Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
Hirdetés

Az elmúlt hetekben a koronavírussal voltunk elfoglalva, és eközben talán elsiklottunk olyan pozitív hírek felett is, amik nagyon fontosak hazánk jövője szempontjából.

Néhány napja a Kopp Mária Intézet honlapján bukkantam egy figyelemreméltó cikkre.

„Az előzetes adatok szerint 2020 januárjában 9,4%-kal több gyermek született, mint az előző év első hónapjában. A halálozások száma jelentős mértékben, 17%-kal csökkent a 2019 januárihoz képest. Ennek következtében 2020 első hónapjában a 3486 fős természetes fogyás 47%-kal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál” – írták, azt is hozzátéve, hogy

„a teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított becsült havi értéke 1,60 volt az előző év azonos időszakára számított 1,44-hez képest.”

Korábban írtuk

Néhány napja aztán újabb jó hír érkezett, egyfajta megerősítésként:

„Mintegy ezerkétszázzal több gyermek született az év első két hónapjában, mint egy évvel korábban. Január-februárban mintegy kilenc százalékkal több gyermek született, mint az előző év azonos időszakában, és 40 éve nem házasodtak annyian, mint most. A gyermekvállalási kedvet mutató termékenységi arányszám szintén 40 éve nem látott szinten van, 1,55-re nőtt.”

Talán elsőre ezek a számok nem mondanak sokat, de óriási előrelépésről beszélhetünk, majd fél évszázada nem tapasztalt házasodási és gyermekvállalási kedvről. És ez nem lehet a véletlen műve. Köszönhető a kormány családbarát hozzáállásának és a kiszámítható környezetnek.

És legfőképp annak, hogy az emberek mernek optimisták lenni, mernek bátran tervezni.

M. S., Pécs