„Bármit csinálsz, a jövőben bármikor elővehetik és felhasználhatják ellened.”
(Barack Hussein Obama)

Hirdetés
Fotó: ShutterStock.com/Evan El-Amin

Vajon mit tehet az amerikai Demokrata Párt annak érdekében, hogy egy olyan, legitimitását tekintve erősen vitatható, felettébb megosztó személyiséget betonozzon be az USA elnöki székébe, mint amilyen Joe Biden? Természetesen előveszi a még élő demokrata elnököket, akik aztán igyekeznek egymást túllicitálva nagyot mondani. Így kerültünk be a Fülöp-szigetekkel, valamint „néhány ázsiai és afrikai országgal” abba a diktátor-kalapba, amibe a Nobel-békedíjas Barack Hussein Obama tett minket.

Nem meglepő

Az egészben az a legmeglepőbb, hogy cseppet sem volt meglepő, amikor Obama egy interjúban a diktatórikus és demokratikus vezetők közti állandó harc kapcsán ezt mondta:

„Ez történik az Egyesült Államokban is, és ennek nem lesz vége csak azért, mert Donald Trump elveszítette az elnökválasztást. Látunk erre példát a Fülöp-szigeteken, Magyarországon és még néhány afrikai és ázsiai országban.”  

Természetesen Orbán Viktor ellenpéldájaként Angela Merkel német kancellárt említette, aki Obama szerint bevonja a döntésekbe a népet. Azt persze elfelejti hozzátenni, hogy Merkel migrációs tervéhez a lehető legjobb terep Németország. A kollektív bűnösség elvét állandóan hangsúlyozó és hangoztató máig tartó önostorozás ugyanis rendkívül formálhatóvá teszi a német népet a toleranciára. Illetve arra a hamis toleranciára, aminek valódi értéktelensége a mostanában egyre többször előkerülő migrációs kritikákban nyilvánul meg. A kritikusok azonban (egyelőre) kevesen vannak. Ugyanis a szakkönyvekben érvelési hibaként feltüntetett „reductio ad hitlerum”, azaz a konzervatív vélemények kimondóinak „lenácizása” még mindig igen komoly veszély Németországban. 

Obama, a béke őre

Nyilván az emberek jó része gondolkodás nélkül elfogadja, amit Obama mond, hiszen mégiscsak egy olyan ember mondja ezeket, aki egyrészt gyakorolta már a legfelsőbb hatalmat, másrész elnöksége kezdete után nyolc és fél hónappal hipp-hopp meg is kapta a Nobel-békedíjat „a nemzetközi diplomácia megerősítéséért és a népek közötti együttműködés elősegítéséért tett erőfeszítéséért”. Hogy ez mit jelent, azt senki sem tudja. Például azért nem, mert az ő elnöksége alatt a CIA nem kihallgatta, hanem megkínozta a foglyait. S igaz ugyan, hogy Obama likvidáltatta Oszama bin Ladent, de az is igaz, hogy ezzel teret nyitott az ISIS terjeszkedésének. Mint ahogy az sem valótlan állítás, miszerint erősen próbálkozott a diplomáciai kapcsolatok kiterjesztésével, de az is megfelel az igazságnak, hogy ezzel Oroszországgal és Kínával szemben hidegháborúhoz közeli állapotokat teremtett.

Korábban írtuk

Obama kedvelői hozzátehetnék még, hogy az ő elnöksége idejére tehető az Iránnal és Kubával szembeni enyhülés. Csakhogy cserébe Szaúd-Arábiával és Izraellel majdnem helyrehozhatatlanul megromlott a jó kapcsolat. És ez a volt elnök mondja most Magyarországról, hogy ázsiai és afrikai diktatúrákkal tartozik egy csoportba. S nyilván nem véletlenül nevesített minket, s nem véletlenül nem nevesítette azokat a bizonyos ázsiai és afrikai országokat. Mert amíg utóbbiakban meglehetősen nagy számban találhatók vallási fanatikusok, akik esetleg megtorolnák az ilyesfajta sértést, addig Magyarországon nincs jelen sem a fundamentalizmus, sem a radikalizmus más, fizikai agressziót jelentő formája.

Magyarország, a „jó példa”

Magyarország tehát igen jó példa, mégpedig több oknál fogva is. Először is kellően nagy távolságban van az USA-tól, tehát bármilyen szélsőséges kijelentés ellenőrzése időbe telik. Másrészt hazánknak nincs számottevő katonai ereje. Igaz ugyan, hogy NATO-tagállam vagyunk, de az Európai Parlamenttel való szembehelyezkedésünk miatt kialakult sajátos geopolitikai helyzetünk okán onnan sem feltétlenül számíthatunk segítségre, legalábbis amíg a támadás csupán verbális. Harmadrészt megtámadhatók sem vagyunk, hiszen földünkön nincsenek fosszilis energiahordozók. Ellenségkép tekintetében tehát Magyarország ideálisnak mondható.

S ami még ideálisabbá teszi országunkat mint az Amerikai Egyesült Államok által kikiáltott diktatúrát, hogy Trump elnök legendásan jó kapcsolatot tartott fenn Orbán Viktorral. Ennek ellensúlyozásaként mi sem természetesebb, mint a diktátornak kikiáltott, máskülönben demokratikusan megválasztott Trumpot a diktátornak kikiáltott, máskülönben demokratikusan megválasztott Orbánhoz hasonlítani.

Obama tehát mesteri módon tolja a demokraták szekerét. Azt a szekeret, amelyen az a járni is alig tudó 78 éves Joe Biden ül, aki elnöki ciklusa végén 82 éves lesz. S ez a mérőszám bizony az elnöki hatalom kontinuitásának tekintetében még annál is kínosabb, mint hogy egyes vélemények szerint választási csalással jutott hivatalához. 

***

Ne essünk abba a hibába, hogy innen, Magyarországról kezdjük el „megvétózni” Biden elnökségét, akinek győzelmét a kongresszus hitelesítette (nem sokkal azután, hogy a Capitolium folyósólyán lelőttek egy amerikai veteránt). Nyugodjunk bele abba a ténybe, hogy az államok népe, bár ezáltal a polgárháború szélére sodródott, de Joe Bident tekinti választott elnökének. 

Egyszóval ne essünk ugyanabba a hibába, amibe Barack Hussein Obama, aki Washingtonból jobban tudja, hogyan működik a budapesti adminisztráció. Nyilvánvaló, hogy Orbán Viktort nem szeretheti annyira, mint az általa sokkal jobban ismert Angela Merkelt, akinek telefonját az ő parancsára hallgatta le az USA nemzetbiztonsági ügynöksége.