„Az a drága, ami többe kerül, mint amennyit ér.” (Jorge Bucay)

Hirdetés
Fotó: MTI/MTVA Bizományosi, Oláh Tibor, szerk.

Mindig szent borzadállyal tekintek azon urizáló kifejezésekre, amelyek a köznapi nyelvben nemigen használatos szavakkal illetnek teljesen hétköznapi dolgokat. Sosem értettem, miért kell pantallóként hirdetni a nadrágot vagy felöltőként a kabátot. Ugyanennyire rejtélyes számomra, amikor az amúgy burgonyaként is ismert krumplit újkrumpli korában újburgonyázzák. Legfőképpen viszont azon döbbenek meg, amikor a közösségi oldalakon képpel illusztrálva mutogatják, hogy idén tavasszal bizony már kétezer forint az újkrumpli kilónkénti ára. 

Orbántakarodj

Az „orbántakarodj” szellemében készült akció azt hivatott elmondani, hogy bizony hazánkban az árak a fellegekben járnak. Ez persze úgy igaz, hogy nem igaz. Még akkor sem, ha a magyar átlagbér valóban nem közelíti meg a nyugatit. Hiába, nekik Marshall-tervük volt, nekünk meg Kádár Jánosunk. Ők vámuniót síboltak össze maguknak, nekünk meg egy Trianont… Ugyanakkor nem győzöm csodálkozni az emberi hiszékenység felett. Újkrumpli… 2149 forintért.

Igen, az újkrumpli kerülhet ennyibe. Ahogyan a paprikás krumpli ára is emelkedhet a vidéki kifőzdék purgatóriumából a belpesti vendéglátóhelyeken serpenyős rostélyossá mennybe szállva a sokszorosára. Mégis, ha megnézzük a Budapesti Nagybani Piac 2019. április 20-án, délután két órakor közzétett árait, azt tapasztaljuk, hogy az újkrumpli kilója bizony 650 forinttól 700 forintig terjedő skálán mozog.

Nos, való igaz, a piac nevében is benne vagyon, hogy nagybani. Ám ha a kiskereskedő a vásárolt ár majd háromszorosáért adja tovább, akkor barokkos eleganciával azt tudom mondani: ne vegyük meg! És akkor nem kell azt mondanunk, hogy a krumpli Orbán miatt kerül ennyibe.

Vissza a természetbe

Rousseau nyilván nem arra gondolt, amire én, amikor azt mondom: ha jót, s jó pénzért akarunk vásárolni, ahhoz elegendő elhagynunk a komfortzónánkat, s némi kirándulást tennünk a vidékre. Ahol a korai ültetésű krumplit magzatkorában kiásni s értékesíteni kívánó falusiak minden bizonnyal nem ekkora haszonkulccsal adják majd nekünk portékájukat. Persze a 30-40 kilométeres kulináris El Camino nem biztos, hogy mindenki számára kivitelezhető. De azt tanácsolom, hogy aki megteheti, az tegye meg! 

Bárcsak a multik is megtennék végre azt, amire egykoron leszerződtek. Nevesen, hogy azokat a terményeket, amelyeket áruházukban értékesítenek, az áruház vonzáskörzetében élő termelőktől vásárolják fel. Igen, valóban van ilyen szabály, s igen, nyugaton példának okáért valóban betartják. Idehaza pedig… idehaza különféle válogatott kifogásokkal próbálják ignorálni a jogot. E kifogások leginkább közkedvelt formája, hogy az adott áru a helyi termelőnél nem állandó minőségű. Nos, ha nem állandó minőség (falusi gyerek lévén el nem tudom képzelni, hogyan lehet egy termény mindig ugyanolyan), akkor tessék szépen különböző árfekvésekben kínálni! Ilyen egyszerű.

Ünnepnapi katasztrófavásárlás

A katasztrófaturizmushoz hasonlatosan megvan a hagyománya a hosszúhétvégés bevásárlásoknak is hazánkban. Nem, ne korlátozzuk ezt a fajta idiotizmust a Kárpát-medencére! Minden ország minden polgára így tesz ilyenkor. Bevásárol. Jó sokat. Rengeteget. Az ünnepekre. Nehogy bármi olyan történjen, ami eddig sosem történt, de hátha most… 

Ezt a fajta új népszokást lovagolják meg aztán a nagykereskedők és a kofák. Az alapélelmiszereket horribilis árakon kínálják. Hogy miért? Egész egyszerűen azért, mert megtehetik. Mert tudják, hogy a legtöbben lusták kimenni a termelői piacra, uram bocsá’ a termelőhöz, ha egyszer a paneltömb mögötti madaras teszkóban minden megtalálható. Mármint… minden, kezdve az izraeli krumplitól az etióp majoránnán át a spanyol paprika érintésével a kínai fokhagymáig. 

Az ünnepnapi katasztrófavásárlást viszont, ha már egyszer gyakoroljuk, mert a részünkké vált, össze lehet kötni egy hasznos és érdekes kirándulással. Vidékre. Mindennek az eredőjéhez. Húsvétkor, jó időben pláne. Különös tekintettel arra, hogy mostanság nem az ásás, hanem az ültetés ideje van. S ha a gazda esetleg megmosolyogna minket, hogy ilyenkor akarunk újkrumplit az asztalunkra, cserébe segíthetünk neki kicsit a földeken. Legalább megtudjuk, mit jelent a fészek, amit kapával vágunk ki, s abba ültetjük, nem pedig vetjük a krumplit. Ha pedig két-három héttel később visszalátogatunk, új értelmet nyerhet számunkra a feltöltés szó fogalma, ami analóg formában annyit tesz: a krumplifészkekre a barázdákból földet húzunk. 

***

Fogalmam sincs, hogy a 2100 forintos újkrumpli, bocsánat, újburgonya, valós-e, avagy egy újabb, kormányellenes hoax. Az azonban teljességgel bizonyos, hogy erről nem Orbán Viktor tehet. Amíg a gyorsaság és a kényelem oltárán bármikor képesek vagyunk feláldozni az olcsóbb árat és az egészségesebb élelmiszert, addig nincs mit tenni. Addig szépen felöltjük divatos szabású pantallónkat, s ha fú a szél, magunkra kapunk egy tavaszi felöltőt, majd elsétálunk a kocsinkig, hogy hatszáz méterrel arrébb leparkolva megvegyük a multiban a 2149 forintos újburgonyát. Közben pedig olvasgathatjuk az eredeti hír megosztóját, azt a hölgyet, aki többedmagával feljentette Hágában népirtás vádjával Orbán Viktort. Mert hát a híreket is csak tiszta forrásból, egyenesen a „termelőtől” érdemes olvasni.