„A terror nem más, mint gyors, szigorú és hajthatatlan igazságtétel, ezért tehát voltaképpen az erény megnyilvánulása.” (Maximilien de Robespierre)

Hirdetés
Fotó: MTI/EPA

„Ég az Amazonas!” – harsogják a lapok főcímei, temetve a Föld tüdejét, s még néhány évvel előrébb hozva az emberiség végső pusztulását. S az is természetes, hogy ez a fajta, az emberiség egészére tartozó közügy sem lehet politikamentes. Legalábbis abban az értelemben nem, hogy a liberális elit magától értetődően a jobboldalt teszi felelőssé a globális felmelegedésről az erdőtüzeken át minden katasztrófáért. Dacára annak, hogy a liberalizmus pontosan az a fajta eszme, ami már évszázadokkal ezelőtt leégette saját magát, s felperzselt maga körül mindent, ami emberi.

Az emberiség lelkiismerete és a Föld tüdeje

Az analógia egyáltalán nem légből kapott, s csak annak a számra tűnik erőltetettnek, aki nem hajlandó felfogni bizonyos alapvetéseket. Ezek az alapvetések részint a természeti törvényekre, részint a kollektív emberi viselkedésre vonatkoznak. S kezdjük is rögtön az első tévhittel, miszerint az Amazonas a Föld tüdeje lenne. Mert nem az. A hatalmas kiterjedésű, egybefüggő esőerdő csupán a saját közvetlen környezete oxigénellátását hivatott fedezni. A Föld tüdeje cím büszke tulajdonosai ugyanis a tengerek és óceánok fitoplanktonjai. Azok a picinyke, mikroszkopikus méretű autotróf lények – élükön a kovamoszatokkal -, amik a Föld oxigénigényének túlnyomó részét előállítják. Csak hát egy kovamoszatot se ölelgetni nem lehet, se szelfizésre nem alkalmas.

Hasonlatosan a liberalizmushoz, amely eszmeáramlat mindennel szembe megy, ami levetkőzhetetlen emberi tulajdonság. A szabadság, egyenlőség, testvériség hármas eszméjében ugyanis az a kódolt hiba, hogy a három együtt, egy időben, egyszerre sosem működhet. Ezért aztán különböző korcs fajzatokká mutálódik, lásd kommün, kommunizmus, szocializmus, nemzeti szocializmus, globalizmus, politikai korrektség, genderelmélet, stb. Mert híján van annak a bátor felismerésnek, miszerint önmagunkból kivetkőzni képtelenek vagyunk. Igenis mindenféle csoportokba soroljuk magunkat, s a csoportok közötti átjárást mindenkoron akadályozzuk. Igenis dominanciára törekszünk, akár még saját csoportjainkon belül is, de más csoportokkal szemben mindenképp. S igenis többnek gondoljuk magunkat azoknál, akik nem a mi csoportunknak a tagjai. 

Menekülő oroszlánok – tömeggyilkos humanisták

Több olyan részvétkeltő animációs videó is bejárta a közösségi oldalakat, amelyek a főleg Bolíviában és Brazíliában tomboló tűzvészről szólnak, s amelyekben állatok menekülnek a perzselő forróság elől. Csakhogy ezek közt az állatok közt olyanok is fellelhetők, amelyek egyálalán nem őshonos fajok Dél-Amerikában. Így fordulhat elő, hogy az említett videókban ott menekül egy hím afrikai oroszlán is a tűz elől, vagy indiai félmajomfaj egyede tartja karjában kicsinyét. Mondhatnánk, hogy mindez csak valamiféle emberi hanyagság, valami hozzá nem értés szülte baklövés. De ez annál több. Ez maga az ostobává, s épp ezért irányíthatóvá, befolyásolhatóvá tevő elixír.  

Akik pedig kikotyvasztották, azok ugyanazok a jól kiművelt humanisták, akik nemzetközi segélyszervezetek és emberbaráti közösségek tagjaiként nyugalmas otthonaikban várták, hogy Budapesten tizenéves fiatalokat agyonlőve vérbe fojtsanak egy forradalmat, vagy Ruandában egymillió tuszit verjenek agyon botokkal a hutuk, s csak azután mozdultak. Azután mozdultak, de inkább maradtak volna, ahol vannak. Mert a tényleges cselekvés helyett elhatárolódó nyilatkozatokat adtak ki és sajnálkozásukat fejezték ki. Kései utódaik most épp a profilképeiket változtatják gyászosan együttérzőre. Persze a szintén most tomboló, úgyszintén hatalmas kiterjedésű szibériai erdőtüzekről nem véve tudomást, mert az ugye Putyin birodalma. Pedig a tűzszerszám az ő kezükben vetett szikrát. 

Emberségünk hamuja

A most tomboló tüzeket ugyanis megelőzte egyetlen, hatalmas, újra meg újra fellobbanó tűz, ami emberségünket égette hamuvá. Nem a bennünk lakozó jót, mert az emberi mivoltunknak csupán egyetlen összetevője. Hanem azt a fajta belénk kódolt tudást, ami felismeri a bajt és tesz is ellene. Ami életösztönnel tölt el minket, mikor fuldoklunk, és találékonnyá tesz minket, amikor nincstelenül éhezünk. A technokrata világ, a digitális kor elvette tőlünk ezeket a tulajdonságokat. Azt a tudást, ami az életben maradásunkhoz, emberi fajunk fennmaradásához szükséges. 

A liberalizmus és korcs mutációi öltek ki belőlünk mindent, ami ahhoz kell, hogy szellemi, vagy akár genetikai örökségünket megőrizzük és továbbadjuk. Jó ideje már, hogy az újabb és újabb ismeretek megszületését nem azzal a felismeréssel fogadjuk, hogy megtartjuk a régi, ránk hagyományozott tapasztalásokat, hanem úgy, hogy a régit teljesen kitörölve magunkból, a kiüresedett helyre töltjük be a legtöbbször teljesen haszontalan újfajta tudást. Ez a liberális metodika alfája és ómegája. 

***

Az Amazonas ég. Lángja és füstje nagyobb visszhangot kelt, mint amikor fáit milliószámra vágják ki, hogy az arrafelé fillérekből megtermeszthető avokádót és szóját legyen hol megtermelni. S teljes bizonyossággal mondom: a mai kor embere előbb képes forradalmat kirobbantani azért, mert a boltokból hiányzik a tofu, mint annak érdekében, hogy az esőerdők (vagy éppen a Föld valódi tüdejének otthont adó óceánok) pusztítása befejeződjék. E korban szemrebbenés nélkül elnézzük okostelefonjaink megosztott videóin, ha eltűnik egy civilizáció. De hogy ne tudjunk magunknak reggelente avokádókrémes pirítóst készíteni? Na, azért mindennek van határa!