– A hónapok óta tartó küzdelemben különös szembenállás bontakozott ki Egerben az egyes érdekcsoportok között, miközben olyan cikkek láttak napvilágot, amelyek az ön esetleges HospInvesthez fűződő érdekeltségét is firtatták. Sokakat elbizonytalanítottak a sajtóban megjelenő állítások. Mi a kiút ebből a válságból?

– Az egri konfliktus már rég kilépett a megszokott módszerekkel kezelhető mederből. Ebben a helyzetben már lehetetlen szakmai megközelítéssel élni. Elszabadultak az indulatok, a szakmai érvek már nem sokat nyomnak a latban. Ebben az egész kórház-működtetési ügyben akkor követték el az első nagy hibát, amikor a működtetésbe adás két alapvető feltételét nem teljesítették: az egyik, hogy társadalmi és politikai konszenzust kell teremteni a térségben. Ez nem történt meg. Nincs megegyezés, és egyre inkább távolodnak egymástól a felek, csúnyán elmérgesedett a helyzet. A második hiba pedig az, hogy jogászkodással és erőszakosan történik mindez. Találni kellene egy úgynevezett mediátort, valamilyen nagy tekintélyű, közmegbecsülésnek örvendő embert, aki asztalhoz ültetné a lassan már egymás hajába kapó erőket. Meg kellene hívni a helyi civilszervezetek képviselőit, a szakszervezeteket, az egyházakat, az orvos-egészségügyi dolgozók kamaráit, hogy együtt elemezzék a kialakult helyzetet és valamilyen közös megállapodásra jussanak. Ha lehet még egyáltalán. De legalább meg kellene kísérelni.

– Ki a hibás a kialakult helyzet miatt? A HospInvest? A kórházvédők?

– Előkészítője és szignálója voltam a 2001. évi CVII-es törvénynek, amelyet a polgári kormány alkotott, és amelyet kórháztörvényként emlegetnek. A törvényt egy év múlva, 2002-ben a hatalomra kerülő új kormány megszüntette. Azóta parttalanná váltak a piaci kezdeményezések. Vissza kell hozni a törvényt, vagy új jogszabályt kell alkotni, mert jelenleg nincs törvényi szabályozás. A kórháztörvényben le volt írva, hogyan lehet intézményeket működtetésbe adni. Rögzítve voltak a szakma szabályai, az úgynevezett egzisztenciavállalkozások mozgástere. Szándékosan nem privatizációt mondok, mert ez nem az. Tulajdon nem cserél gazdát. A működtetésbe adás egyébként európai gyakorlat. Megfelelő szabályozás híján azonban nálunk óriási konkurenciaharc bontakozott ki az egyes üzleti csoportok között, amelybe politikusokat, gazdasági vállalkozásokat is bevontak. Az egymással konkuráló üzleti körök nem válogatnak az eszközökben, nyírják egymást, mert a törvény megszüntetésével bedobták a gyeplőt a lovak közé. Mellesleg a sajtó csak a HospInvest vállalkozással foglalkozik, miközben legalább 13-14 cég mozog a háttérben: a nagy médiacsatában a többiek mintha egy védőernyő alatt csinálnák az üzleteiket, még a nevüket sem olvasni, pedig tudunk róluk.

– A népszavazás során az ország többsége megmutatta, hogy nem kér az egészségügy privatizációjából és a reformnak nevezett intézkedésekből. Mi a helyzet azóta?

