Budapest Nérója

„Még a szánakozást is lehetetlenné teszi az aljasság ezen a világon.”
(Thomas Mann)

Karácsony Gergely jelezte, hogy állja a szavát, és pont. Így mondta. Hogy „és pont”. Ez így önmagában meglehetősen vicces, vagy inkább tragikomikus. Ám a mosoly hamar lehervad az arcunkról, ha tovább olvassuk, hogy milyen kontextusban közölte önnön „becsületességét”. Budapest első (mások szerint utolsó) embere ex cathedra kijelentette: márpedig ha van Fudan, de nincs diákváros, akkor ő megvétózza az atlétikai vébét. 

***

A hiperpasszív nyelvérzékű karácsonygergelyek kedvéért sietek kijelenteni, hogy az „ex cathedra” nem egy NER-es káromkodás, hanem a kerek perec szofisztikált, latin nyelvű megfelelője. De nem is ez a lényeg. Hanem a hatalom gátlástalan alkalmazása olyan krízishelyzetekben, melyek feloldására máskülönben ott a társadalmi vita. 

Már ha egyáltalán lehet arról vitát nyitni, hogy kell-e Magyarországnak a tudományos és az ebből eredő innovációs fellendülés? Józan gondolkodású ember egyből rávágja, hogy naná. Aki viszont legfeljebb fél napra tud előre tervezni, az rögtön beleköt a dolog megvalósíthatóságába, még akkor is, ha sem a felsőoktatáshoz, sem a közgazdaságtanhoz nem ért.

Olyanná válik így, mint amivel riogat: egy türannosszá, aki palotája tornyának legfelsőbb szobájában ül, mindentől és mindenkitől elzárva, és mást se tesz, csak mosolyog és riogat. Mosolyog, ha arra rendelteti őt ura (v.ö. Gyurcsány Ferenc), és riogat, ha épp ez a szerep vár rá aznap.

S türannosz léte kimerül annyiban, hogy még e szerepkörben is amolyan OKJ-s kistérségi zsarnok, tekintve, hogy van nála hatalmasabb, van nála gátlástalanabb. Ez esetben viszont nem is annyira a türannosz, mint inkább a despota kifejezés illik rá.

***

A dolog legérdekesebb része, hogy ez a bizonyos despota ugyanott támad, ahol hátulgombolós társa, a Momentum fenegyereke, Fekete-Győr András: a sporton keresztül próbál zsarnoki nyomást gyakorolni a népre, tökéletes ellenpontját képezve a sötét nagyúrnak hazudott Orbán Viktornak, akinek sportszeretete közismert. 

Nem az a legszomorúbb, hogy ezt megteheti, tehát meg is teszi, hanem hogy van rá társadalmi igény abban a szubkultúrában, ami az eleve vulgáris O1G-kultuszra épül; arra a kultuszra, amit egy kiábrándult másik despota kiböffentett magából, hogy aztán az egész Fideszt letarolni képes információs atombombájával játssza el az ellenzéki színtéren a házimumus szerepét.

Mint tudjuk, ez a bizonyos atombomba annyira besült, hogy tulajdonképpen nem is volt. Ám a szitokszóval ellátott mondat, az abból kreált logó, s az erre épülő „mozgalom” nagyon is megmaradt, mondhatni ellenzéki kormányprogrammá vált, egyszóval él és virágzik. 

Legalább annyira él és virágzik, mint amennyire gyönyörű fővárosunk haldoklik fuldokolva, amíg minden méhlegelőre (bocsánat, még mindig nem bírom röhögés nélkül leírni ezt a szót) többezer, dugóban pöfékelő autó jut. S ezen vajon hogyan segíthet egy vérbeli főpolgármester? Nos, kétféleképpen. Egyrészt szó szerint kiröhögi a dugók miatt panaszkodó autósokat, másrészt készíttet egy felmérést, miszerint a pestieket nem zavarja a dugó. 

***

Nemrégiben láttam egy videót egy 60 év körüli, ősz hajú, színvak férfiről, aki szemorvosaitól kapott egy speciális szemüveget, amivel életében először teljes színpompájában láthatta az őt körülvevő világot. Ez az ember, miután felvette a szemüveget, tíz másodperc nézelődés után lekapta szeméről, majd zokogni kezdett. Mint később orvosainak elmondta, eddig nem hiányoztak neki a színek, mert azt se tudta, hogy milyenné festik a világot. Ezért hát úgy volt jó neki minden, ahogyan volt. De miután meglátta, amit addig sosem, olyan sokkhatás érte, annyira euforikus hangulat kerítette hatalmába, hogy azt szavakkal ki se tudta fejezni.

Karácsony Gergely ezeknek a bizonyos orvosoknak az ellenpólusa. Ő olyan szemüveget akar ránk erőltetni, amivel innentől mindent szürkén látunk. Nem fekete-fehéren, nem árnyaltan, hanem teljesen egybemosódóan szürkén.

Mert voltak már világversenyek és nemzetközi rendezvények Budapesten, így pontosan tudjuk, mit is jelent egy ilyen megrendezése nemcsak a főváros, hanem az egész ország életében. A fellendülő turizmus, valamint az infrastrukturális fejlesztések miatt bekövetkező gazdasági fellendülés mind-mind olyan velejárói egy világszintű esemény megrendezésének, amihez semmi más nem fogható. 

***

De mi történik abban az esetben, ha valaki az életkora miatt esetleg nem látott még ilyet? Mi történik akkor, ha Karácsony az ő szürkítő szemüvegét olyanra teszi rá, akinek még nincs kialakult világképe? 

Nos, olyankor az történik, hogy az illető számára ez az állapot válik természetessé, ez jelenti számára a status quót. Így lehet egész generációkat ránevelni arra a szürkeségre, mely nem csupán az anyagi, hanem a mentális szürkeséget is magában hordozza. És bármilyen furcsának is tűnjék első olvasatra, de így lehet totális szürke zónát teremteni a prizmán áttűnő fényből is, ami – szivárványszíne dacára – olyan fokú lelki ürességet hordoz magában, ami már viszonylag rövid ideig tartó kondicionálás után teljes egyszínűséget okoz, hiszen a szivárványimádók a legtöbbször egész egyszerűen nem tudnak másról beszélni, mint saját nemi identitásukról, valamint arról, hogy mennyire elnyomják őket. 

Egyaránt uniformizálja ez a testet és a lelket, egyaránt töri meg az akaratot és a változtatás iránti vágyat. Az a hatalmas bázis pedig, amit így maga köré épít, legfeljebb csak akkor lát újra színeket, ha valaki erőszakkal kapja le fejéről a semmit látni nem hagyó okulárét.

***

A legdöbbenetesebb az egészben az, hogy mindezt egy kevés tudású, gyenge jellemű, akarat nélküli bábember teszi. Fenyeget, mert fenyegethet. A „ha-akkor” síkján haladva kerüli meg az összes többi logikai dimenziót, mert neki így tartja úri kedve.

Már csak az a nagy kérdés, hogy ambíciók tekintetében milyen érkezési pontot állított fel magának? Mert belegondolni se merek, hogy ha pártelnökként főpolgármester akart lenni, főpolgármesterként pedig miniszterelnök, akkor mi szerepel a karrierlistája csúcsán…

Bevallom, már azon se lepődnék meg, ha az lenne minden vágya, hogy az égő Budapest felett lantot pengetve énekelje saját, megzenésített verseit.