Jakab, az új Kádár

„Sokkal nehezebb tettetni, mint egyszerűen csak annak lenni, aki eleve vagy.”
(Susan Meissner)

Hogy miben hasonlít Jakab Péter Moldova első számú totemállatára? Nos, szerintem több dologban, de egyben egész biztosan: a mimikriben. S ha azt hinnénk, hogy Jakab Péter egyszerű és ostoba, nagyobbat nem is tévedhetnénk.

A Nagy előd

Amikor valaki valamilyen szerepet vesz fel, abban mindig tudatos szándék lapul. E szerepek többnyire arra szolgálnak, hogy az illető tökéletesen be tudjon illeszkedni abba az általa választott környezetbe, ahová valójában nem való. De hogy ne beszéljünk rébuszokban, jöjjön egy meglehetősen közismert példa erre a fajta mimikrire, mégpedig a keresztségben a Czermanik János József (egyes források szerint Giovanni Giuseppe Czermanik) nevet kapó emberé, akit mi Kádár Jánosként ismerünk. A fiumei születésű törvénytelen gyerek kiskorától kezdve egész életét Budapesten töltötte, ahol a polgári iskola kijárása után írógép-műszerésznek tanult, majd 17 évesen egy kommunista szervezethez csatlakozva kezdte el politikai karrierjét.

Persze ez a bizonyos karrier, ami az 1956 utáni teljhatalommal ért el a csúcsára, nem volt zökkenőmentes. Kádár elég sok időt töltött különböző börtönökben, ahol minden esetben elárulta elvtársait. Később azonban rájött arra, hogy ha már egyszer munkás-paraszt hatalomról beszél, ahol az értelmiségi az csupán egy réteg, akkor illő volna felmutatnia valamiféle paraszti sorsot is. Így egész egyszerűen kitalálta magának azt a semmihez sem hasonlítható tájszólást, ami sosemvolt paraszti származását volt hivatott bizonyítani. Érdekes adalék, hogy a kortársak szerint ez a tájszólás a háború vége előtt egyáltalán nem volt jelen Kádár beszédében.

A Nagy átváltozás

Legalább ugyanekkora személyiségváltozáson esett át az évek folyamán Jakab Péter is. Korábbi ismerői tán még ma is csodálkoznak azon, hogy az egykori csendes, művelt, illedelmes, jó beszélgetőpartner miféle politikai ripaccsá silányodott. De vajon valóban ripacs-e? Vagy csak annyira, amennyire a butaságáról és felkészületlenségéről szóló pletykák igazak? Mert van egy rossz hírem azok számára, akik Jakabban látják a magyar politikai élet nullpontját: ha ez így van, akkor a pártvezér tökéletesen elérte azt a célt, amit kitűzött maga elé.

Érdekes, hogy a borsodi akcentus az ő beszédéből is kiszűrődik, pláne akkor, ha nagyon belelovallja magát az előadásba. Csakhogy ez nem manír, a tájszólás nála valóban létező elem. Ami viszont tökéletes álca, az a vidéki státuszára való visszacsatolás minden szónoklatban és viselkedésformában. Ahogy Kádár jól érzékelte a piaci rést, úgy Jakab is meg van áldva e képességgel. Pontosan tudja, hogy populista beszédeiben a rendszerváltást vesztesként megélő kisember köszön vissza. Ám azzal is tökéletesen tisztában van, hogy országszerte meglehetősen sok értő bázisra talál ezzel a fajta viselkedésmóddal és szóhasználattal azok körében, akik a saját maguk által elkövetett hibákért bármikor képesek a Fideszt vagy egyenesen Orbán Viktort okolni.  

A Nagy váltás

Mondhatnánk persze, hogy őkelmének igencsak darabokra törte nagyravágyó ambícióit a nemrégiben elszenvedett borsodi fiaskó, ez azonban nem így van. Akármit kommunikált is a köz felé, akármennyire is ostobának tűnő nyilatkozatok tömkelegével árasztja el a sajtót és a közösségi oldalakat, simulékonysága és karrierista természete révén bármikor el tudja érni, hogy ha a csúcson nem is, de a csúcs közelében mindig jusson neki hely. Akár még olyan unortodox módszerek segítségével is, mint egy újabb pártreform. Ha kell, párttársai beáldozása révén. 

A Jobbik ugyan jelenlegi formájában bebizonyította, hogy működésképtelen, de Jakab Péter navigálásával könnyen válhat a DK fiókpártjává. S ha ennek lehetőségét kétségbe vonjuk, emlékezzünk vissza, hogyan vált Jakab Szegedi Csanád táskahordozójából pártelnökké. Lényegében most sem tesz mást. Gyurcsány táskahordozójaként minden esélye megvan arra, hogy néhány éven belül igen magasra emelkedjen a liberális hierarchiában. Fiatal még, az idő neki dolgozik. 

***

Így vagy úgy, de Jakab Péter – száraztésztástul, trágár beszédestül – mára az egyik legismertebb magyar liberálissá küzdötte fel magát. Olyannyira, hogy mint kiderült, baráti körben maga Kocsis Máté is szívesen ad elő róla szóló paródiákat. Lehet tehát azt a veszélyt, mely személyében a magyar polgári társadalomra leselkedik, elmismásolni, avagy teljesen ignorálni. De gondoljunk csak vissza, hányszor mondtuk Gyurcsány Ferenc egy-egy kapitális baklövése után, hogy na, most aztán végképp kiírta magát a magyar politikából? És tessék! Még mindig ő rángatja dróton a többieket.  

A jó stratéga az, aki ellenfele erejét nem alábecsülve, hanem inkább sokszorosan túlbecsülve indul a megmérettetésen. Aztán legfeljebb kellemesen csalódik.