„Egyetlenegy hely van, amelyet sose szoktam megnevezni, ez Debrecen. Ha Debrecenbe akarok menni, s ilyenkor érdeklődnek: most éppen hová, azt felelem: haza.”
(Szabó Magda)

Hirdetés
Fotó: MTI/MTVA/Bizományosi/Oláh Tibor, illusztráció

Bár kétségtelenül Budapest hazánk legnagyobb városa, valamint politikai, közigazgatási és kereskedelmi központja, azonban istennek hála, van egyéb más város is, amit fővárosi rangra emelhetünk. Ha máshol nem, hát a szívünkben. Ilyen fővárosom nekem Debrecen.

Örökös rang

Volt már országunk fővárosa Esztergom, Fehérvár, valamint Pozsony. S Debrecen is birtokolta e rangot, méghozzá kétszer: 1849-ben és 1944-ben. Én pedig úgy vagyok vele, mint a hivatalos politikai nyelv a hivatali címekkel: ha egyszer kijárt neki, akkor leváltása után is örökösen birtokolja.

Számomra tehát nem kérdés, hogy joggal nevezem fővárosomnak, nem feledve, hogy de iure ez a „megszólítás” Budapestet illeti. Még akkor is, ha egyesek szerint elveszítettük. Nos, Budapest nem lakáskulcs, vagy briftasni, amit csak úgy el lehet veszíteni. Budapest az, ami. Egyszerűen csak helyén kell kezelni.

Debrecen ráadásul még vallási központ is Európában. S a kitüntető „kálvinista Róma” is teljes joggal illeti meg. Aki pedig ennek igazát vitatja, annak elég csak megállnia a Nagytemplom előtt, s felnéznie az ikertornyokra, melyeknek egykoron Szabó Magda minden reggel köszönt előttük elhaladtában. Aki ott áll, meg fogja érezni azt az elementáris erőt, azt az ősi, de nem megkopott, múltba látó, de jövőbe mutató szakralitást, ami az épületből sugárzik. 

Alig néhány hete volt szerencsém a Kántus 280. születésnapjának tiszteletére megrendezett ünnepi koncerten, a presbiterek padjából hallgatni a musica sacrát. S úgy éreztem, Kálvin és Kossuth is ott ülnek mellettem.

Utánozhatatlan közeg

Debrecen nemcsak egykori főváros és tényleges vallási főváros, hanem valami másnak, valami egészen utánozhatatlannak is a fővárosa, ez pedig a klasszikus értelemben vett multikulturális közeg. Bátran állíthatom, hogy ilyesmivel egyetlen más helyen sem találkozhat úgy az ember, mint itt. Kezdve azzal, hogy a jobboldali, fideszes vezetés alatt a város folyamatosan épül és szépül. Folytatva azzal, hogy ez az épülés nemcsak infrastrukturális, hanem bizony kulturális és gazdasági értelemben is értendő. S hála a Debreceni Egyetemnek, Bihar ékköve úgy vonzza magához a világ minden tájáról a szürkeállományt, hogy öröm nézni. Ennek köszönhetően beruházások terén az első, s nemcsak Magyarországon, de egész Közép-Európában.

Ezen a ponton kell megjegyeznem, hogy itt dől meg az ellenzék kedvenc mantrája, miszerint a kormánypártok idegenellenesek lennének, s hogy valamiféle ősmagyar génállományt akarnak megőrizni a Kárpát-medencében, aminek felhígítását a déli kerítéssel próbálják megakadályozni. Ez úgy ostobaság, ahogy van. S engedtessék meg nekem, hogy a Campuson tanuló pakisztáni, izraeli, ghánai, kínai vagy japán egyetemisták és az illegális gazdasági migránsok között semmiféle hasonlóságot ne lássak. Ezt pedig pontosan így látják az itteniek is. Ennek következtében pedig Debrecenben nyoma sincs az idegengyűlöletnek. 

Udvariasság, előzékenység

Élhető miliőre, nyugodt, ugyanakkor a kellő pillanatban kellőképpen izgalmas környezetre vágyó emberként azt is el tudom mondani, hogy pozitív tapasztalásaimnak se szeri, se száma. Kezdve azzal, hogy Debrecen a kerékpárutakon teljesen bejárható, s folytatva azzal, amit sehol máshol nem tapasztaltam: az autósok a zebránál már akkor megállnak, amikor a gyalogos még csak közelít. A többi kocsitulajdonos pedig nem dudál, nem türelmetlenkedik, kivárja a sorát. 

S akkor még nem beszéltem arról a magyaros vendégszeretetről, ami a korábbi devalválódás után újra kezd védjegyünkké válni, itt azonban vagy sosem kopott, vagy gyorsabban regenerálódott. Aki ugyanis elmegy egy étterembe vagy kocsmába, a második alkalommal már mint törzsvendég köszöntik, s jó eséllyel emlékeznek arra is, hogy előző alkalommal mit fogyasztott. 

***

Szeretem Budapestet. De nem a szívem csücske. Úgy szeretem csak, mint távoli családtagomat, akit muszáj kedvelnem, s ebbe bizony nem kevés erőfeszítést kell ölnöm. Debrecennel más a helyzet. Ez a város igen rövid időn belül el tudja érni, hogy bárhol éljen az ember, bárhol legyen az otthona, amikor arra jár, oda is hazamenjen.