A tekintélyes konzervatív csatorna már korábban lerántotta a leplet Soros üzelmeiről
Glenn Beck rádiós és televíziós műsorvezető, konzervatív politikai kommentátor 2010 novemberében a Fox News csatornán azt állította Soros György milliárdosról, hogy „gazdasági és politikai rendszereket tett tönkre szerte a világon”, és Beck szerint a „bábmester” Soros „következő célpontja” az Egyesült Államok lehet. A műsorvezető ezt Sorosnak a megelőző hónapokban a dollár hanyatlásával kapcsolatban tett kijelentéseire alapozta. „Nem csupán arra törekszik, hogy gazdaságilag térdre kényszerítse Amerikát, de szemérmetlenül nagy profitra is szert akar tenni” – mondta Beck, aki arról is beszélt, hogy Soros több mint 14 millió dollárt adományozott egy progresszív jogi csoportnak, az úgynevezett Amerikai Alkotmány Társaságnak, amely az alkotmányos értelmezés és változás területére összpontosít. Beck szerint persze az alkotmányt meg lehet változtatni, de ezt „ne a homályban”, láthatatlan módon tegyék, hanem az alkotmány-kiegészítő folyamaton keresztül.

Hirdetés

Soros szervezi a migránskaravánokat, amely merénylet az USA ellen
A napokban Beck ismét az amerikai konzervatív hírcsatorna vendége volt, a tekintélyes The Sean Hannity Show vendégeként. Itt arról beszélt, hogy olyan Soros által pénzelt csoportok szervezik a mexikói határon megjelenő agresszív migránskaravánokat, akik szélsőbalos, marxista-leninista hitvallással rendelkeznek, a kommunista Marx és Lenin elméletein alapuló ideológián alapuló nemzetközi világképpel, és a migránskaravánok kapcsán kollektív mozgósításra szólítanak fel.

Arra is felhívta a figyelmet – és itt párhuzamot vonhatunk az amerikai és az európai migránskaravánok között – hogy újabb és újabb hullámban érkeznek az illegális migránsok és egy idő után már nem lehet a jelenséggel felvenni a küzdelmet.

Beck arra is felhívta a figyelmet hogy Donald Trump elnök csak akkor tudja véglegesen megoldani a problémát, ha megnevezi a valódi ellenséget és az nem más, mint Soros György és az általa finanszírozott szélsőséges bevándorláspárti csoportok.

A latinók értékelik Soros erőfeszítéseit
Mivel a migránskaraván elsősorban a spanyol ajkú, latinó bevándorlókból áll és Soros ezt az illegális folyamatot segítheti, nem meglepő, hogy ezt a közösség egyes tagjai elismerik.

Fotó: twitter.com

A Hispanic Federation nevű szélsőségesen bevándorláspárti szervezet tegnap kitüntetésben részesítette Soros Györgyöt, akit a “folyamatos odaadásáárt” jutalmaztak, praktikusan a spanyol migránsok beáramoltatásának támogatása miatt.

A díjat odaítélő szervezet kezdetektől fogva élesen támadja Donald Trumpot, akinek elnöki megválasztását amerikai egyik legveszélyesebb történésének nevez, többek között mert korlátozni kívánja a Mexikó felől érkező, többségében illegális latin ajkú bevándorlók USA-ba jutását.

A valóság azonban az, hogy a számok Trumpot igazolják. Azokban az államokban, ahol a latinók nagy számban élnek, magas arányban kerül sor a bebörtönzésükre, sőt a gyermekbűnözés is burjánzik a spanyol körökben így például Texasban vagy Kaliforniában. Az elkövetett bűncselekmények között gyakori a gyilkosság, a rablás és a kábítószerrel visszaélés.