„Karesz hüje / Gyöngyi hüje / csak én vagyok okos / énnekem a segembe is felyem van” – Weöres Sándor Kisfiúk témáira című négysorosa nem csak azért juthat eszünkbe a szerencsétlen ellenzéki népfrontról, mert egynémely tagja reménytelen küzdelmet folytat a magyar helyesírás szabályaival. Azért is, mert miután türelmes rovarász módjára alaposan tanulmányoztuk a népfront televényében nyüzsgő kis társulást, meg kell állapítanunk, hogy az odaát kialakult alternatív univerzum orvosi értelemben infantilis.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Más magyarázat aligha kínálkozik arra a különös jelenségre, hogy a gyarapodó, épülő Magyarország parlamentjének kisebbségi népfrontos harmada a magyar valóságból sarjadó politizálás helyett csukott ajtónak szalad neki, lépcsőkorláton csimpaszkodik, lyukas zokniban hortyog közintézményekben, magát földre vetve óbégat, ha úgynevezett pártszóvivő, akkor Marosán Györgynek maszkírozza magát, részegen rázza öklét, telefonfülkéket mázol össze, kormánypárti közszereplők képmását ábrázoló kifestőkönyvvel bíbelődik a Tisztelt Ház padsoraiban, és legbenső lényegét ama simicskai böffentés osztályharccal súlyosbított ismételgetésére redukálja. 

Rossz lehet efféle intellektuálisan hajléktalan embertorzók családtagjának lenni, naponta átélni, amint házastársaik kollégái, gyerekeik iskolatársai szánakozva összesúgnak hozzátartozóik háta mögött. Végtére is ki ne sajnálná azt, akinek apja, anyja, férje vagy felesége azzal tölti életét, hogy bajuszt rajzol a minden gondolatát kitöltő gyűlölt felnőtt képére? Mennyi elrontott élet, mennyi megbomlott lélek, mennyi benső kín! 

Szaladgálnak az embercsék az ablaktalan, kijárat nélküli népfrontos alternatív univerzumban, fogy a levegő, gyorsulva hatalmasodik el az őrület, és nincs, jaj, nincs kiút! A valóság rendre összerázza az őket tartalmazó dobozt, a televény életkéi szétgurulnak, nekikoppannak a ládika oldalának, fejük zúg, szédülnek, de kognitív készségek híján újra és újra nekiveselkednek.

Pedig ha kihúznák „felyüket” onnan, ahol kizárólagos okosságuk tévhitében bizarr következetességgel tartják, áporodott dobozka-univerzumukat, ha akarnák, a külvilág valóságának friss, éltető-gyógyító fuvallata tisztíthatná ki. Tavasz van, szikrázik a napsütés. Az élet szép, büszke hazánkban, Magyarországon annyi elrontott évtized után végre jó és reményteljes élni.