, jócskán várnunk kell még arra, hogy valaha teljes lelőhelyeket önmagukban és egészében megismerhessünk.

Gerhát Petra