Úgy tűnik, ma a Bundestagban az jut kulcspozícióhoz, aki a lehető legkevesebbet ért az adott szakterülethez. A választásokat kizárólag pártpolitikai szempontok és pártérdekek határozzák meg. Így lett a minap Eva Högl a Bundestag védelmi megbízottja.

Hirdetés

Miután idén májusban lejárt a korábbi honvédelmi megbízott, Dr. Hans-Peter Bartels hivatali ideje, a Bundestag új honvédelmi megbízottat választott. Az AfD-frakció Gerold Ottent jelölte a posztra. Otten korábban vadászpilóta volt, a német légierő tisztje, később a hadiiparban dolgozott. Kitűnő szakember, mégis alulmaradt az SPD jelöltjével szemben.

Az SPD frakció jelöltje, az 51 éves jogásznő, Eva Högl nem valószínű, hogy látott már életében belülről laktanyát. A terveivel kapcsolatban azt mondta, a katonák „ügyvédje” akar lenni. Csakhogy a Bundestag védelmi megbízottjának nem ez a feladata… 

Högl jelölését a saját pártjában is heves viták övezték, ám a 656 szavazatból 389-et így is megszerzett. Az AfD-s Gerold Ottenre 92 képviselő adta le a szavazatát. A többi képviselő tartózkodott, illetve érvénytelen szavazatot adott le.

Korábban írtuk

A CDU képviselője, Henning Otte a szavazást követően úgy nyilatkozott, most az a fontos, hogy Högl mielőbb beletanuljon a pozíciójába, és ebben a védelempolitikával foglalkozó parlamenti képviselők segíteni fogják.

Mi lesz veled, Németország?

A szövetségi kormány hadseregért felelős kormánybiztosát két jelöltből választotta ki a Bundestag. Az egyik az SPD-frakció jelöltje, Eva Högl jogász, a másik egy AfD-politikus. Az összehasonlító lista szövege az AfD jelölt neve alatt: 22 év hadseregben töltött szolgálat, tiszt, vadászgéppilóta, védelmi iparban értékesítési vezető. A másik jelöltnél csak egy találat van: szívesen integet es nevetgél terrortámadások után.