Fotó: shutterstock.com/Alexandra Petruk
Hirdetés

Egy rég elhunyt és erősen kalandortermészetű ismerősöm mesélte egykor, hogy Afrikában járva, a helyi oligarchia meghívta őt vacsorára. Ismerősöm előre dörzsölte a tenyerét, a pálmalevélben sütött disznóhús ínycsiklandozó illata rémlett fel előtte, és rákérdezett, hogy vajon mi lesz a ma esti csemege? A nagyfőnök intett neki, hogy kövesse. Folyópartra értek, hatalmas termetű fekete ember állt a parton, kötél a kezében. A főnök intett neki, a harcos meghúzta a kötelet, s a habokból felbukkant egy félig lerágott emberi fej, melyből angolnák lakmároztak. Ellenségen táplált halétel. Ez a menü.

A horrorisztikus eset egy véletlenül a kezembe került rendelet miatt jutott az eszembe, bár először azt hittem, Örkény-egypercest olvasok éppen. De nem. Ez a  bizottság (EU) 2023/5-ös számú végrehatási rendelete volt, mely „teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban”.

Ezt írta nekünk Ursula von der Leyen asszony január 3-án, tehát attól számítva a huszadik napon lép hatályba. Ha valaki a kemény szavak („kötelező” és „alkalmazandó”) után még mindig nem hiszi, hogy valamilyen roppant fontos dologról van szó, az téved. Nehogy már azt higgyük, hogy a bizottság holmi csip-csup korrupciós ügyekkel foglalkozik csak. Nem, nem. Itt a jövő generációjának élelmezéséről van szó, egy biztos, magas fehérjetartalmú ételről, melyet a messzi Ho Si Minh-városban állít elő a Cricket One Co. Ltd nevű és bizonyosan nagymúltú cég Vietnámban. Még a pontos cím is ott van a rendeletben, hogyha valaki rendelni akarna tőlük, akkor azt azonnal megtehesse.

Korábban írtuk

De hogy ne csigázzam tovább az olvasók érdeklődését, elárulom, itt nem holmi emberevő halakról van szó, hanem egy náluk sokkal békésebb állatról, mely a gyermekmesékben is feltűnik olykor: a házi tücsökről. Őt lehet megenni. Az Acheta domesticusból készített zsírtalanított por ugyanis ezek után – mint már írtam – kötelezően elfogadandó a sós pálcikák, müzlik, sok magvas kenyerek és zsemlefélék, tésztaalapú termékek (sic!), szószok, feldolgozott burgonyatermékek, sörök, húsok, és ki tudja még, mi minden előállításában. Igaz – állapítja meg a bizottság –, hogy az Acheta domesticus az arra érzékeny fogyasztókra allergizáló hatást fejthet ki, így a terméken fel kell majd tüntetni, hogy azok házi tücsköt tartalmaznak. 

Nekem viszont már csak egy kérdésem maradt: ki fog ezután hegedülni?