A tejbegríz
„Az élet értékét nem a hosszúságával mérjük. Az a fontos, hogyan használjuk ki a ránk bízott életet. Te hogyan használod ki ma az életed?”
(Shunmyo Masuno)
A tejbegríz úgy készül, hogy kifogy az összes édesség. De tényleg az összes. Tej még van, cukor még akad, búzadara meg mindig van hátul, nagyon leghátul a konyhaszekrényben. A tejbegríz úgy készül, hogy egy űrállomáson vagyok. Jobban mondva egy 48 négyzetméteres létfenntartó kapszulában, ami egy lakatlan bolygón landolt. A legénységből már csak én vagyok életben. Két évig. Amíg a levegőm kitart. Időm bőven van. Ez még csak a negyedik nap.
***
Tudom, nem kéne a fikciót a tejbegrízzel keverni, mert becsomósodik. De ez már a negyedik nap idebent. A szemetes is bűzlik, kacsafarhát van benne két napja, a húslevesben volt, amit Lilla főzött nekem. Lilla sajna a szüleihez emigrált, a húsleves sajna megevődött általam. Megevődött, mondom, de ez is csak amolyan nyelvi sci-fi, mint az űrkapszula. Na, jó, az tényleges sci-fi. Kellett nekem a Prometheust nézni az Alien univerzumból. Kellett nekem állandóan bekapcsolva tartani a rádiót, amiben a műsorvezető épp arról beszélt, hogy Amerikában űrhajósok beszélnek arról, hogyan lehet a karantén miatti bezártságot elviselni. Kellett nekem meglátni, hogy Ferencz Orsolya, az űrkutatásért felelős miniszteri biztos már megint lájkolta egy írásomat. Ez így együtt sok volt. Ez így együtt sokk volt. Gondolatban azonnal az űrkapszulában találtam magam. Ezen persze jót kacagtam, mert eszembe jutott az „Anettka Space Project” űrkapszula, amivel a nevenincs tévés a nevenincs tévéjében az univerzum meghódítására készült. Aztán persze rögön az jutott újra az eszembe, hogy éhes vagyok. És hogy tejbegríz.
A tejbegríznek a Wellington bélszínnel ellentétben van egy óriási előnye: még egy félkegyelmű is pillanatok alatt el tudja készíteni. Kell hozzá 5 deciliter tej (fogy az oxigén), négy evőkanál búzadara (ingadozik a gravitációs szint), fél evőkanál vaj (csak nehogy statikus vihar legyen), csipetnyi só (szkafanderem is ki tudja, hova pakoltam), na és két evőkanál cukor (be kéne kapcsolni a vészjelzést).
Minden alapanyag megvan, minden alapanyag előkészítve, a tej forr, hopp, bele a dara. Aztán a vaj meg a só. És kavargatni, kavargatni, kavargatni, kavargatni, kavargatni…
***
Örvények. Tejbegríz-örvények. Hígak, mint a húrelmélet, és sejtelmesek, mint a sötét energia. Sűrűsödnek, ahogyan a világegyetem szűkül. Vagy tágul? A jó élet tudja már! IPM-et se veszek mostanában, a netes szörfözésekkor meg nem ilyesmire keresek rá, hanem például a tökéletes tejbegríz receptjére. Ami nem lesz csomós. És amit még egy idióta is meg tud csinálni. Nem így írja persze a szerző, hanem árnyalja. De attól még ez a rögvaló. Hogy itt vagyok egy űrkapszulában, többmillió fényév távolságra a debreceni Ibolya Presszótól. Ott beszéltük Lillával még ante coronam, úgy másfél hónapja, hogy a master harmadik szemeszterét Olaszországban kéne kezdeni Erasmussal. Ezzel az erővel Rotterdamba is készülhettünk volna. Szegény olaszok! Egyszerre kell megküzdeniük a vírussal, meg azzal a félkegyelmű Renzivel…
Mélázgatunk, mélázgatunk, kavargatni meg elfelejtünk, igaz-e? Hát csomós lett. Hát igen. És akkor mi van? És akkor ki látja? Senki se látja. Ha akarom, én se. Majd azt képzelem, hogy azok nem is csomók, hanem vitamintabletták. Amolyan űrhajós kaja.
Jut eszembe, Alien univerzum! Azoknak is legalább egy savköpő kengurugyíkjuk volt odakint. Nekem még az se. Csak egy koszlott vírus. Meg néhány porcica. De porszívózni se merek már. Hátha túl erősre kapcsolom, és beszippant a vákuum. Vagy kiszippant. Vagy valami.
***
A tejbegríz úgy jó, ha fahéjas porcukorral fogyasztjuk. Kakaóval is, lekvárral is lehet. Meg abált szalonnával is, ha valaki nagyon részeg. De az igazi az a fahéjas porcukor. Erről pedig a májusi eperszezon jut eszembe. A kedvenc palacsintatöltelékem, ami nem más, mint vékonyra szeletelt eper, fahéjas porcukorral meghintve, rányomva egy vékony csík tejszínhab, s betekerve a palacsintába.
Remélem, a májust már nem a kapszulában kell töltenem. Vagy mindegy is, hogy hol, csak töltsem valahol. Csak töltsük valahol. Mind. Mindannyian. Egészségben átvészelve. Hogy aztán kitörve a mi kis kapszuláinkból, újra egymás univerzumait kutathassuk vég nélkül, immáron azzal a felismeréssel szívünkben, hogy semmi, ami állandónak tűnik, nem állandó.
Talán ettől a tudattól majd picivel jobban megbecsüljük egymást.