„A valóság eltúlozhatatlan.”
(Bor Ambrus)

Hirdetés
Fotó: képernyőkép/YouTube

Amikor arról hallunk, hogy megvett ember, általában valaki olyanra gondolunk, aki anyagi ellenszolgáltatás fejében hajlandó akár a saját elveivel ellenkező dolgot is tenni. Mike Merrill nem ilyen valaki. Őt tényleg, mármint tényleg, mármint hogy tényleg megvették.

Döntésképtelenségből üzleti vállalkozás

Történt, hogy Mike Merrillnek, aki egy szoftvercégnél dolgozott, egy idő után rá kellett jönnie, hogy a kor előrehaladtával egyre nagyobb fokú identitászavarral küzd. Abnormális lelkiállapota miatt egyszerűen képtelen volt eldönteni, hogy mi a jó és mi a rossz döntés. Ez a döntésképtelenség először csak nagyobb szabású dolgoknál, például üzleti műveleteknél jelentkezett, ám egy idő után az élet számos más területére is átterjedt. Merrillnek végül már az is gondot okozott, hogy milyen nadrághoz milyen inget vegyen fel, hány cukorral igya a kávét vagy mit egyen aznap vacsorára? Egy ilyen fokú defektus sokakat az öngyilkosságba kergetne. Nem így hősünket, aki gondolt egy nagyot és feldarabolta magát.

Na, nem a szó szoros értelmében, hanem részvényekre. Százezer darab, egyenként 1 dollár értékű Merrill-részvényre osztotta fel saját magát, majd ezeket a részvényeket egytől egyig eladta befektetőknek. A döbbenetes az, hogy a jelenleg 6,5 dolláron álló részvények, melyek csúcsidejükben 20 dollárt is értek, egytől egyig elkeltek. 

Korábban írtuk

Merrillnek pedig innentől már nem volt más dolga, mint egy-egy döntés előtt kikérnie a részvényesei tanácsát, majd végrehajtani a többségi akaratot. Mi több, ehhez ideológiát is gyártott, amit egy vele készült interjúban mondott el:

„Amikor nehéz döntés előtt állok, a részvényeseimhez fordulok. Explicit irányítást adok nekik. Rendkívülinek hangzik, de mindannyian emberekhez fordulunk tanácsért (családtagokhoz, közeli barátokhoz, esetleg segélyvonalakhoz). A részvények birtokában láthatom, hogy ki fektet be a jövőmbe, de mindannyiunknak vannak ilyen »részvényesei«.”

A döntésképtelen Merrill tehát, ha szabad ezt mondani, a maga szempontjából jó döntést hozott, amikor szó szerint eladta magát.

A képtelenség képtelensége

Ha úgy gondolnánk, hogy ez a történet már önmagában is eléggé abszurd, nem jól gondoljuk. Történt ugyanis, hogy az amerikai szoftvermilliárdos Patrick Campbell, aki többek között az amerikai hírszerzésnek is dolgozott, 200 millió dollárért eladta az egyik cégét. A pénzt pedig egy olyan vállalkozásba fektette, amelyik minden másnál nagyobb nyereséget ígért. Jól sejti a kedves olvasó, Campbell Merrill-részvényeket vet, melyeknek jelenleg ő a többségi tulajdonosuk. Így Mike-nak mostantól csak az ő de facto tulajdonosát, Patrickot kell megkérdeznie, hogy mikor mit tegyen.

Valljuk be, korunkban, ahol sokan sokféleképpen járatták csúcsra az idiotizmust, ez sokkal emberibb és sokkal földhözragadtabb történet, mint például a nőé, aki feleségül vette saját magát, vagy a férfié, aki holtig tartó hűséget esküdött élethű szexbabájának. Utóbbiról csak annyit, hogy nem sokat kockáztatott, tekintve, hogy a műanyag lebomlási ideje 1000-1500 év, tehát enyhén szólva nem együtt távoznak ebből a földi siralomvölgyből.

Campbell és Merrill példája tehát mindennél ékesebben bizonyítja, hogy végzetesen kifordult világunkban mindennek megvan a maga piaca eladói és befektetői szinten is. Gounod Faustjából Mefisztó rondójának híres mondata beteljesedett: „Eladó az egész világ.” 

***

Az ilyen történeteket olvasva már nem is tűnik annyira abszurdnak, ami velünk most Európában történik. 

Ki tudja, talán mi is jobban járnánk, ha Zelenszkij- és Putyin-részvényeket vásárolhatnánk. Mert ha ezek jó kezekbe kerülnének, már holnap vége lehetne a háborúnak.