Ismét bíróság elé áll Carlos a Sakál, a hetvenes-nyolcvanas évek hírhedt baloldali terroristája – olvashattuk a napokban. Ilich Ramírez Sánchez különösen csengő nevét marxista apjának, egy milliomos venezuelai jogásznak köszönheti, aki Lenin nevének minden tagját kiosztotta fiai között.

Carlos már csak azért is érdekes lehet számunkra, mivel a rendszerváltás előtt más szocialista országok mellett hazánkban is megfordult néhányszor, ha a vasfüggöny nyugati oldalán szorult a hurok körülötte. A terrorista nem is akárhol húzta meg magát, az elegáns II. kerületben biztosított neki és csapatának szállást a nagyvonalú kommunista pártvezetés, Kádárt pedig kedves elvtársaként szólította meg köszönőlevelében. Persze korántsem csak a Sakál élhetett vígan Budapesten – megfordultak itt a Palesztin Felszabadítási Front, az ETA és az IRA emberei is, főleg azok, akik elegendő hátszelet kaptak akkoriban Moszkvából. Ehhez persze ideológiai alapot is körítettek: a keleti blokk belügyi és állambiztonsági küldöttségei egy prágai tanácskozáson kijelentették, a terrort és a terrorizmust elítélik, elismerik viszont a forradalmi erőszakot, sőt még a fegyveres felkelést is, mint a munkásosztály és a dolgozók védelmének eszközét.

A Sakál nagyon is rászolgált a szovjet elvtársak támogatására. A szülői házban kapott forradalmi nevelés után a moszkvai Népek Barátsága Egyetemre került, ahová a keleti blokk és a potenciálisan baráti országok diákjait gyűjtötték össze, hogy később otthon terjeszthessék a marxizmus-leninizmust. Az intézmény egyúttal a KGB kedvelt toborzó terepe is volt, ahol a leendő nyugati ügynökökre vadásztak.

Ilich Ramírez Sánchez immár hivatásos forradalmárként, határozott célokkal került ki az egyetemről. Először a Palesztin Népi Felszabadítási Mozgalomhoz csatlakozott, és hajtott végre számos nagyszabású merényletet, majd a nyugat-európai marxista terrorszervezetekkel, például a Baader-Meinhof csoporttal, a későbbi Vörös Hadsereg-frakcióval építgette a kapcsolatot. Carlos remekül megélt véres munkájából, ám az aranyéletnek hamar véget vetett a gorbacsovi enyhülés. Miután korábbi kenyéradó gazdái számára kínossá vált, a forradalom zsoldosának menekülnie kellett – azért Szaddám Huszeintől még elfogadott néhány megbízást. A terroristát végül Szudánban érte utol a sorsa: saját testőrei elkábították, majd átadták francia titkosügynököknek. Azóta börtönben ül.

Carlost, dacára annak, hogy egy ideológiai köntösbe bújt, pénzért dolgozó terrorista volt, egyes baloldali körökben a mai napig Che Guevarához hasonló hősként tisztelik, az általa hirdetett eszméknek is lettek örökösei. Még el sem ült a Vörös Hadsereg-frakció robbantásainak a pora Nyugat-Németországban, színre léptek az ultrabalos anarchista fiatalok csoportjai – beérett a kommunista ideológia terjesztőinek sárkányfog veteménye.

A nyolcvanas években feltűnő Black Bloc és hasonló szervezetek ideológiája nem sokban tér el elődeitől: megmutatni a hatalomnak, hogy az erőszak mint politikai eszköz ott van az emberek kezében is. (Vessük ezt össze a forradalmi erőszak kommunista eszményével.) Ennek érdekében azóta is gyújtogatnak, rombolnak, és ha megjelenik a rendőrség, hát rájuk támadnak kövekkel és Molotov-koktélokkal. A hivatásos forradalmárok ma is köztünk vannak, és bár régóta nem a hírhedt moszkvai Ljubljankából fújják nekik a passzátszelet, azért akadnak, akik az anarchisták által lángba borított utcák tüzénél sütögetik a maguk pecsenyéjét.