Az éhező
Megújuló bosszúságunkra itt ágál a szemünk előtt Perintfalvi Rita teológus. Hát ejtsünk róla néhány szót. Jól látható, hogy a személyiségét szétfeszítő, kielégíthetetlen nárcizmussal verte meg a sors. Akár a bélpoklos: akármennyi rá irányuló figyelmet fal magába, annál jobban éhezik rá. Nos, a balsorsú hölgy éveken át nélkülözni volt kénytelen ezt a táplálékot, a világ egyik felettébb kevés figyelmet vonzó egyetemén, a grazin volt a még annál is kevesebb világi figyelmet vonzó teológiai fakultás munkatársa. Ott a kies Grazban Lázár lehetett ő a csókok lakomáján, éhező a hírnevet habzsoló celebvilágban, szürke és észrevehetetlen, mint a templom egere.Ám lőn, hogy írt egy könyvet a papi pedofiliáról. És ezzel telibe találta a közfigyelem céltábláját. Egy frászt az egyház megtisztulásáról van szó. A papi pedofilia jelensége rengeteg embernek birizgálja a fantáziáját, egyfajta fantáziakukkolást kínálva az olvasónak. Ráadásul a politikai baloldal számára az ilyesmi alkalmat kínál arra, hogy a politikai konzervativizmus egyik legerősebb támaszát, az keresztény, elsősorban a katolikus egyházat rombolja. Egy szó mint száz, a téma manapság kelendő árucikk, Perintfalvi kötete, a szemforgatásba csomagolt pornográfia is az lett.
A hölgy pedig azóta falja az így feléje fordult figyelmet, fürdik a rivaldafényben, és rohamléptekkel halad arrafelé, ahol még több figyelmet remél: az LMBTQ mozgalomba. Minden dicséret és minden gyalázás őt táplálja, pukkadásig tömi magát mindkettőből, és naponta átéli azt az illúziót, hogy most végre jóllakhat a felé irányuló figyelemből.
Pedig téved. Az ő lelki betegségére nincs gyógyszer. Nárcizmusa jóllakathatatlan. A sors örök éhezéssel és boldogtalansággal sújtja. Igaz, volna a számára megváltás: a valódi keresztény hit, annak minden következményével. Nem tudom, valaha eljut-e addig.