Hirdetés

Az önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő Ferencvárosi Média Kft. üzemelteti a kerület 9 című havilapját. Miután az ügyvezető igazgató megpróbált felmondani a Magyar Narancs volt főszerkesztőjének, Vágvölgyi B. Andrásnak, elszabadultak az indulatok. Baranyiék a kampányban és a választások utáni időszakban is azt szajkózták, hogy egy független kerületi lapot szeretnének működtetni az adófizetők pénzéből, de ha alaposan szemügyre vesszük az önkormányzati kiadványt, akkor láthatjuk, hogy sajnálatos módon függetlennek semmiképp sem nevezhető. Sőt, tulajdonképpen egy kistérségi 444-re hajaz.

A történetet érdemes azzal kezdeni, hogy amikor Baranyi Krisztina átvette Ferencváros vezetését mint polgármester, akkor megszüntette a korábbi kerületi lapot arra hivatkozva, hogy „propagandalappá silányult” és nagy csinnadratta közepette létrehozott egy másik, szerinte független és objektív, új kerületi havilapot. Az újonnan létrehozott újság főszerkesztői posztjára kiíratott egy pályázatot, amelybe érdekes módon olyan szubjektív kritériumok is belekerültek, mint: „bizonyított már a független magyar újságírás területén.” Nos a minden bizonnyal független újságírás területének számító Magyar Narancs egykori főszerkesztőjére, a már említett Vágvölgyi B. Andrásra esett ezek után Baranyiék választása. A lapért felelős kiadó élére a Ferencvárosi Média Kft. igazgatójának Hagymási Zoltánt választotta meg a képviselő-testület, aki aztán később megpróbálta eltávolítani Vágvölgyit a 9 Magazin éléről. A ferencvárosi médiahiszti iránt ekkor nőtt meg igazán az országos sajtóérdeklődés.

Ekkor Baranyi Krisztina, aki a választások előtt ígérettett tett arra, hogy nem szól bele a kerületi lap működésébe, szembefordult a lapot kiadó cég vezetőjével és Vágvölgyi kirúgása után arról kommunikált, hogy nem fogadja el a médiacég ügyvezetőjének a döntését, és szeretné felmenteni őt az ügyvezető igazgatói posztról.

Mindezek után sikerült egyes ellenzéki képviselőknek elérniük, hogy Hoffmann György, Kálmán Olga férje kerüljön Hagymási helyére. Baranyi ugyanakkor ellenezte a Gyurcsány-párthoz kötődő médiaszakember kinevezését.

Korábban írtuk

A Ferencvárosi Média Nonprofit Kft. felügyelőbizottsági üléseiről készült jegyzőkönyvek betekintést nyújtanak abba, hogy miképp is működik egy baloldali vezetésű kerületben a helyi média. Egy júniusi jegyzőkönyvből derül ki, hogy a 9. kerület havi megjelenésű magazinját 30 fős szerkesztőségi gárda állítja elő, és már a felügyelőbizottsági ülésen is felmerült, hogy nem kell ilyen nagy stáb, két külön szerkesztő, főszerkesztő, felelős szerkesztő, képszerkesztő. […] Előfordult olyan eset is, hogy a főszerkesztő miatt (ezt a médiacég ügyvezető igazgatója állítja) 1 hetet csúszott a lap megjelenése, illetve a 32 oldal helyett csak 28 oldalas lett az adott lapszám, amit felduzzasztottak a Ferencvárosi Művelődési Központ „híreivel”.

A 21 jelentkező közül kiválasztott „legfüggetlenebb”, ex-magyar narancsos Vágvölgyi B. András szája íze szerint alakította a kiadványt. A korábbi, nem túl modern külsejű Ferencváros magazin helyett létrehozott egy sokkal frissebb megjelenésű, 9 névre keresztelt magazint, amely külsőleg valóban 21. századi, de a tartalmát tekintve már inkább hajaz egy kerületi propagandakiadványra. […]

Baranyi egy interjúban azt mondta, hogy: „választási ígéretünk volt a ferencvárosi szabad sajtó létrehozása és működtetése, pártérdekek alapján ennek korlátozása számomra elfogadhatatlan.”

„A IX. kerületi újság egy olyan laboratóriumhoz hasonlít, amelyben kipróbálható, milyen is lenne egy olyan ország, amelyet nem a Fidesz vezet” – ezt pedig már Vágvölgyi B. András mondta 2020 nyarán egy sajtóbeszélgetésen. […]

Az áprilisi lapszámban a független és objektív kerületi lap csak egyszerűen Prosti TV-nek nevezi a Pesti TV-t, Jakab Péter harcias beszédéről pedig ódákat zeng. És amikor már azt gondolnánk, hogy ezt lehetetlen fokozni, szembejön velünk egy sikeresen ideszuszakolt Juhász Péterrel készült interjú is. Természetesen mindezt továbbra is a pártatlanság jegyében.

A már említett legutolsó lapszám érdekes kontextusba helyezi Ferencváros és testvértelepülése, a székelyföldi Sepsiszentgyörgy kapcsolatát. A Vágvölgyi által jegyzett beszámolóból kiderül, hogy a ferencvárosi delegáció nem tud túllépni Gyurcsány árnyékán: határontúliznak, székely oligarcháznak. A beszámoló végén Vágvölgyi még azt is megjegyzi, hogy „egyébként Sepsiszentgyörgyön született a hajdan a román DNA (korrupciós ügyészség), majd az unió korrupcióellenes Európai Ügyészsége mostani vezetője, Laura Codruţa-Kövesi, akitől majd fél Magyarország várja, hogy találkozzon végre Orbán Viktorral s néhány pajtásával, és a találkozás műfaja kihallgatás legyen.”

A független és objektív főszerkesztő azért persze tudja, hogy kit kell legtöbbször az újságban elhelyezni: a polgármesterasszonyt, vagy a helyettesét.

A teljes írás ITT olvasható.