– A népszavazás üzenete az volt, hogy megvédtük a társadalombiztosítást. Léket kapott az az ámokfutás, amit a szocialista-liberális kormány egészségügyi reformnak nevezett, annak minden elemével együtt. Ennek az úgynevezett reformnak a kapcsán strukturális válság alakult ki az országban: nem tudják, hogy hova menjenek a betegek. A strukturális krízishez finanszírozási válság társult. Ez odáig fokozódott, hogy ma már feketepiac alakult ki az egyes intézmények között. Kórházak üzletelnek a teljesítményvolumen-korláttal, adják-veszik a tvk-t, amelynek már árfolyama is van. Ez úgy működik, hogyha valamelyik intézménynek van fölös kapacitása, a beteggel együtt eladja egy másik intézménynek. Kórházvezetők tárgyalnak más intézmények vezetőivel a csereberéről. Üzlet lett a teljesítményvolumen adásvétele. A volumenkorlátot sürgősen meg kell szüntetni. Méregdrága berendezéseket használó kórházak délután kettőkor beszüntetik a rendelést. A pécsi klinikán például, ahol a legutóbb jártunk a kihelyezett bizottsági ülésen, egy órakor végigsétáltunk a diagnosztikai részlegen. Szili Katalin is ott volt. Az ember ámul-bámul: Amerikában nincs olyan modern képalkotó berendezés, mint amit odatelepítettek. Közben a folyosó kong az ürességtől. Kérdeztük, hol vannak a betegek, mire azt felelték, betelt a tvk. Mondom az elnök asszonynak, ez úgy néz ki, mint amikor Trabant motor van a Mercedesben. Nincs kormányzás, nincs szabályozás: a gyeplő oda lett dobva a lovak közé. Aki erőszakos, aki ügyes, az halászik.

– Nagy port kavart a sajtóban az a kijelentése, ami Kiskunhalason hangzott el, hogy a funkcionális privatizációnak, vagyis a kórház működtetésbe adásának helye van az egészségügyben.

– De hisz egész Európában bevett gyakorlat ez. Profi szakmai csapatok is működtetnek kórházakat. Mi erről a lehetőségről törvényt alkottunk, amelyben szakmai korlátokat állítottunk a vállalkozások tevékenysége elé. Magyarországon is vannak már figyelmet érdemlő, elemzésre érdemes kezdeményezések.

– Sok pénz folyik ki a működtetés során a rendszerből?

– Olyan kevés van benne, hogy abból már sokat elvinni nem lehet. Folyamatos forráskivonás történik, így például 2006 és 2009 között a konvergenciaprogram keretében a GDP 0,9 százalékával csökkenteni kell az egészségügy kiadásait. Amíg a konvergenciaprogram él, ez körülbelül 250 milliárdos kivonást jelent.

– Az egészségbiztosítási pénztár azonban már tavaly is pozitív eredménnyel zárt. Elég lenne az a pénz, amit az emberek és a cégek a tb-alapba befizetnek?

– Nem. Az államosításkor elveszített vagyont vissza kell pótolni, más szóval konszolidálni kell a tb-alapot. Az új kormány egyik legfőbb feladata ez kell, hogy legyen: fel kell tőkésíteni a társadalombiztosítás egészségbiztosítási rendszerét, mert jelenleg közgazdaságilag nem megalapozott a működése. Ehhez legalább ezermilliárd forintra van szükség. Az Orbán-kormány ezt is megkezdte annak idején: például a háziorvosi ellátásban biztosította az amortizáció fedezetét és erre akarta fordítani a több mint 300 milliárd forint egy részét, amellyel a kormányzást átadta, és amelyet a Medgyessy-kabinet rosszul előkészítve a saját népszerűségének fokozására, gyakorlatilag azóta elinflálódott közalkalmazotti béremelésre fordított. Ha kormányra kerülünk, megkezdjük az egészségbiztosítási rendszer feltőkésítését is. Ha lehetett Magyarországon a rendszerváltozást követően ezermilliárdokért bankkonszolidációt véghezvinni, akkor kell végre lehetőséget találni az emberi rendszerek, így az egészségügy és az oktatás konszolidációjára is. Hiszen testében és lelkében ép, szellemében kiművelt emberek nélkül nincs gazdasági fejlődés, nincs jóléti társadalom.

