„Már Káin úgy találta, hogy az ellentétek tárgyalás útján történő rendezése eredménytelen.”
(Feleki László)

Hirdetés
Fotó: MTI, archív, illusztráció
Fotó: MTI, archív, illusztráció

A címben szereplő zárójeles rész nem az én „találmányom”. A Magda Marinko-féle vérengzés, valamint az olajszőkítési és más köztörvényes botrányok alatt a ’90-es évek elején valóban odaírta valaki piros festékkel a Szeged-táblára. A kommunisták, szocialisták és nemzeti szocialisták kedvenc színe ma is kijár a városnak. Botka László ugyanis örömmel jelentette be, hogy újraindul a polgármesteri címért, s ebben támogatókra lelt az MSZP, a DK, a Momentum, a Jobbik, az LMP a Párbeszéd, valamint egy szegedi egyesület személyében. Lássuk, mi lehet a vége a krónikus orbanofóbiának!

A szétszakadt szekér esete

Képzeljünk el öt gazdát, akik egyetlen szekéren osztoznak. A véletlen úgy hozza, hogy egy szép napon ugyanakkor kell fuvart vinniük valahová. No, fel is pakolják a szekérre az árujukat. Ki tollat, ki tűzifát, ki tojást, ki birkát, ki trágyát. Aztán befogják a szekérbe az igavonóikat: az egyik a muraközijét, a másik az arabs hátasát, a harmadik a szamarát, a negyedik az ökrét, az ötödik pedig egy vak, sánta bivalyt. Méghozzá úgy, hogy előre, hátulra, s mindkét oldalra kötnek egyet-egyet, olyan égtáj felé, amerre céljuk vinné őket. Majd rácsapnak hátasaikra. Vajon mi történik?

A szekér széttörik, az állatok pedig szétszaladnak. A földre billent rakományról már ne is beszéljünk! Ugyanis a trágyát a párnatollal szállítani, a birkát a tojással és tűzifával párosítani már alapból nem épp szerencsés felállás. Ami viszont utána következik, az a legérdekesebb. Mivel a rakományok nem jutnak el a célhoz, s ezt a gazdák már az első pillanatban tudják, egymást kezdik el okolni, s a végén ölre mennek. 

Nagyjából így lehet modellezni egy olyasfajta összefogást, amit a gyűlölet rakott össze vízből és olajból, parázsból és homokból, vagy ha úgy tetszik, fekáliából és palacsintából. 

Működésképtelen közgyűlés

Tételezzük fel, hogy Botka László ennek a gusztustalan koalíciónak a segítségével még öt évre mandátumot szerez Szeged élén. S tételezzük fel, hogy választási koalíciós pártjai nem merő szívjóságból vállalták e szörnytársulást, hanem azért, hogy embereiket képviselőkként egyenlő arányban juttassák a közgyűlésbe! Vajon hogyan nézhet ki ennek a bizonyos közgyűlésnek az első napja? Nos, nagyjából úgy, ahogyan fentebb leírtam. 

S hogy hol szerepel az őt célba juttató „fuvaros gazdák” közt maga Botka László? Nos, ő az az ember, aki jó előre biztosítást kötött, méghozzá kettőt. A fuvart rendelőkre és a szekeres gazdákra is. Azaz baj esetén, működésképtelen közgyűlés esetén is le tudja osztani azokat a lapokat az általa jó előre megírt szcenárió szerint, mely lapokban tételes intézkedési terv szerepel arra nézvést, hogy miként látszódjék a működésképtelen közgyűlés kifelé működőképesnek. 

Szegedi beszéd

A forgatókönyv nagyjából ugyanaz, mint az MSZP esetében az őszödi beszéd előtt. Hogy hát nem kell érdemi munkát végezni, elég, ha a szegedi polgár úgy látja, hogy városvezetőik dolgoznak. S bizalmasai közt legfeljebb Botka is elmondhatja, hogy „az elmúlt másfél évben nem csináltunk semmit. (…) Hazudtunk reggel, éjjel meg este.” Mert ne legyenek illúzióink! Abban a pillanatban, ahogy a város eddigi ügyeinek dokumentációiba a szedett-vedett ellenzéki csorda tagjai betekintést nyernek, azon nyomban mindegyiknek éhes lesz a zsebe.

Az éhség csillapítására pedig megfelelőnek mutatkozhat a mindenféle visszaosztási pénz, az uniós támogatásokkal való hazardírozás és más hasonló olyan cselekedet, ami szintén nem fog kiderülni, hiszen mind, ahányan vannak, immáron bűnsegédi bűnrészesekké válnak. S teszik ezt úgy, hogy pártjaik egy esetleges győzelem esetén a „szegedi modellt” jelölik meg mint a Fidesz-KDNP hegemóniája megtörésének egyetlen lehetséges módját. Tehát nem a városért, hanem a kormánypártok ellen szövetkeznek. 

***

Érzésem szerint ezek a korcs koalíciók gombamód fognak elszaporodni. S nem érdeklik őket sem a polgárok érdekei, sem a szövetkezett pártok egymástól teljesen különböző, esetenként egymásnak mindenben ellentmondó alapszabályai. Szeged ennek mindenképpen iskolapéldája lesz. S amit már most ki lehet jelenteni: amennyiben Botka megnyeri, úgy Szeged polgárai elvesztik a választást.