„A komédia az élet távolról nézve, a tragédia az élet premier plánban.”
(Buster Keaton)

Hirdetés
Fotó: shutterstock.com/Andrei Korzhyts

Hétfőtől vasárnapig, vasárnaptól hétfőig… folyton-folyvást mindig ugyanaz. S amikor mégsem, akkor is csak azért, hogy picinyke kitérővel visszajusson minden a régi, megszokott medrébe, ahonnan a születés dokkjától halad az elmúlás kikötőjéig. Mindenki. Mindig. Mindenki. Mindenhol. Mindenki állandóan így van ezzel, így is volt, így is lesz. Mindenki… kivéve azt az egyet. Az embert, aki nem tudta kimondani a keddet.    

***

Az ember, aki nem tudta kimondani a keddet, szerencséjére vasárnap született. És ez volt epeízű életében az egyetlen olyan momentum, ami szerencsésnek mondható, bár ez is szőrmentén. Hiszen amikor megkérdezték, hogy melyik napon született, senki sem arra volt kíváncsi, hogy a hét melyik napján, hanem hogy melyik év melyik hónapjának hányadik napján. Így ezzel a vasárnapi születéssel még annyit sem ért el, mint a kocsonya, amit a jó meleg konyha forró tűzhelyéről a hűvös kamra jéghideg padlatára tesznek; mert bár zselés húsléteste minden kanálszúráskor megremeg, de tudja, hogy bent, a gyomorban újra a régi, meleg, cseppfolyós önmaga lehet. Aki viszont arra kárhoztatott, hogy ne tudja kimondani a keddet, az semmivé se válhat. Mert ha a semmi, amivé válni akarna, netán kedden következne el, csak úgy maradna ott örökre a valamibe zárva, mint nektárszívó szúnyog a borostyánban, vagy mint utánfutón a senki által meg nem kopogtatott görögdinnye.

Az ember, aki nem tudta kimondani a keddet, nemcsak a keddet nem tudta kimondani, hanem egyetlen olyan szót sem, amiben a kedd akárcsak hangzó formában is benne találtatik. És valami furcsa oknál fogva csupán olyanná tudott válni, amit ki is tudott mondani. Hát ezért nem lett belőle soha egy kedves ember. Mogorvaságát pediglen csak fokozta, hogy valamiért (ki tudja, miért) allergiás volt a szerdára. Eleinte minden szerdán olyan kiütésekkel lett tele a teste, amik csak szombatra múltak el. Később már akkor is jelentkeztek bőrén a vörös dudorok, amikor valaki csak megemlítette előtte a szerdát. A többi nappal nem volt baja. Sőt a csütörtökök kifejezetten jól teltek (eltekintve a csak szombaton elmúló kiütésektől), és a vasárnapok némelyike is egész elfogadható volt. 

Korábban írtuk


***

Talán száz évig is elélt volna, ha huszonöt évvel ezelőtt Kismaroson, egy Káefté-koncerten nem sodródik egymás mellé Gábor és Katalin. De egymás mellé sodródtak, mert az élet kanyargós ösvényei néha úgy futkároznak emberi sorsoktól emberi sorsokig, mint bolondul cikázó villámok egyik felhőről a másikra. S mivel Gábor ezen a koncerten a két szem Cataflamra megivott fél Hubi és három üveg Kőbányai okán a szokásosnál is merészebb volt, Katalin meg már tizennégy éves kora óta egy riherongy, az első csók is elcsattant. Persze, ebből még senkinek nem lesz gyereke. Ők is csak a backstage takarásában művelték tizenhárom perccel később azt, amitől viszont igen. S ha már jött a baba, becsületből összeházasodtak. Később pedig megszerették egymást. Na jó, még később meggyűlölték egymást, de aztán újra jött a szeretés. Mostanában szeretős periódusuk zenitjén tanyáztak.

Azon a bizonyos napon az embert, aki nem tudta kimondani a keddet, iszonyatos gyomorbántalom fogta el. Amikor tehát elkezdődött a rádióban kedvenc könnyűzenei műsora, úgy határozott, hogy a konyhai rádiót felhangosítja, a vécéajtót pedig sarkig tárva hagyja. Úgyis egyedül élt, nem tartozott senkinek felelősséggel, nem kért rajta számon senki semmit. De nehogy már egy kis hasmars miatt ne élvezze kedvenc retró slágereit! Hát így esett, hogy tisztán hallotta, amikor Gábor betelefonált, és huszonnegyedik házassági évfordulójukra feleségének, Katalinnak a Káefté együttes Szerda királynő című számát kérte.

***

Az első refrénnél még csak a lába szárán indultak el a foltok. A második refrénnél már a torka is duzzadni kezdett. A harmadik refrén okozta aztán azt a szívritmus-zavart, amiből már nem tudott visszaevickélni a normálisba. Az ülőkéről a padlóra lefordulva csak arra maradt ereje, hogy félhangosan, iszonyúra dagadt torkából kipréselje az utolsó mondatot: „Naná, hogy kedden..”