– A liberális egészségpolitika aláásta az orvosszakma tekintélyét. Annyi korlátot állított, hogy sok orvos szerint lehetetlen ebben a rendszerben gyógyítani. Hova vezet mindez?

– Az orvos a rendszer legfőbb gazdasági hatékonysági tényezője. Agyagba döngölve, védekező, defenzív álláspontra kényszerítve nagyon drága lesz az egészségügy. Defenzívából ugyanis minden vizsgálatot meg fog csinálni, amit csak el lehet képzelni. Hogy nehogy felelősségre vonják, ugyan mire írta fel ezt vagy azt a gyógyszert. Igazából teljesen háttérbe szorul a tapasztalata, az intuíciói, a szaktudása. Az intuíció is fontos, az egészségügynek vannak spirituális tartalmai, csak erről sem szeretünk már beszélni, miután a kedves miniszter asszony szerint sámánkodunk. Praktizáló orvosként, infektológus-belgyógyászként gyakran tapasztaltam, hogy amikor vége az influenzajárványnak, jönnek a szövődmények: felüti a fejét a már nem vírusos, hanem bakteriális tüdőgyulladás. Tudtuk, hogy milyen baktériumok okozzák akkor, abban a térségben ezeket a megbetegedéseket. Tudtuk, hogy milyen az antibiotikum-érzékenységük. Bejött az influenzán átesett, de újra belázasodott beteg, meghallgattam és azonnal elkezdtem adni az antibiotikumot. Most mi történik? Leküldik a beteget a röntgenbe, vérvételre, ám hiába, mert a fertőzés kialakulásakor még nem jelenik meg az árnyék a röntgenképen. Előbb van a hallgatózási lelet, mint az árnyék. Ám ekkor még nem írják fel a gyógyszert, mert a tüdőgyulladást bizonyítani kell, nehogy felelősségre vonják, miért írta fel a drága antibiotikumot. Amikor aztán megvan a röntgenbizonyíték, az orvos bakteriológiát csináltat, rengeteg pénzt elkölt, ráadásul későn kezdi a kezelést. Miért? Mert fél, nem mer alapozni a szaktudására, ragaszkodik az előírt protokollhoz. Közben a média paraszolvenciára éhes gazembernek tünteti fel azt az orvost, akin pedig a rendszer hatékonysága múlik, és akinek a hozzáállása, a lelkülete is gyógyít. Molnár Lajos és Horváth Ágnes minisztersége idején megalázták az orvost. Vissza kell állítani az orvoslás tekintélyét, de sajnos ehhez hosszú idő kell.

– Hogyan lehetne megszüntetni a hálapénzt?

– Ugyancsak a 2001. évi CVII-es törvényben rögzítettük annak idején a szabad szellemi foglalkozású szakorvosi jogállást. Ennek az a lényege, hogy a szakorvos előre meghatározott és törvényben rögzített díjtételek alapján számol el a biztosítóval. Szerződést köt a kórházzal, aki igazolja az elvégzett műtéteket. A biztosító kifizeti a szakorvosnak az elvégzett munka utáni díjat az előre meghatározott díjtételek szerint. Ez is benne volt a kórháztörvényben. Ha egy kicsit nyugatabbra tekintünk, például Ausztriába, láthatjuk, hogy a szabad szellemi foglalkozás a domináns jogállás a szakorvosi szakma területén. Van egy szakorvos, önálló munkára alkalmas, a szakképesítése megvan, szerződést köt a kórházzal, szerződést köt a biztosítóval. Keres egy jó kórházat, de a kórház is a jó szakorvost keresi. Elvégzi a műtétet, a jogszabályban benne van, hogy ennyit és ennyit kell a műtétért fizetni. A kórház leigazolja, a biztosító pedig kifizeti. Ez működik, elég csak a Rudolfienerhausig elmenni, Dézsi professzor a megmondhatója: ott nincs paraszolvencia, meghatározott díjtételek vannak. Egyszer az egyik sebész hálapénzt fogadott el, akkora botrány lett belőle, hogy arról írt az osztrák sajtó heteken keresztül. Magyarországon viszont a hálapénzből élnek. De hogyan lehetne egy traumatológusnak havi százhúszezer forintból megélni? Sokkal igazságosabb lenne, ha az orvos tisztességes díjtételekkel számolna el.

