Fák és antifák

Egykor a „rabszolgahad, indulj velünk!” volt a sláger, a hülye Marx és sarlót, kalapácsot közelről jellemzően sosem látott flaszterfilozófus követői a munkásosztályt igyekeztek boldogítani, minek következtében elhalálozott uszkve százmillió ember.

Később jött a férfiakat terrorizáló, a nőiséget és a nőiességet elnyomásnak és rabságnak tételező feminizmus, elszabadult a szexuális forradalom meg az AIDS, majd sorra kerültek a homoszexuálisok – ez az ideológiai ág külön is burjánzik a hetvenakárhány genderrel –, a menekülteknek hazudott hódítók, mellékesen, mintegy ujjgyakorlatként a csirkék és egyéb haszonállatok, most pedig szegény klímát akarják felszabadítani a szarvasmarha-szellentés és az európai fehér kisbabák ökológiai lábnyoma alól.

A klíma-emancipáció szimbóluma pedig a fa, amihez odaláncolják magukat, ha jön a láncfűrész. A fakitermelés ma már a nácizmus szinonímája, az erdész analóg az SS-tiszttel, a fákat mindenhol, minden körülmények között meg kell védeni, de ha netán egy korhadt fa rá találna dőlni valamely urbánus aszfalt-ökovitéz biciklijére, azért nyilván Tarlós István lenne a felelős.

A fa, szegény, mint olyan tehát a legújabb felszabadítási hadművelet alanya és jelképe. Harcra fel értük! Ha kérdezik, elvtárs, hol vagyunk, mondd el, hogy az entek háborúba mentek.

És itt tör ránk a kíméletlen kognitív disszonancia.

Ha ugyanis a fa korunk über allese, akkor nyilvánvaló, hogy a fa legnagyobb ellensége az antifa.

Mert ugyan mi baja lehet bárkinek is egy fával? Miért kell gyűlölni és mozgalmat szervezni ellene?

Kínzó kérdés ez, és az is, hogy a fafelszabadító flaszterlakók miért nem szállnak szembe a faellenesekkel.

Egy, csak egy legény van talpon a vidéken, idős úr már ő is. Donald Trump az egyetlen, aki határozottan fellépne a nevükből fakadóan erdőpusztító antifák ellen, mondván, terrorszervezetté kell nyilvánítani a galád természetkárosítókat. Igen helyes felvetés, ökológiai okokból feltétlenül támogatandó.