Fotó: képernyőkép
Hirdetés

Olvasom a hírt, hogy a 444-nek juttatta el egyházügyi programját a baloldal, melynek kidolgozását Lukácsi Katalin fogta össze. Hidegen hagyna a dolog, de nem tudok szó nélkül elmenni akkora hazugság mellett, mint az, hogy „az ellenzéki pártszövetség egyházpárti, a kormány az, ami egyházellenes”. Naivan azt gondolhatnánk, nem stimmel a dátum, vagy felcserélték az alanyokat.

Komolyan az mondja, hogy a kormány egyházellenes, aki összeállt Gyurcsány Ferenccel? Azzal, akinek az egyházpolitikája miatt anno finoman szólva sem volt felhőtlen a viszony a felek között? Akinek pártja az ellenzéki előválasztáson azzal fenyegetőzött, hogy megkurtítják az egyházi intézmények támogatását? Akinek a miniszterelnöksége idején komoly erőfeszítéseket tett az akkori balliberális kormány, hogy az egyházi iskolák támogatását drasztikusan csökkentsék? 

Azt a kormányt vádolja Lukácsi egyházellenességgel, amelyik tavaly szívélyesen fogadta Ferenc pápát az egyház számára kiemelt jelentőségű Eucharisztikus Világkongresszus alkalmából? Igen, az ellenzék tényleg simán belehazudik mindenki szemébe, köztük Lukácsi Katalin is. Amíg pedig Gyurcsány bábjának egyházügyi felelőse „aggodalmaskodik”, addig a kormány teszi a dolgát. 

Ezért olvashatunk olyan híreket, hogy a magyar vezetés megállapodott a katolikus egyházzal a felsőoktatási intézményekről és jövőre is támogatja az egyházi közösségi célú programokat. Még a nem éppen kormánybarát HVG is elismeri a támogatások tényét, mikor sajátosan úgy fogalmaz, zúdítja a pénzt a református gyülekezetekre az Orbán-kormány. Az ellenzéki kampányban a hangadók módszere pedig világos: hazudni, hazudni, hazudni! Szerencsére viszont ez nem több, mint ágyúval lőni verébre. A magyar emberek ugyanis nem hülyék! 

Korábban írtuk

Ami különös türelmet kíván most tőlünk az elkövetkező másfél hónapban, az az, hogy az ellenzékkel bizony olyan vitázni, mint galambbal sakkozni. Felugranak az asztalra, leverik a bábukat, majd diadalittasan járkálnak, mintha győztek volna. A piszokról, amit maguk után hagynak, nem is beszélve. Április 3-án ezért is meg kell üzennünk nekik, hogy nem kérünk ebből az egyház-, nemzet- és családellenes politikából, amit képviselnek. Soha többé baloldalt!