– Ez azonban komoly versenyt idézne elő. Nem baj?

– Nem. Mert mit akar az orvos? Hogy olyan jól felszerelt klinikát találjon, ahol gyógyítani tudja a beteget. Mi az érdeke a kórháznak? Hogy jó orvost találjon, hiszen akkor megy oda a beteg. És mi az érdeke az egészségbiztosítónak? Hogy jó orvos operálja meg a beteget, mert akkor nem adódnak szövődmények, nincs túlápolás, nincs többletköltség. Így jön létre az egészséges verseny, ami a betegért folyik. Egész Európában ez a jogállás szüntette meg a paraszolvenciát. Ez is benne volt a 2001-es törvényben. Egész életemben azt terveztem, hogy Magyarországon is meghonosítsuk a szabadfoglalkozású szakorvos jogállását. A jogállás kiüresítve ugyan megmaradt, de a díjtételek a mai napig nincsenek meghatározva.

– Eltörölték az ingyenes fogmegtartó kezeléseket. Heteket kell várni egy reumatológiai vizsgálatra. A mellrákszűrés már csak kétévente ingyenes. Óriási várólisták alakultak ki szinte minden területen. Közben az ország egészségi állapota egyre romlik. Hogy lehet elejét venni a drámai egészségromlásnak?

– Amikor átadtam a minisztériumot, biztos voltam abban, hogy azokat az értékeket, amelyek függetlenek a politikától, az új kormány is megtartja. Ilyen volt a hároméves gyógyszer-megállapodás, amelyet azonnal felrúgtak. Ide sorolnám a 2001. évi CVII-es törvényt, amelyről már beszéltem. A harmadik pedig az Egészséges Nemzetért Népegészségügy Program volt. Semmi nem maradt belőlük. Jött helyettük a reformnak nevezett ámokfutás. Ma már mindenki tudja, nagy kár volt letérni a polgári kormány által kijelölt mezsgyéről. Ha kormányra kerülünk, a népegészségügyi adatok alapján építjük fel az egész struktúrát és a finanszírozást, mert óriási különbség van az országon belül: Északkelet-Magyarországon és a Dél-Alföldön például vannak olyan térségek, ahol a férfiaknál alig haladja meg a születéskor várható élettartam az ötven évet, ugyanakkor vannak budai kerületek, ahol svájci népegészségügyi adatokat találunk. Ezért mi azt mondjuk, hogy népegészségügyi adatokra alapozott területi, regionális egészségügyi programot kell kidolgozni. Erre készülünk, a konkrét trendek alapján fogjuk szabályozni az ellátórendszer kapacitásait és ehhez fogjuk igazítani a finanszírozást. Mert csak egy egészséges nemzet lehet versenyképes és sikeres.

Hernádi Zsuzsa

A Demokrata információi szerint a HospInvest Zrt.-n kívül országszerte az alábbi cégek működtetnek még kórházakat vagy kórházi részlegeket: Medisyst Kft., Mega-Logistic Rt., MediComplex Kft., Medical Investments Zrt., Opinion Kft., Medcenter Egészségügyi és Szolgáltató Kft., Budai Egészségközpont-Országos Gerincgyógyászati Központ. Rajtuk kívül több száz olyan egészségügyi vállalkozás van, amely közreműködik valamilyen részfeladat (labor, szívkatéterezés, gyógyszertár, CT-MR stb.) ellátásában és így közvetve OEP-finanszírozásban részesül.

A témáról bővebben a Demokrata jövő heti számában olvashatnak.