„Fél világot is bejárhatod, más ember földjén testvértelen leszel, s elfúj a szél, mint kósza őszi lombot, ha nemzetedről megfeledkezel.”
(Wass Albert)

Hirdetés
Fotó: MTI, archív, szerk.
Fotó: MTI (archív, szerk.)

Egyesek számára Erdély tündérkert. Másoknak csupán egyszerű anyag. Massza, amit időnként a saját képükre kívánnak formázni. Kérdés, hogy legnagyobb őshonos kisebbségünknek – a határok által tőlünk elszakított véreinknek – ez a hozzáállás hogy tetszik? Kiváltképp most, az őszi önkormányzati választás kampányában, amikor már Fekete-Győr András is megszékelyesedik lassan…

Majd, ha ők akarják

A balliberális ellenzék egyik vezéralakja, a Momentum szárnyaló titánja ezúttal úgy gondolta, meg kell törni a régi narratívát. Azt a sehová nem vezető irányított közbeszédet, amely azt volt hivatott elhinteni, hogy Orbán Viktor a külhoni magyarok szavazatával kívánja hatalmát bebetonozni. S ha már új idők új dalai jönnek, nem árt a lehető legharsogóbbra venni a megafont. Mindazonáltal pedig tudatosítani a kormánypártokban, hogy tudnak a külhoniakról, teljesen képben vannak velük kapcsolatban, de majd akkor használják őket választási eszközként, amikor ők akarják! Így esett, hogy Fekete-Győr a következő Facebook-bejegyzést tette:

„ERDÉLY & ROMÁNIA MEGÚJUL

Kolozsváron Eckstein-Kovács Péterrel, Románia volt kisebbségügyi miniszterével, a román többség által is mélyen tisztelt erdélyi politikussal, valamint Bognár Zoltán politikai gondolkodóval, az RMDSZ volt szabadelvű platformjának vezetőjével találkoztam, hogy közös ügyeinkről beszéljünk. Mindhárman magyarok, európaiak, és haladó szelleműek vagyunk. Ezek jegyében fogunk együtt cselekedni.

Nagy figyelemmel kísérik a hazai önkormányzati választásokat, szorítanak a XXI. századi fordulatnak, a Momentum Mozgalomnak. Én pedig a jövő évi romániai parlamenti választásokat fogom óriási figyelemmel követni, amikor is progresszív, európapárti szövetségesünk, az Uniunea Salvați România – USR és partnerei meg fogják dönteni Orbán Viktor korrupt bűnöző szövetségesét, a börtönben ülő Dragnea kormánypártját.

Hajrá Erdély, hajrá Románia!”

Sugallatok és kijelentések

Bár az iromány minden szava figyelemreméltó, mégis ki kell ragadnom belőle két momentumot. Az egyik, amelyik azt sugallja, hogy mivel Romániában a kormánypárti Dragnea börtönben ül, ezért idehaza is börtönben lenne a helye a szintén kormánypárti… nos, ezen a ponton kissé értetlenül állok. Mert mondanám, hogy Igazságos András a magyar miniszterelnökre gondol, de ő Dragneával ellenétben nem szociáldemokrata, hanem kereszténydemokrata. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Dragnea nem kormányfő, Orbán viszont igen, valamint hogy a két ország kormányai között nem éppen rózsás baráti a viszony, könnyen rájöhetünk, hogy az egyetlen hasonlóság csupán a kormánypártiság. 

A másik nüansz a „Hajrá Erdély, hajrá Románia!”. Ami, tekintve Erdély autonómiatörekvéseinek akadályoztatását, a folyamatos bántalmazásokat az őshonos magyar kisebbség kárára, a legutóbbi úzvölgyi temető körüli szélsőséges, nacionalista románok által keltett indulatokat, enyhén szólva is visszás. 

Haladó szellemek

Máskülönben tökéletesen értem ezt a fene nagy összeborulást. Tekintve, hogy Eckstein-Kovács Péter 2018-ban azért lépett ki az RMDSZ-ből, mert szerinte a párt összejátszik a PSD-vel a jogállam megcsonkításában, teljességgel érthető, hogy most egy magyar szélsőbalos ellenzéki mellett pont egy olyan szabadgondolkodót tüntet ki a bizalmával, akinek a CEU fontosabb, mint a saját magyarsága. Ennél már csak akkor lett volna kerekebb a történet, ha Fekete-Győr mindjárt magával visz egy marék üveggyöngyöt, na meg dr. Szotyori-Lázár Zoltánt, az indiánok és a székelyek nagy barátját.

Hiába, na! A haladó szellemek észjárásába halandó ember is beleláthat néhanapján. Ám annak legnagyobb titkai az avatatlanok előtt rejtve vannak. Ahogyan a legnagyobb titok is, miszerint hogyan kell sorra és rendre minden választást elbukni, s ugyanakkor azt hazudni, hogy nyertek. Márpedig ez a haladó ellenzék kudarcorientált politikájának veleje. S aki ennek birtokába kerül, az azon nyomban meg fogja érteni a dolgok mikéntjét és hogyanját. 

***

Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a „hazaárulás” címszót a jogból lassan illene törölni. Ugyanis annak megvalósítása a rendszerváltás után soha nem vont maga után semmilyen szankciót. Pedig egy héten belül derült ki, hogy Dobrev Klára Orbánt megdönteni utazott Brüsszelbe, a Momentum pedig azon dolgozik Erdélyben, hogy akadályozza a magyar kormány nemzetiségi és kisebbségi politikáját.