Szétnézett a hazai médiában Gyurcsány Ferenc április végén, és úgy találta, hogy vannak hírek a Momentumtól elkezdve a Soros-féle tüntetéseken át mindenről, csak éppen róla nem. Ezért dacosan dobbantott egyet, és előállt egy olyan információval, amiről biztosan tudta, hogy azonnal a címlapokig repíti. A DK elnöke ugyanis azt állította, bizonyíték van a kezében arról, hogy Orbán Viktort zsarolják az oroszok. Mint mondta, „tudok valamit, hogy szembesítették Orbán miniszterelnököt bizonyos tényekkel, dokumentumokkal, amelyek meglehetősen kínosak rá nézve, ahhoz, hogy legalábbis ötször megfontolja, hogy teljesítse-e Putyin elnök kérését”. Hogy mi az a valami, arról nagyokat hallgatott.

A rágalmat persze konkrétumok nélkül is azonnal körbetáncolta az ellenzéki média, mint valami aranyborjút, majd miután mindenhova eljutott a hír, és mindenki kellően kiszörnyülködte magát, jött a feszült várakozás – ugyan, mikor árulja már el Gyurcsány, mik azok a kínos tények, amelyekkel a Kreml távoli ura sakkban tartja a magyar miniszterelnököt.

Ehelyett azonban csak növelte a tétet, és ultimátumot adott a miniszterelnöknek, mondván, hetvenkét órán belül perelje be, vagy tisztázza magát. Ekkor – hogy fenntartsa az érdeklődést – kimondta a bűvös szót is: korrupcióról szóló dokumentumok másolatát látta. Orbán Viktornak persze esze ágában sem volt belemenni Gyurcsány játékába, aki, bár a Facebookon még teátrálisan fenyegetőzött („a miniszterelnöknek egyetlen lehetősége maradt, imádkozhat, hogy a dokumentumok ne kerüljenek nyilvánosságra”), már csak úgy jöhetett volna ki jól az egyre szövevényesebb történetből, ha csakugyan beszámol a részletekről.

Májusban már maga is érezhette, hogy villantania kell valamit, különben a története megy a lecsóba, így gyorsan bedobta, hogy banki papírokról van szó, amelyekről évekkel ezelőtt hallott egy szlovák akcentusú közvetítőtől (ebben a verzióban tehát már szó sincs írásos bizonyítékokról). Ennek újfent megörült az ellenzéki média, bár ebben semmi meglepő nincs, valószínűleg abból is címlapsztorit csinálnának, ha a balatonakarattyai állomásfőnök unokatestvére jelentkezik azzal, hogy álmában egy fura akcentusú úriember elárulta neki, hogy a hátizsákjában csempészte ki Svájcba Orbán Viktor titkos vagyonát, Vlagyimir Putyin asszisztálása mellett. Időközben a Nemzetbiztonsági Bizottság elé került az ügy, a vizsgálatok után végül kiderült, a titkosszolgálatok semmilyen terhelő adatról, vagy információról nem tudnak.

Az ülésre egyébként Gyurcsány – aki addigra már menthetetlenül elveszett a saját állításai között – el sem ment. Innentől végleg átment kabaréba az egész ügy, az elszabadult hajóágyúként viselkedő DK-elnök össze-vissza handabandázott Kálmán Olgának több százmilliós svájci meg szingapúri bankszámlákról, meg oroszoktól kapott szóbeli tájékoztatóról, ám mindezek értékét jól mutatja, hogy mikor a műsorvezető rákérdezett, személyesen Putyintól jött-e az infó, azt felelte: vagy igen, vagy nem.

Ezek után már a média is elkezdte ekképpen kezelni Gyurcsány mondandóját, azaz vagy igaz, vagy nem, sőt a korábbi kormányfő maga is próbált már az egészből kihátrálni. Végül azzal került pont a hírverés végére, hogy valamiről mégis beszámolt a Nemzetbiztonsági Bizottságot elnöklő Molnár Zsoltnak, ám azt is elérte, hogy mondandóját minősített adatként kezeljék, magyarán továbbra sincs semmi konkrétum.

Az idő közben rohan, már június van, Gyucsány lufija mostanra leeresztett. Még belengeti, hogy próbálja megszerezni a bizonyítékokat, csak nem tudja elérni a kapcsolattartóját, ki kell várni, míg az jelentkezik, de már ingerülten lehurrogja a közönsége.

A blöff persze ügyes volt, elvégre neki bármikor elhiszi a publikum, hogy vannak, de legalábbis voltak kapcsolatai orosz titkosszolgálatokkal, de túl sokáig akarta ütni a vasat a történetével, így végül csak annyit sikerült bizonyítania, hogy jó a képzelőereje. Az ellenzéki médiumok pedig már nem táncolják körbe, sőt kígyót-békát kiabálnak rá. Persze nem azért, mert már megint hazudott reggel, éjjel meg este. Azt vetik a szemére, hogy ügyetlenül tette, és ezzel a saját lejárató kampányaik hitelét rontotta.