Hirdetés

Rózsaszínbe cukisodott a piros, a zöld pedig elkoszolódott, egyszersmind csalhatatlanul az euró jelének formáját öltötte a Ballik új logójában, melynek jobb oldalát gondosan lemetszették, az egykor jobbról fújó szél dagasztotta nemzetiszínű vitorla helyett pedig már az Eurokolhoz falanszter-valutájának stilizált E betűje duzzad a pártcímerben.

Fotó: shutterstock.com/CHIARI+VFX

A nemzeti oldalról a hazafiatlan népfrontba dezertált Ballik rég nem tudja magáról, hogy politikailag fiú-e vagy lány. Tárgyilagosan leginkább csalódott eunuchnak tűnik, talán e frusztrációból táplálkozik az a Marosán György fénykorát idéző primitív osztályharcos uszítás, aminél többet hiába is várna az ember ezektől. 

(„Kiveszi a vitrinből a koronát, rárakja a fejére, végleg beköltözik a várba, és folytatja, amit elkezdett: Magyarország szétlopását, kifosztását, rombolását és feláldozását”, fújtatja Orbán Viktorra proletár öntudattal az évtizedek óta jól ismert és halálosan unt bolsi kötelezőt a Spinoza-házban átfazonírozott és gondosan herélt Ballik egyik Vadai Ágnese a Népszavában – hol másutt?)

Korábban írtuk

A maga nemében kis híján tökéletes az új jelkép, majdnem minden benne van, ami ma jellemzi ezt az operett-Szamuely vezette, identitását vesztett, karakteres arculata helyett már csak arcátlanságával feltűnő Gyurcsány-frakciót. A szivárványos hatású eurós életérzésből már csak egy eurón kotló önérzetes kappan hiányzik.