Fotó: Párbeszéd Facebook-oldala (képernyőfotó), szerk.
Hirdetés

„Minden krétai hazudik”, mondta (hazudta) a krétai Epimenidész. Valami hasonló logikai képtelenséget próbál letolni a torkunkon a balliberális ellenzék.

Egy ideje arról beszélnek, festegetik az ördögöt a falra, hogy ha győznek, félreteszik a jogállamot, felfüggesztik az alkotmányt, feles többséggel írnak át kétharmados törvényeket. Ezzel gyakorlatilag előre bejelentik, hogy szerintük a 2022-es választás győztesét nem fogják kötni fékek és ellensúlyok, törvények és szokások, azt csinálnak, amihez kedvük van. 

Ez egy érdekes felvetés, az eddigi, rendszerváltás utáni gyakorlat felszámolásával a következő választás tehát különleges jogosítványokat ad a nyertesnek. De mi van, ha a Fidesz nyer? Az ellenzéki logikából következően nekik is joguk volna feles többséggel felülírni kétharmados jogszabályokat, saját hatáskörben értelmezni rendeleteket, felfüggeszteni akit és amit akarnak, akármikor és akárhová. 

De ha így van, ha az ellenzék kívánatosnak tartja, hogy a 2022-es győztest ne kösse semmiféle alkotmányos aggály, és ez a győztes véletlenül a Fidesz lenne, és rájuk is vonatkozna, akkor tulajdonképpen nem kell megvárni a választást, ennyi erővel most is megtehetne bármit a kormány. És akkor nem is lehetne ezért diktatórikusnak nevezni, hiszen az ellenzék maga legitimálja nyilatkozatával a diktatórikus kormányzást, vagyis, hogy nem kell foglalkozni törvényekkel és alkotmánnyal. Ha azonban az ellenzék szerint kívánatos a kormány részéről az alkotmány semmibe vétele, akkor semmiképpen sem nevezhetnék diktatórikusnak a Fidesz-kabinetet, vagyis felesleges életbe léptetni ’22 után a különleges jogrendet.

Vagy esetleg az ellenzéki logikai bukfencnek van egy logikus, ámde félelmetes magyarázata? Tudniillik hogy ők kizárólag a saját győzelmük esetén tartják felfüggeszthetőnek az alkotmányt és felesnek a kétharmadot? Eszerint a magyar parlamentáris demokrácia vagy féltucatnyi pártja úgy gondolja, hogy a törvények nem ugyanúgy érvényesek minden pártra, és a választópolgárok szavazatai nem egyenlőek. Na, ehhez mit szól az EU, az ENSZ, a NATO, az USA és sok más egyéb nagybetűs rövidítés?

Korábban írtuk