„Tizennégy éves koromban apám annyira ostoba volt, hogy alig bírtam ki a társaságában. Mire huszonegy éves lettem, csodálkozva láttam, mennyit fejlődött hét év alatt.”
(Mark Twain)

Fotó: shutterstock.com/Monkey Business Images
Hirdetés

Bizony, az apák napja nem tréfadolog ám! Talán az egyetlen olyan ünnep, amit valóban át kéne emelnünk az angolszász kánonból, hiszen az apaság iszonyatosan megterhelő feladatokat ró ránk, édesapákra. Ezek közül a feladatok közül a már-már internacionális rítusnak tekinthető „kérdezd meg apád” a legismertebb, és legnehezebben elsajátítható. Ám ha akad hozzá egy anya és egy gyermek, akkor mindig működik.

***

A „kérdezd meg apád” a Föld majd’ minden országában ismert, jellegzetes szituáció, melynek során a gyermek igyekszik egymás ellen kijátszani a szüleit, méghozzá úgy, hogy a szigorú anyától halad fokozatosan az engedékeny apa felé. Általában úgy kezdődik, hogy amíg az anya hobbiból mosogat, vagy kikapcsolódásként büdös zoknikat pakol a kanapé alól, a szekrény tetejéről és a padlóról a szennyeskosárba, addig az apa a tévé előtt ülve próbál mindent megtenni azért, hogy a hazai sörforgalmazók ne csődöljenek be. Ilyenkor lép oda az apához a gyermek:

– Apa, elmehetek ma buliba?

Korábban írtuk

– Kérdezd meg anyád – jön a válasz pillanatnyi hezitálás nélkül, valahonnan a keresztcsont és a köldök közti területről, azaz csípőből, anélkül, hogy az apa egyetlen pillantást is elmulasztana a csatársor előrenyomulásából. 

– Ő azt mondta, kérdezzelek meg téged – mondja ekkor a gyermek, kínosan ügyelve arra, hogy hangja ne legyen fenyegetően éles, ugyanakkor ne is sugalljon halk kiszolgáltatottságot.

– Felőlem… – mondja ekkor az apa, s továbbra is próbálja elkerülni a szemkontaktust, így próbálván elodázni az elodázhatatlant, de pontosan tudja, mi fog eztán következni.

– Megdobsz egy ötezressel? – érkezik a gyermek szájából a menetrendszerű kérdés, az apa pedig nagy rutinnal a zsebébe nyúl, és szó nélkül odaadja a kívánt összeget, ami nem kevés ugyan, de nem is teljesíthetetlenül sok. A mozdulatsor végén azért hozzáteszi: – De anyádnak ne szólj!

A gyermek egyetértően bólint, óvatosan zsebre teszi az ötezrest, gondosan ügyelve arra, hogy ne gyűrje össze az anyjától kapott „apádnak ne szólj” ugyanekkora összeget, fejében pedig már tervezi a következő lépést, aminek során a buli felé menet útba ejti nagyanyját, hogy elpanaszolja neki: már megint egy fillér nélkül engedték őt el a szülei, ilyen ravaszul palira véve mindenkit.   

Minekutána pedig a gyermek távozik, az anya a konyhából bekiált a nappaliba:

– Te is egy ötöst adtál neki?  

– Ahogy megbeszéltük –válaszolja az apa, hogy a tévét kissé felhangosítsa, majd feltápászkodjon a kanapéról, s a konyhába slattyogva ezeréves, szakadt papucsában, amit már öt éve ki kellett volna cserélnie, de tíz év múlva se fogja, mert imádja, szóval a konyhába totyogva szó nélkül vegye le az akasztóról a konyharuhát, s kezdje el szárazra törölgetni a csepegtetőre tett edényeket. 

– Anyukának írtál? – kérdezi az anyától, ügyelve arra, hogy az „anyuka” szót kellően semleges hangsúlyozással ejtse ki, s abból semmiképp ne derüljön ki, mint gondol valójában az anyósáról.

– Nyugi, szóltam neki – mondja erre az anya – Szóval a mi tízesünk mellé max egy ötöst fog ő is adni. 

Ezen mindketten csendben elgondolkodnak, keresve-kutatva a lehetséges csapdákat és egyéb buktatókat. Fél perc múlva az apa töri meg csendet:

– Később fog jönni.

– Később. Jóval később – mondja az anya.

Ebben is egyetértenek. Két évvel ezelőtt, 15 évesen még öt perccel a megbeszélt idő előtt ért haza. Egy éve másfél órát pakolt rá a megengedettre, hogy utána szó nélkül, de unott arccal hallgassa a dörgedelmeket. Most viszont, 17 évesen, a „jövőre felnőtt leszek, és akkor majd nem ti mondjátok meg nekem” idején bármire számítani lehet.

Na, de mindegy. A mobilok feltöltve, a kedvenc film betárazva a mozicsatornán, és az anya még azt is vállalta, hogy kihagyja az esti bort, hátha valakinek itt ma még vezetnie kell. 

– Köszönöm, hogy ilyen jó apja vagy – fordul hirtelen az anya a mosogatást félbeszakítva az apa felé, aki csak ennyit mond:

– Szeretlek.

És mindketten arra az időre gondolnak, amikor ezt az ősi játékot még ők játszották odahaza, hogy esténként találkozni tudjanak.