Vannak határok, amiket tisztességes ember nem lép át. Alapvető elveket, erkölcsöket nem hajítunk sutba belpolitikai kampányok kedvéért. Konkrétan: a Jobbik béruniós kezdeményezésének eláztatása érdekében nem mocskoljuk be tiszteletre méltó nagyságok nevét.

Ezért visszautasítandó, hogy a TV2 a mára önmagából kifordult, arcát és lelkét vesztett ellenzéki pártot horvát szövetségese vélt világnézetének a tényeket szelektíven kezelő taglalásával igyekszik hitelteleníteni.

A béruniós kezdeményezés önmagában ostobaság, megvalósítása kizárólag újabb nemzetállami hatáskörök – adó- és járulékpolitika, hatósági ármegállapítás – Brüsszelhez telepítésével lehetséges, ilyképp az internacionalista szocializmus sajátos megnyilvánulási formája, tehát ellentétes a nemzeti érdekkel.

Ez a baj vele, nem pedig az, hogy a Jobbikkal e téren együttműködő horvát nacionalista párt vezetője Ante Gotovina arcmását viseli pólóján. Aki nem pusztán „horvát nacionalista”, amint azt a TV2 volt szíves közölni, hanem tábornokként a horvát honvédő háború hőse, győztes hadvezér. Akit valóban megvádoltak háborús bűnökkel, és első fokon valóban 24 év börtönre ítéltek – de másodfokon fölmentették a szégyenteljes, hamis vádak alól. Felettébb sajnálatos, hogy ez utóbbi tényt a Jobbik ekézésére irányuló lendületében a TV2 egyszerűen elhallgatta.

Legyen tehát világos: Ante Gotovina hős. Heroj – amint még ma is olvasható Horvátország-szerte a jelmondattá nemesedett felirat. Olyan hazafi, aki mert és képes volt cselekedni és győzni akkor, amikor hazáját megszálló ellenség szorongatta, a külvilág pedig közönyösen, rosszabb esetben ellenséges kárörömmel szemlélte Horvátország harcát. Ante Gotovinának semmi köze a magyar belpolitikai küzdelmekhez, ebbe belerángatni őt méltatlan, a valóság teljes kibontásának elmulasztása pedig rossz emlékű gyurcsányi tempó.