Leült a számítógép elé, letörölte homlokáról az izzadságcseppeket, majd vadul püfölni kezdte a klaviatúrát Zsebesi Zsolt, az Amerikai Népszava újságírója, hogy tájékoztassa az Egyesült Államok mit sem sejtő polgárait: terrorveszély fenyeget Magyarországon, újságírók kivégzésére készül az Orbán-kormány.

A balliberális médium már sokszor használt náci kártyája mára elrongyolódott, ciki lett volna újra elővenni, ezért Zsebesi benyúlt a gyűlölet tarsolyába, majd kirántott onnan egy vadonatúj lapot, és ennek jegyében a nyilvánosság elé tárta legújabb összeesküvés-elméletét.    

„Az újságírókat lelövik, ugye?” – címmel október 29-én közölt írásában a szerző beszámol arról, hogy az UNESCO adatai szerint világszerte egyre veszélyesebb szakmának számít az újságírás.

„Az elmúlt 10 évben 930 újságíró lett a hivatása áldozata. Csak tavaly 102 tollforgató fizetett az életével azért, mert felbőszítette a hatalmon lévőket, vagy az alvilág vezéreit” – írja. Hozzáteszi, hazánkban egyelőre nem számít életveszélyes tevékenységnek a gondolatok közlése, de ami késik, nem múlik.

„Sokan már Magyarországon is felkerültek a hatalom fekete listájára, már nálunk sem ritka a zsurnaliszta megfenyegetése, eltávolítása a munkahelyéről, csak mert be akarta tartani a szakma normáit. A sajtó megregulázása, a politika közvetlen irányítása alá kényszerítése az első lépés az újságírók elleni fizikai erőszak alkalmazása felé vezető úton. A Nemzeti Együttműködés Rendszere, Orbán Viktor Magyarországa még nem gyilkolja a firkászokat. Egyelőre beérik az újságírás lemészárlásával, a szakma ellehetetlenítésével. Csak ne higgye senki, hogy itt meg fognak állni” – zárja sorait az újságíró.

A teljes cikket az alábbi linkre kattintva olvashatják:

https://nepszava.us/az-ujsagirokat-lelovik-ugye/