„Utazni: sokkal inkább azt jelenti, hogy elmegyünk valahonnan, mint azt, hogy megérkezünk valahová.”
(Fligl József)

Hirdetés
Fotó: shutterstock.com/Geza Kurka Photos

Noha az időjárás egyelőre nem mindig kedvez a szabadidős tevekénységeknek, idén is ránk köszöntött a nyár. S bár egyre több országban fogadják el védettségi igazolványunkat, bármibe lefogadom, hogy más nemzetek fiaihoz és leányaihoz hasonlóan idén mi magyarok is főként idehaza fogunk nyaralni. Tekintve, hogy a turizmus és vendéglátás újraindításában ennek igen nagy szerepe lesz, jól is van ez így. A lentiekben – saját élményeimből táplálkozva – néhány tippet szeretnék adni azoknak, akik a Balatonon vagy a Velencei-tavon kívül máshol is kalandozni szeretnének gyönyörű országunkban. 

Varázslatos Nyugat-Nógrád

Hol is kezdhetném e felsorolást, ha nem szűkebb pátriámban, Nyugat-Nógrádban? S rögtön ellent is mondok magamnak, ugyanis határmegye lévén a szomszédos Felvidékre is átcsatangolhatunk innen. Magáról a tájról annyit, hogy nincsenek ugyan magas hegyeink, de hol Skóciára, hol a zöld ír lankákra emlékeztető dombjaink és völgyeink varázslatosan gyönyörűek. Amit pedig köztük rejtenek, az maga a velünk élő történelem, ráadásul annak szinte mindegyik szegmense. 

Az Ipolytarnócra látogatók például ősmasszívumokban épp úgy gyönyörködhetnek, mint a közeli Páris patak megkövesült medrében, amit – némi barokkos túlzással – a palóc Grand Canyonnak is neveznek. Ha pedig innen Szécsénynek veszik az irányt, bejárhatják a varázslatos városka minden szegletét, ahol Sobieski János egykor megszállt, s ahol II. Rákóczi Ferencet fejedelemmé választották. Természetesen kihagyhatatlan célpont a nyolc kilométerre lévő Hollókő, aminek híres boszorkányvára és ófaluja a világörökség része.  

Korábban írtuk

Ugyanilyen csodálatos élményekkel gazdagítja a turistát az innen alig 16 kilométerre lévő Balassagyarmat, a megye egykori székhelye, Palócország fővárosa. Vármegyeházája egykoron Madách és Mikszáth munkahelye volt, az épülettel szembeni iskolában Szabó Lőrinc tanított, hogy munka után az Ipolyparton sétálva megírja Ipoly füzei című gyönyörű versét, néhány házzal odébb pedig Tormay Cécile írta meg a Bujdosókönyv két fejezetét. A Legbátrabb Város csodálatosan felújított főterének kávézójában ülve mindezt karnyújtásnyi közelségből élheti át az erre fogékony vándor. A legendásan híres palóc vendégszeretetet az egész régióban megtapasztalhatja, aki erre jár. 

Ha nyár, akkor Gyula

Sok helyen jártam már Európa- és országszerte, de sehol máshol nem tapasztaltam azt a fajta utánozhatatlan hangulatot, amit Békés megye ékkövén, Gyulán. A béke, a nyugalom és az ezeknek látszólagosan ellentmondó, valójában pont hogy ezeket kiegészítő pezsgően vibráló élet olyasfajta varázslattal ajándékozza meg azt, aki erre jár, hogy az elmesélni nem, csupán átélni lehet. Ennek az atmoszférának pedig igen fontos és szívet melengető elegye a hazai románság kulturális és gazdasági jelenléte, ami egyik legékesebb bizonyítéka annak, hogy az őshonos magyarországi kisebbségek  – megfelelő megbecsülés mellett – milyen országmegtartó, honéltető tényezővé tudnak válni.

Nyilván, ha valaki Gyulát emlegeti, a fürdő és a vár az, ami először szóba kerül. Rendben is van ez, hiszen mindkettő meglátogatása óriási élmény, ahogyan a többi kulturális és történelmi emlék, többek között az aradi vértanú tábornokok muszáj-szállásai is hatalmas töltekezést ígérnek. Ám maga a gyulai ember az, aki minderre felejthetetlenül ráteszi a koronát. Többször jártam már itt, a tévedés tehát kizárt. Bizton állíthatom, hogy a gyulai polgár vendégszeretete, barátságos modora egyedülállóan fűszerezi meg a nyári napok ott töltött mindegyikét.

Fővárosom, Debrecen

Bocsássa meg nekem minden budapesti, ha újra és újra azt mondom, amit már oly’ sokszor: nekem az igazi fővárosom Debrecen. És ennek is megvan az oka. A kétségtelenül monumentális és magával ragadóan bűbájos Budapestet az egyre inkább tapasztalható metropolisz volta számomra kissé személytelenné teszi. 

Ugyanezt Debrecenben járva soha nem éreztem. Igaz persze, hogy Hajdú-Bihar székhelye a valódi fővárosunknak – méretét és lélekszámát tekintve – csupán picinyke hányada. Mégis megvan benne minden, ami polgári, ámde úgy, hogy nyakas kálvinista, kemény hajdú mivoltával a vidék utánozhatatlanul zamatos ízét is megadja a léleknek. 

És most jönne az a rész, amiben elkezdem sorolni, mit érdemes megnézni, milyen helyeket érdemes felkeresni, gondolok itt a Nagytemplomra, a Nagyerdőre, a Csokonai Színházra és hasonlókra. Debrecen esetében erre csak azt mondom: magát a várost kell felkeresni. S ha már ott van az ember, minden más jön magától. Ráadásul úgy, hogy röpke félnapos ott tartózkodás után felveszi az itteni szokásokat, melyeknek fő elemei az udvariasság és az előzékenység. 

Hogy csak egy példát mondjak, a zebrán átkelni kívánó gyalogos még csak a gyalogátkelő felé fordul, az autósok azonban máris megállnak. Ugyanez a jómodor köszön vissza a vendéglátóhelyeken is. Ha például a teraszokon nincs már szabad asztal, a járdán tanácstalanul álldogáló, helyhiány miatt hoppon maradt vendégaspiránsokat gyakorta a foglalt asztalok szabad székeihez invitálják az ott ülők. 

***

Kívánom minden kedves olvasómnak, hogy sok-sok új élménnyel gazdagodjon ezen az újra szabad nyáron! Vegye vállára az összes gondját, baját, aztán tegye le ezeket tóban, folyóban úszva, hegyet járva, erdőben sétálva. Töltse fel magát annyi jósággal és szeretettel, amennyivel csak tudja. És ha csak néhány napra vagy hétre is, de legyen újra az az önfeledt kisgyerek, aki egyetlen szál pitypangra is úgy tekint, mint a világ legnagyobb csodájára!