Hirdetés

„Nem a fiatalok nem hisznek, hanem az öregek nem mutatnak utat.”
(Géczi János)

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

„Köszöntelek benneteket ezen az egyedi, globális klímasztrájkon!” – kezdte a moderátor, arcán széles mosollyal, mintha csak valami össznépi ünnepélyre gyűlt volna össze a radikális változást követelő fiatalok népes tömege, nem pedig végveszélyben lévő bolygónk megmentése lett volna a cél. S a folytatásban sem volt köszönet. Kisvártatva kiderül ugyanis, hogy a változást nem akaró nemzedék… változást akar!

Műanyag mondatok

Szürreális pillanatok tanúi lehetünk, amint a moderátor felkonferálta szónok a színpadra lép és beszélni kezd. Felsőtestén műanyag láthatósági mellénnyel, kezében zöld műanyag mappával. Szájából műanyag mondatok törnek elő. Kihalunk, meghalunk, pusztulnak a fajok, amikor odahaza vagyunk egyedül a szobában, olyankor minden reménytelennek tűnik, és így tovább. A tömeg pedig tapsol. Na, persze, aki épp nem műanyag tokba öltöztetett telefonját nyomkodja, hogy eseményt osszon meg vagy szörfözzön a hírfolyamban. Hiába, a klímavészhelyzet is fontos, de a figyelem – akár az esemény – megosztható.

A szónok most az aduászt emeli ki a pakliból: „Ma van a Black Friday! A korlátlan fogyasztás napja. Ugye, ti nem dőltök be ennek?” – kérdezi a rétor, s a plebs egy emberként válaszol: „Neeeem!”. Nekem pedig valami furcsa oknál fogva a Monty Python feledhetetlenül zseniális alkotása, a Brian élete jut eszembe: „Mi mind egyéniségek vagyunk!”. 

Igen, ez a sok gyerek itt, ezen a téren, itt, ezen a ponton egy emberként áll ki az 1997-ben meghozott, majd 2007-ig toldozgatott-foldogatott, a fő szennyező országok által vagy alá sem írt, vagy aláírt, de nem ratifikált Kiotói Egyezmény komolyan vétele mellett. Az utolsó óra utolsó percében. Persze nem szó szerint, mert a többségnek fogalma sincs semmiféle egyezményről, semmiféle védelmi tervről. Csak arról, hogy baj van. Ezt pedig onnan tudják, hogy mondták nekik. 

Szép szavak – csúf tettek

Sajnos pontosan a szavak és a tettek közötti ordító szakadék az, ami teljesen hiteltelenné teszi ezeket a szekunder szégyenérzettel alaposan átitatott performanszokat. Az a fajta hamis kiállás, ami a fogyasztói és digitális társadalom legújabb nemzedéke szerint éppen elegendő és szükségszerű ahhoz, hogy megállítsuk a Föld pusztulását. Valójában azonban nem történik más, mint amit az ifjú liberális értelmiségi urak és hölgyek analóg főparancsnoka, a Kígyózó Kígyók Ura, Gyurcsány Ferenc korábban elmondott: majd megunják és hazamennek.

Hogy hogyan kerül a képbe Gyurcsány? Hogy már megint miféle erőltetett párhuzamot vélek felfedezni ezek között a klímatüntetések és a kormányváltó demonstrációk között? Nem kell vélelmezésekbe bocsátkoznom. A klímatüntetések száz százalékában előkerül, mégpedig egyszemélyi felelősként a „gaz” Orbán Viktor neve. Viszont valami furcsa oknál fogva sosem említik meg Áder János köztársasági elnököt, aki nemzetközi klímakonferenciákon foglal állást a klímavédelem mellett. És valahogyan mindig, minden alkalommal oda lyukad ki minden ilyen csoportosulás, hogy a tarajos gőte és a sarlós nünüke kihalását úgy lehetne a leginkább megakadályozni, ha Orbán eltakarodna. 

Kisajátított védelmi ágak

A fenti megállapítás markánsan tükrözi azon közvélekedést, miszerint az ellenzék bizony preferenciát élvez számos területen. Ilyen területek az állatvédelem, a munkavállalói érdekképviselet, az egészségügy jobbításának szándéka, illetve a környezetvédelem, azon belül is a klímavédelem. Ezeket máskülönben nem a hazai ellenzék, hanem a nemzetközi liberális elit sajátította ki magának. S hasonlatosan a klímahisztis műanyag fiataljainkhoz, az ő tetteik is homlokegyenest ellentétesek a szavaikkal. Legfőképpen azon törekvésük miatt, amellyel eszeveszetten igyekeznek a jobboldal bűneiként feltüntetni bizonyos dolgokat.

Párhuzamból pedig éppen elegendő akad. Hogy csak a Gothár Péter ügyéről már egy éve tudó Máté Gábor cinkos hallgatását, vagy az ezt követő liberális magyarázkodást említsem. Ugyanígy, ugyanilyen algoritmus szerint mismásolják el azokat a bűneiket is, amelyekkel természeti katasztrófák tömkelegét okozták, vagy működésképtelen törvények meghozatalával ezermilliárdos közvagyont herdáltak el. Amit viszont profin, s egyre profibban művelnek, az a fiatalok mozgósítása. Ebben bőven van mit tanulnunk tőlük. S ha ezt a tanulást nem kezdjük el hamarosan, akkor valóban vészhelyzet lesz. Fiatalvészhelyzet. Mert bizony a baloldal bűneiért a baloldal által megvezetett fiatalok fogják elverni a port a jobboldalon.  

***

Fogalmam sincs, hogy miért, de tény, hogy a rendezvény elején megjelent maga Gyurcsány Ferenc is, mint valami gendersemleges Greta Thunberg-hasonmásversenyen induló posztkommunista klímamessiás.

Aztán mindenki szépen hazament. A Föld ugyan ma sem lett megmentve, s a kormány se lett megbuktatva, de legalább a gyerekek időben odaértek az iPhone- és Zara-leárazásokra.